Véget ért a 10. forduló, egy pontos győzelmet aratott a New York Giants a Cincinnati Bengals fölött. Pedig ebből lehetett volna egy sima Bengals W, ha nem olyan nyomorultak, hogy rossz nézni. Mivel én írtam a beharangozót, így a jóslataim (helyes megérzések, hatalmas melléfogások) alapján foglalom össze a hétfő esti rangadót.
Egy szoros mezőnygólnyi különbséggel a Bengals fogja behúzni a mérkőzést: fél pipa. Ismételten, immáron 10. alkalommal is a hazai csapat győzött ennél a párosításnál, így legközelebb tudni fogjuk, mire kell fogadni. Az adta magát, hogy szoros lesz a győzelem, az is látszott, hogy pont annyival jobb a Bengals offense, mint amennyivel gyengébb defense-ük, a meccs végeredménye viszont nem jött össze nekem, ami egyébként egy hatos holtversenyt eredményezett a szerkesztői tippversenyben.
Manninget agyon fogják verni: ez a rész pipa, annak ellenére, hogy csak egyszer sackeltél. Az első dive-ot leszámítva gyakorlatilag folyamatosan nyomás alatt volt, többször kellett eldobnia vagy földhöz vágnia a labdát. Nyomás alatt egyébként borzalmasan pocsék volt, 38,5 százalékosan passzolt és dobott egy INT-t is. Utóbbiból kettő is összejött a meccsen, az egyik még szó-szó, a második viszont, amit Dalton INT-je után dobott rögtön, teljesen homály passz volt. A védelem és az utolsó percekre feléledt futójáték volt az, ami megnyerte a meccset.
Nem fog működni a Giants futójátéka: fél pipa. 4,9-es átlaggal futottak a futók, bár ebben benne van egy Rashad Jenning féle 25 yardos futás, illetve a negyedik negyed végi két nyargalása, ami több mint a felét teszi ki a teljesítményének. Ezt a három játékot leszámítva a Bengals jól ölte a Giants futójátékát.
Beckham idei szokása szerint eltűnik: Ez csúnyán mellé ment. Beckham 11 targetből 10 labdát elkapott 97 yardért és egy TD-ért.
Max 20 ponton marad a Giants: Egy pontot tévedtem, ezt adjuk meg.
A Bengalsnál Eifert és a futó Gio Bernard lesznek a nyerő emberek: fél pipa, hisz nem nyertek. Eifert 3 elkapásból 96 yardot hozott, de ennél többször nem is volt célba véve, amit még most sem tudok hová tenni. Bernard sem kapott passzokat, pedig a 19 elkapott yardjával így is a harmadik lett a csapatban. Szerintem borzalmas volt a game plan és a játékhívás, pedig látták, mi működhetne.
A yardokat pontokra kell váltani: evidencia, de pipa. Ezen ment el a mérkőzés. Kétszer kellett a red zone-ból mezőnygólt rúgni, egyszer egy szép drive, egyszer pedig egy Eli Manning interception után. Vagy, ha már ez nem jött össze, akkor lehettek volna egy kicsit tökösebbek és neki mehettek volna valamelyik negyedik és milliméternek, vagy kihasználhatták volna a Giants szerintem túlzottan konzervatív játékhívásait. Főleg utóbbi lehet nagyon fájó és bosszantó, ugyanis a negyedik negyed végén Jennings úgy csinált meg két first downt, amivel lepörgették az órát, hogy az ég adta világon mindenki tudta, hogy futni fognak, hisz előtte is csak futottak. Ráadásul az egyik first down a two minute warning előtt volt 3&hosszúra, hihetetlen, mekkorát bénáztak a védők.
De, ha már ennyire elrontották, akkor miért engedték be a végén Jenningst vagy miért nem kapták fel a hátukra és vitték be ők maguk? Valószínűleg Jenningsnek lett volna annyi esze, hogy leül az egy yardoson, de legalább egy szikrányi esély maradt volna, hogy bírnak akkorát lökni rajta, hogy elérje a gólvonalat. Így viszont abszolút semmi.
