Connect with us

Beharangozó

TNF Beharangozó – Atlanta Falcons@Tampa Bay Buccaneers

Megkezdődik a 9. játékhét is, ezúttal az NFC South csoportrangadójával. Nagy a tét, hiszen a vendégek leszakítanák maguk mögül a csoportriválisokat, míg a hazai csapat a csoportvezető, és egyben mostani ellenfél Falcons nyakán kívánna maradni, életben tartva az esetleges rájátszás reményeket. Egy sok pontos, remek párharcokat felmutató, és remélhetőleg izgalmas találkozónak lehetünk szemtanúi.

 

bucs_falcons

 

 

Atlanta Falcons (5-3) @ Tampa Bay Buccaneers (3-4), 01:25, Sport2

 

A Falcons jelenleg vezeti a csoportot, és épp az őt üldöző második Bucshoz látogat. A két csapat már találkozott egymással a nyitófordulóban, ott Winstonék megtréfálták a Falconst, vagy lehet épp a helyes útra terelték őket? Merthogy azóta Dan Quinn csapata nagyon komoly offenzívába kezdett, és sorra nyerték meccseiket, ám az utóbbi időben mintha akadozna a gépezet – deja vu, ugye? Velük szemben a Buccaneers nagyon kétarcú csapat benyomását kelti, akik leginkább a könnyebb(nek tűnő) meccseket nyerik meg mintsem a nehezebbeket, számukra viszont nem biztos, hogy ez nehéznek tekinthető találkozó lesz.

 

Hogyan nyerhet a Falcons?

 

Az eddigi recept, vagyis az all in feltétele a támadókra most is beválhat. Múlt héten a Packers ellen megmutatta Dan Quinn csapata, hogy nem csak Julio Jonesból áll az offense, és a Hooper-Sanu-Gabriel-Ward négyes képes volt előlépni a szürkeségből, amire most is szükség lehet. Jones – mily meglepő – kisebb sérüléssel bajlódik, ami a pályára lépését nem veszélyezteti, de láthattuk, hogy a Packers cserecornerei ellen sem tudott maradandót alkotni. Tevin Coleman kiesésével pedig ismét Devonta Freeman kaphatja meg a főszerepet a futók közül, ami tekintve, hogy a legutóbbi 3 Bucs elleni meccsén kettőn is 100 scrimmage yard fölött zárt, nem rossz ómen. Ryan előtt a fal szilárd lábakon áll, tehát a támadó oldalt tehát nem kell félteni, a védelemmel viszont lehetnek problémák.

 

julio_17920008_8col

 

Noha az utóbbi hetekben vannak pass rushra utaló jelek Atlantában, a passz elleni védekezéssel nem tudnak mit kezdeni, ami a Winston – Evans kapcsolatot látva nem jó kiindulási alap. A Bucs futójátékától vélhetően nem kell tartaniuk a megannyi sérült miatt, így nagy erőket fókuszálhatnak Winston terrorizálására. A Bucs támadófala sebezhető, Vic Beasley-nek rutinmunka lehet az irányító földre vitele. A másodéves játékos ihletett formában van, legutóbbi négy meccsén 6,5 sacket és 3 kierőszakolt fumble-t tud felmutatni, túloldalán pedig Adrian Clayborn okozhat problémákat a támadófalnak. Evans semlegesítésére a liga egyik legjobb cornere, Desmond Trufant áll a rendelkezésre, jó kis csatát vívhatnak majd egymással, és vele ki is húzhatják a Bucs méregfogát. Plusz ha kellő távolságra távol tudják tartani a támadókat, akkor Roberto Aguayo pocsék formájában bízhatnak.

 

Hogyan nyerhet a Buccaneers?

 

Hazai pálya ide vagy oda, nem ők a találkozó esélyesei, mégsem lehetetlen feladat számukra a győzelem. Jameis Winston rövidke karrierje során még veretlen a Falcons ellen, mindhárom találkozóját behúzta csapatával a soron következő ellenfele ellen. Ha Winston a jobbik arcát tudja elővenni, akkor bizakodhatnak a Bucs szurkolók, mert a sérültlistára nézve másban nem is nagyon tudnak. Jelenleg az RB1, az RB2 és az RB3 sem áll Koetterék rendelkezésére, így az újonc Peyton Barber és a rutinos Antone Smith kaphatja felváltva a labdacipeléseket. A Falcons ha nem számít futásokra, akkor ebből könnyen profitálhatnak a hazaiak, ahogy azt anno a Panthers ellen tették, amikor Jaquizz Rodgers járt hasonló cipőben. E mellett elengedhetetlen lesz a többi támadónak is segítenie, a Brate-Humphries-Shepard hármas ha nem tud felnőni Evans szintjére, akkor kvázi csak a csodában bízhatnak támadó oldalról a Bucs szimpatizánsok.

 

winstonn

 

A védelem teljesítménye Floridában sem az elit szintet verdesi, sőt. Gerald McCoy kivételével alig van pass rushra képes játékos a keretben. Bár az utóbbi időben az újonc Noah Spence fel tudott nőni ahhoz, amit a draftolása előtt elvártak tőle a szakértők, de ez így kevés lesz az amúgy is jó Falcons támadófal ellen. Egy sorral följebb a Lavonte David – Kwon Alexander kettős a fantasy tulajoknál álom kategória, a valóságban azonban közel sem olyan hatékony párost alkotnak, most azonban kulcsszerep hárulhat rájuk, hiszen nekik kell a pass rushba és a coverage-be is besegíteni a hiányos lehetőségek miatt. Merthogy a secondary nem fog tudni maradandó segítséget nyújtani, az szinte borítékolható, a Brent Grimes – Julio Jones csörték viszont szórakoztató jelenetekkel kecsegtethetnek.

 

Összegzés

 

Az esélylatolgatás után nem meglepő, ha a Falcons győzelme a valószínűbb forgatókönyv, azonban az NFL-ben nincs egyszerű meccs, és ahogy múlt héten a Raiders ellen, úgy most is a végletekig meccsben lehet a Bucs, még akkor is, ha éppenséggel nem életük formájában játszanak. Mindkét csapatnak kulcsfontosságú lenne a W a neve mellett, főleg, ha nem akarják az újra formába lendülő Panthers és Saints leheletét érezni a tarkójukon.

 

Legutóbb amikor kiemelt meccs beharangozóját írtam, szintén a Tampa Bay volt az egyik résztvevő, szintén egy csoportrangadón, csak ott a Panthers volt az ellenfél. Ott egyedül én tippeltem Buccaneers győzelemre, ami be is jött. Most ismét ugyanez a forgatókönyv áll fent a tippeket tekintve, kíváncsi leszek, mennyire leszek boszorkány.

 

atltb

 

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Rpi
Rpi
2016-11-03 19:22

Hát Chester remélem most bebukod a hero-t, már csak azért is mert arra utaltál, hogy megint az összeomlás felé tart a csapat (amiről szerintem szó sincs). :D
Amúgy én bízom a védelemben, a legion of rookies úgy tűnik kezd összeálni. :)

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x