Minisorozatunk következő részében az NFC Eastet vizsgáltuk meg, melyek a támadók és a védők leggyengébb láncszemei csapatonként. Igyekeztünk olyan játékosokból válogatni, akik azért a kezdőcsapat részei, vagy legalább is sokat vannak a pályán, mert ha a csereembered rossz, az még nem feltétlen akkora baj. Az NFC South ITT, az NFC North pedig ITT érhető el.
Dallas Cowboys
Offense – Doug Free, RT
Ha van gyenge pontja a dallasi támadósornak, akkor azt meglepő módon a támadófalban kell keresni, még annak ellenére is, hogy ez az egység a liga egészét tekintve talán a legjobb. A három fiatal All-Pro mellett ott van még az élete formájában játszó Ron Leary és a leggyengébb pont, Doug Free is. A vicc az egészben az, hogy Free-t nem egy csapat fogadná ujjongva, ebből a falból mégis lefelé lóg ki, de ez csak részben az ő hibája, hiszen nehéz felvenni a versenyt a társaival.
Defense – Anthony Brown, CB
Talán mindenkit meglep a Cowboys védelmének idei remeklése szereplése, hiszen Lee-től eltekintve nem sok elitnek, vagy akárcsak nagyon jónak titulált játékos szerepel ebben a csapategységben. Mivel egy játékosra kell kihegyezni, hogy ki a defense leggyengébbje, így nem írhatom be a pass rush-t, pedig nagyon szeretném, ezért esett a választásom a fiatal titánra, Brownra. Le kell szögezni, hogy nem reménytelenül rossz játékos, sőt nagyon szépen tudott beszállni a csapatba, de mutat olyan rookie hibákat, melyeknek köszönhetően sokszor megégették, több nagy játék született róla. És ha azt vesszük, hogy a top10-es tormában játszó, már-már shutdown Mo Claiborne helyére ugrott be, akkor szembeötlő a különbség és védelemre gyakorolt hatása is.
New York Giants
Offense – Ereck Flowers, LT
Egy valami választja el a Giantset attól, hogy a kisebbik Manning megszerezze harmadik gyűrűjét, és ez nem más mint a botrányosan játszó támadófal. A New York nem kis reményekkel húzta ki az egység jelenlegi legrosszabb formát mutató játékosát, Flowerst tavaly a draft 9. helyén, de egyelőre semmilyen szinten nem tudott felnőni egy kezdő vakoldali tackle-höz. Idén 12-szer dobtak rá zászlót, kilencszer holding miatt és ugye láttuk, hogy egyikből safety is született. Gyakorlatilag képtelen tartani a blokkokat annyi ideig, míg Eli kiemelne egy értelmes hosszú átadást, pedig ne feledjük, hogy JPP és Vernon ellen edzhet minden héten, tehát fejlődni bőven tudna. Ha így folytatja a szereplését, akkor még az sem biztos, hogy az újonc szerződését kitölteti vele a Giants, hiszen már most sokan követelik a lapátra tételét.
Defense – Kelvin Sheppard, LB
Az offseason során egy kamionnyi pénzt költött a védelem megerősítésére a Giants, egy egységet viszont nem tudtak fixálni, a linebacker sort. A Casillas-Robinson kettős még csak-csak elkaristol, de a harmadik linebacker kiléte igencsak kérdéses, hiszen Sheppard és Kennard is hasonlóan sokat van a pályán. Az Óriások rendre akkor jönnek ki rosszul, mikor Sheppard van bent, aki sem a futás, sem a passz ellen nem képes már kezdő színvonalat hozni. Az ellenfél futói rendre szívatták őt, Howard, Bernard és Bell is beültette őt néhányszor a hintába. Ha valahol égető szükség van az erősítésre, akkor az a linebacker poszt, mert ilyen teljesítménnyel nem fognak messzire jutni az Óriások.
Philadelphia Eagles
Offense – Nelson Agholor, WR
Ez volt talán a legegyszerűbb választás az egész csoporton belül, és bár nem csak Agholor nyújt rossz (vagy elfogadhatatlan) formát, mégis az ő bénázása a legszembeötlőbb. Az első körben választott játékos mellé olyan csapat- és vetélytársak érkeztek, mint a kvázi ismeretlen Paul Turner vagy Bryce Treggs, akik egyenként nyújtottak jobb teljesítményt, mint az ex-Trojan elkapó. Jelenleg sokan úgy vélik, hogy az egyetlen dolog, amit el tudna kapni, az a nátha, de az orvosok azt is többször visszanéznék, majd Mike Pereira és Dean Blandino hathatós közreműködésével megállapítanák, hogy mégsem tudta azt is elkapni. Maradjunk annyiban, hogy nem túl nagy segítség egy rookie irányítónak Agholor jelenlegi szereplése.