A vereségével a Bengals jó eséllyel elengedheti ezt a szezonját, a rájátszás csak csoportgyőzelem után lehetne meg, a sorsolása alapján pedig csak a Browns ellen indul komolyabb eséllyel. Pláne ilyen játékkal. Ami viszont a Giantset illeti, kezdhetik dörzsölni a tenyerüket és készülni a rájátszásra. 6-3-as mérlegük van, most játszanak majd a Bearsszel és a Brownsszal, a 8-3 adja magát. Ezek után pedig csak kettőt kell nyerni a Steelers-Cowboys-Lions-Eagles-Redskins ötösből, hogy garantált legyen a PO, ami azért nem egy lehetetlen feladat.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
7/1, ha szigorúak vagyunk :))
Már a jóslatom? :D most miért? :D
A Bengals vereség egy rossz tipp, ne rontsa már el a többit :D
Szerintem az 5 a 7ből korrektebb :D De igazából csak Beckham volt az, aki mellé ment :D
Szerintem is elég jószívű ez a sok pipa meg fél pipa :D
Már hetek óta zavar és megint ugyan az. Mindig csak az ellenfél bukja el a meccset, a Giants soha sem nyer. Ez hogy van? Múlt héten az Eagles ellen is arról szólt az összefoglaló, hogy a sasok mennyire elbénázták, és most is ugyan az.
Egy szó nem esik a Giants parádés védelméről. Eifert-et is nyilván csak a Dalton nem kereste, ahogy Green-t sem, nem pedig a new yorki védelem vette ki őket a játékból. Előbbinek volt 2 nagy játéka és ennyi, utóbbi pedig bár megsérült, de addig sem jutott vele sokáig a csapat. 68y-on tartották a liga egyik legjobb WR-ét. Vernon és JPP parádés meccset hoztak, és Collins is ismét szedett egy INT-et és megint a védelem legjobbja volt. A Bengals top 10-es futóegysége is alig ért valamit a pályán, ezzel szemben a liga utolsó Giants futópáros 100+ yarddal zárt (persze ez sem nagy cucc, és ahogy írtad ebben benne volt a végén a nagy játék, de egy 60y átlagoló csapattól azért ez nem rossz a legjobb falember Pugh távollétében).
Manning viszont tényleg pocsék volt, nyomás ide v. oda. Mindkét INT az ő lelkén szárad, a másodiknál pedig majdnem lerúgtam a TV-t amikor láttam, hogy mosolyog. A támadósort pedig csak annyi védelem illeti, hogy a speciális egység gyengélkedése miatt rendre a 20-on belülről kellett indulniuk, ellenben a Cincinati átlag kiindulópontja majdnem a félpálya volt, a védelem mégis 20 ponton tartotta őket.
Én nem vagyok a Giants ellen, ezek után nem sokkal írtam is egy kis hírt, hogy tényleg mennyire jó a Giants D.
Viszont nem úgy éreztem, hogy a Gianst volt a jobb annak ellenére sem, hogy több 1st downjuk és yardjuk is volt. Sőt, nekem inkább úgy tűnt, hogy a Giants megpróbál mindent, hogy kikapjon, csak a Bengals túl balfasz volt, hogy behúzza.
Elit védelem van? Igen. Akkor Manning dobjon két homály INT-t, a speciális egység engedjen jó visszahordásokat, induljon a Bengals a 45 yardosról mindig. Ketyeg az óra, csináljunk 1st downt? Ááá, hívjunk három teljesen kiszámítható playt, hátha bejön.
A konzervatív Giants hívások és a Manning INT-k majdnem a meccsbe kerültek, majdnem szabotálták a védelmet. A Bengals igazából nem tudta belőni a ziccert, ezért írtam azt, hogy ők veszítették el.
De ha egyszer jogos. Meg azért az az interception után azonnal visszaadott labda? Ez inkább nézett ki a Bengals vereségének, amit meg is érdemeltek. Sohasem lesznek ők nagy csapat ezzel az edzői gárdával.