Connect with us

Összefoglaló

A Jets bárkit elitté tesz

Tavaly sérült volt Andrew Luck, a Jets pedig 10-6-os szezont futott, így nyilván azt gondolták az NFL illetékesei, hogy egy egészséges Luckkal felálló Colts és a tavalyi Jets hétfő esti csatája izgalmas lesz. Hát nem lett, a Jets szurkolók pedig csak óvatosan görgessenek lejjebb, mert a csapat sok dicséretet nem fog kapni. Értékelés!

 

Luck ellenállhatatlan volt

 

Luck egy igen tehetséges és nagyon jó irányító. Igaz, nem a Jets a mérce manapság, de ha beleszámítjuk a statisztikáiba az elejtett labdákat, akkor gyakorlatilag egy tökéletes passer ratinget hozott, egy teljesen ellenállhatatlan játékkal. 28 passzból 22 így is sikeres volt, 278 yardért és 4 TD-ért úgy, hogy a negyedik negyedben már nem is kellett játszania, akkora volt a csapat előnye. Egyetlen nagy probléma van vele, hogy még mindig szeret rohangálni. Valakinek a körmére kellene csapni, mert 41-3-as állásnál az agyrázkódásból visszatérő, tavaly rengeteget sérült franchise irányító ne rohanjon már bele a Jets védőibe három yardért.

 

dt-common-streams-streamserver

 

Két kedvence volt Lucknak a mérkőzésen: TY Hilton, aki kilenc elkapásból 143 yardot hozott és tök mindegy, melyik neves vagy névtelen Jets corner tapadt rá, illetve Dwayne Allen, aki kivételesen egészséges volt és ennek örömére 3 TD-t is bezsebelt. Ja, és említsük meg Jack Doyle-t, aki összehozott egy touchbacket TD-helyett, így Lucknak tulajdonképpen öt TD-t érő passza volt.

 

Ilyen pocsék csapatot még nem láttam idén

 

Hol is kezdjem. Luck tökéletes passer ratinggel dobált, ami nyilván nem egy jó dolog. Frank Gore 4 yardos átlaggal futott, ami megint nem egy jó dolog. A TE-ek három TD-t szereztek, ami még mindig nem egy jó dolog. A védelem egész meccsen egy sackre volt képes és -1,5 pontot hozott fantasyben, én pedig voltam olyan okos, hogy őket kezdettem a Colts védelem helyett. Mondhatom, így a Jets védelemnek szurkolva, nagyon nagy öröm volt nézni, ahogy könnyedén, nevetve alázza szét őket a Colts amúgy általában nem annyira jó támadósora. Még a Colts támadófal is elitnek tűnt. Ráadásul egy csomó büntetést is összeszedtek, köztük több szükségtelen durvaságot is, amivel még tovább segítették Luckék dolgát. Ilyen elveszett, frusztrált és hitehagyott védelmet idén még nem láttam.

 

jetsrunweb6s-7qe-web

 

Fentebb nem dicsértem meg a Colts védőket, mert tulajdonképpen nincs miért, ez a Jets offense ugyanis minősíthetetlen. Egyrészt, a támadófal nem bírta tartani a Colts pass rusht, ami azért lássuk be, elég szomorú. Másrészt, a Petty-Fitzpatrick QB duó három interceptiont dobott, és mind az ő hibájuk volt. Mind a ketten 50 százalék alatt passzoltak, nem működött a futójáték, a tíz pontból hetet pedig 41 benyelt pont után, a negyedik negyedben sikerült feltenni. Ez egyszerűen botrányosan rossz, ráadásul semmi ötlet vagy kreativitás nincs bennük, ennél egy Browns offense-t sokkal jobb nézni. KO.

 

Hogyan tovább?

 

A Colts egalizált a Houstonnal és a Titansszel, csak míg nekik 2-2-es divíziómérlegük van, addig a Houstonnak 3-0, így legalább egy meccsel többet kell nyerniük. A sorsolásuk viszont elég vészes, most vasárnap például a Texanst fogadják és a Vikings-Raiders idegenbeli meccsek nem lesznek egyszerűek, a szezont pedig Jaguarsszal fejezik. Ebből egy 8-8 lenne reális, még mindig nem ők a favoritok.

 

new-york-jets-v-indianapolis-colts

 

A Jets 3-9-cel áll, gyakorlatilag borítékolható a top5-ös pick, de kis szerencsével akár a top3 is összejöhet. Bár a 49ers és a Dolphins meccsek nyerhetőek lennének, ezzel a játékkal még a Browns sem lenne meg. A régi mag egyszerűen kiöregedett, a csapat motiválatlan és forr benne a feszültség. Ráadásul olyan pocsék szerződéseket kötöttek, hogy még véletlenül sem tudnak normálisan takarítani, pedig nagyon kellene. Ezt a csapatot újból fel kell építeni, mert esélytelen a jelenlegi koncepció.

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
István_Szamos
István_Szamos
2016-12-06 15:11

Bár 3 hete nem bíztam benne, szerintem a Colts 9:7-el végez, a Houstonnál pedig kifogyni látszik a gőz.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x