Defense – Leodis McKelvin, CB
Az év elején úgy tűnt, hogy Jim Scwartz elég potens védelmet tud felépíteni, mely sokáig így is volt, mostanra azonban kezd kicsit megdőlni az egész. McKelvin első philadelphiai évében nem nagyon tud felnőni az elvárásokhoz, már-már ott tartunk, hogy a 7. körös rookie Jalen Mills kiszorítja a kezdőből. Mondjuk, ez nem is lenne túl meglepő, hogy az ex-Bill cornerbackre az ellenfél irányítói 127,5-ös ratinggel dobálnak. Meg merem kockáztatni, hogy mellette még Agholor is parádézni tudna az idén.
Washington Redskins
Offense – Matt Jones, RB
Morris távozása után Jones úgy vághatott neki az offseasonnek, hogy első számú running backként vezetheti a Redskins backfieldjét, mely a szezon közepéig így is volt, aztán az apró-cseprő sérülései és az ennek köszönhető formahanyatlása oda vezetett, hogy a draftolatlan újonc, Rob Kelley vette át a lead back szerepkörét. Mondani sem kell, hogy Kelley valósággal berobbant és nem tervezi elveszíteni megörökölt pozícióját, így aztán Jonesnak tepernie kell, hogy visszanyerje Gruden és a stáb bizalmát.
Defense – Bashaud Breeland, CB
Josh Norman érkezésével komoly erősítésre lelt a Washington védelmének hátsó alakulata, mely összességében jó hatást gyakorolt a csapatra, de azért valaki ennek is megitta a levét. Ő nem más, mint Breeland, aki Norman túloldalán komoly igénybevételnek lett kitéve miután az ellenfél irányítói inkább őt veszik célba, mint az All-Pro cornert. Ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen az elit elkapókkal nem nagyon tudta felvenni a versenyt, az ellenfelek rendre égették őt nagyobb játékokkal. Lassan ott tartunk, hogy el kell gondolkozni azon, betolják-e safety pozícióba, és hagyják a széleken kibontakozni Fullert és Dunbart.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Szerencsétlen Anthony Brownt 6. körös újoncként a busz alá dobni egy totál megfogyatkozott secondaryvel nem szép dolog, sőt! Helytáll ő is ahogy a többiek, persze nem tökéletes a játéka, de nem ő az achillesze a csapatnak. Ha már kerékkötő kell mindeképp akkor az DeMarcus Lawrence legyen, akinek az eltiltásának lejárta után elvileg rohadt jó szezont kellett volna tolnia, hogy a passrush kicsit élénküljön, ehhez képest alkalmi villanásokon kívül csak sérüléseket tudott felmutatni.
Az O oldalon megértem a Free választást, max Terrance Williams lehetne még esélyes a címre, de az ő hiányzó elkapásai nélkül is jól megvan a csapat. Ron Leary jó szezonját meg nem kell túlértékelni, két éve hasonlóan jól játszott (1-1ben lekezelte pl. JJ Wattot), tavaly volt szokatlanul gyenge inkább (plusz sérült), amiért is betolták elé La’el Collinst.
Anthony Brown ahhoz képest hogy egy 6.körös rookie, hihetetlenül jól helyettesíti Claibornet,sokan 6.körösként pályára sem lépnek karrierjük során, ő meg olyan számokat hoz kevesebb meccs alatt mint a jaguarsos Ramsey, ami azért nem kis szó…Demarcus Lawrence visszatérése óriási nagy segítség volt a passrush számára, igaz a sackek nem jönnek neki.
Flowers elit…… valami poént akartam ide írni, de elsírtam magam…
Remélem jövőre már nem lesz LT. A fal másik részén, akár RT-be v. guard-ba adnék neki még egy esélyt, hátha nem lesz akkora bust, de LT nem maradhat. Házon belül is meg lehetne oldani Pugh átmozgatásával, de azért remélem érkezik legalább egy ember a falba. Centeren kívül mind1 hova, bár tudom nem lesz egyszerű, sem FA-ról, sem a draft-ról.
A másik gyenge láncszem az RB poszt, de az meg fog oldódni jövőre ebben biztos vagyok. Jennings biztosan távozik, így Perkins lesz az elsőszámú futó. Már ennyi is elég lenne, de kétlem hogy kihagynánk egy ilyen RB class-t, és már az első körben futót várok… majdnem mind1 kit :D
A védelemben egyértelmű a helyzet, LB kellene, pont ahogy az elmúlt jópár évben is. Casillas és Robinson tényleg jók, mellettük Kennard sem rossz, míg Goodson-nak van ideje, hátha kisül belőle valami. A többieknek nincs maradásuk, de itt is látszik a fény az alagút végén, mert lényegében csak itt kellene erősíteni a védelmet (feltéve, hogy JPP és Hankins is marad amire azért bőven van esély).