E heti Preview-nkba csak az AFC Vakok között csoportrangadója az, amely mindkét csapat számára valódi téttel bír. A többin viszont jól alávághat egyik csapat a másiknak, habár ezen forgatókönyvre az erőviszonyokat tekintve nem igazán lehet számítani. És természetesen akad olyan is, ahol már teljesen mindegy ki nyer és ki veszít.
San Diego Chargers @ Carolina Panthers (19:00)
A Seahawks elleni borzalom után azon se lennénk meglepődve, hogyha az egész csapat nyakkendő nélkül szállna le a csapatbuszról, annyira elmehetett a kedvük az egész mérkőzéstől, azonban a tavalyi, egész szezonon keresztül történő arcoskodás után a minimum, hogy a becsületükért kimennek a pályára és megpróbálják kozmetikázni a már-már vállalhatatlan szezonjukat. A Chargersnél sem sokkal jobb a helyzet, bár ők még mindig szimpatikusabban állnak a Panthershöz hasonlóan ott, ahol a part szakad. Önmaguk tökönlövésében gyakorlatilag senki nem veszi fel a versenyt velük, ám a sok sérülttel is mindig csak egy hajszálnyival kapnak ki, így lehet az is, hogy nincs olyan szurkoló, aki optimistábban várná az új szezon kezdetét, mint a Chargers fan.
A mérkőzés teljesen tét nélküli tehát, így simán elképzelhető, hogy az idősáv legjobb mérkőzését látjuk, ahogy az az ilyen összecsapásokkor lenni szokott.
Cincinnati Bengals @ Cleveland Browns (19:00)
A közvélekedés szerint ezen a mérkőzésen a legvalószínűbb, hogy a Browns megszerzi első győzelmét a szezonban, azonban a Bengals Eagles elleni mészárlását látva már ez a remény is tovaszállt a köztudatból. A Brownsban újra RGIII fog irányítani, aki 750 napja nem tudott NFL mérkőzést nyerni. A Bengalsnál továbbra sem lesz AJ Green, így az Eagles ellenihez hasonló gameplan várható a vendégek részéről, vagyis Jeremy Hillt fogják labdával tömni. A Brownsnak akkor lehet keresnivalója, hogyha megfelelő réseket tudnak nyitni a running back Isaiah Crowellnek. A Bengals ugyanis a liga legrosszabbjai közé sorolható a futás elleni védekezésben, ugyanakkor a hazaiak számára fontos lesz, hogy ne kerüljön sor harmadik kísérletre. A Cleveland third down offense-e a harmincadik helyet foglalja el a ligában. Két kísérletből pedig nem sokan érnek el konstans first downokat, így a Browns védelmére maradna a pontszerzés és a győzelem megszerzése, ami hát finoman szólva sem a területük.
Chicago Bears @ Detroit Lions (19:00)
A Lions továbbra is a csoportelsőségért és a rájátszásért hajt, ezúttal pedig csoportjának leggyengébb tagja látogat a Ford Fieldre. A Bears idén 0-6-tal áll idegenben és habár a tisztes helytállás többnyire sikerül a csapatnak, azért ezen a mérkőzésen sok jóra nem számíthatnak a vendégek. A Chicagonál Jordan Howard kiváló szereplése lehet az idei szezon sötét alagútja végén felcsillanó fény, valamint a védelem egész vállalható teljesítménye, azonban ez messze nem elég ahhoz, hogy igazi playoff aspiráns csapatról beszéljünk Chicagoban. A Lions nem fogja a véletlenre bízni a találkozót, sima hazai győzelem van kilátásban, ráadásul Staffordnak különösen jól megy a Bears ellen. Legutóbbi három találkozásuk alkalmával 916 yardot és 7 TD-t dobált össze.
Houston Texans @ Indianapolis Colts (19:00)
Csoportrangadó a javából, amin a hazaiak többet veszthetnek, mint amennyit a Texans nyerhet. Ha a Colts kikap, gyakorlatilag le is mondhat a rájátszásról, akkora hátrányba kerülnek a Houstonnal szemben, ezért Luckéknak meg kell mutatni, hogy nem csak a darabjaira hullott Jetset tudják rommá verni, hanem a Texans egész jól összerakott védelmét is fel tudják törni. A két csapat persze továbbra sem képvisel olyan játékerőt, mellyel valós esélye lehetne a Wild Card körnél tovább jutni a playoffban, azonban valakinek meg kell nyernie ezt a csoportot is. A hazaiaknál érdemes kiemelni T.Y. Hiltont, aki szép csendben második helyen áll az elkapott yardokban (1088) idén Julio Jones mögött. Jones játéka egyelőre kérdéses a Rams ellen (bővebben lentebb), így egy igazán eredményes estét követően akár vezetheti is a ligát a Colts elkapója yardokat tekintve. Reggie Wayne 2007-es szezonja óta először lehetne Colts játékos a liga élén ebben a kategóriában.
Minnesota Vikings @ Jacksonville Jaguars (19:00)
A Vikings ha nyer, akkor még életben tartja a rájátszás iránt táplált reményeit, ha kikap, akkor meg is érdemlik, hogy lemaradnak a januári menetről.
Arizona Cardinals @ Miami Dolphins (19:00)
Az Arizona múlt héten már borsot tört egy playoff várományos csapat orra alá és nem valószínű, hogy ezzel megelégednek. A gyakorlatilag hiba nélkül játszó támadósorból persze ismét kiemelkedett David Johnson, aki múlt heti teljesítményét követően Marshall Faulkon kívül az egyetlen olyan játékos 1950 óta, aki 12 mérkőzés alatt legalább 1000 futott és 700 elkapott yarddal rendelkezik. A Cardinals másodéves running backjének számára elérhető közelségbe került az 1000 elkapott yardos szezon is. Ha ez sikerülne, akkor ő lenne a harmadik játékos a liga történetében, aki mind elkapásban, mind futásban túllépi egy szezonon belül az 1000 yardot (1999-ben Marshall Faulk, 1985-ben Roger Craig vitte véghez ezt). A Dolphins ugyan a rájátszásért küzd, de az előző játékhét folyamán tapasztalhattuk, hogy mennyire súlytalanok is valójában, ha nem a liga alsó harmadába tartozó csapattal kell megmérkőzniük.
Washington Redskins @ Philadelphia Eagles (19:00)
A Redskins kiköszörülheti a Cardinals által okozott csorbát és ismét Wild Card helyen szerepelhet, ha sikerül a Lincolnon győzni. Az Eaglesnél egyre több probléma üti fel a fejét, a tavaly kiválóan teljesítő védelem teljesen összeesni látszik, a cornerbacksor gyalázatos és a támadósor is tele van sérültekkel. Nem is csoda, hogy Wentz és úgy a teljes Eagles csillaga az ígéretes kezdés után hirtelen zuhanásnak indult és még nem tudjuk, hol a vége. Azonban a Philly hazai pályán sokkal kompetitívebb ellenfél, mint idegenben, viszont az ellenfél irányítója, Kirk Cousins pont idegenben találja meg igazán a formáját. Legutóbbi 9 FedEx Fieldtől távoli mérkőzésén összesen 2876 yardot passzolt és 18 TD mellett csak 4 INT-t dobott – ez a harmadik legjobb mutató az NFL-ben. Cousins kedvenc célpontjának, a tight end Jordan Reednek a játéka kérdéses, míg hazai oldalról a Mathews-Matthews duó állapota hasonló. A Redskinst azonban nem érintette meg olyannyira már a múlt héten sem Reed kiesése, a támadások viszonylag folyékonyan mentek. Ha a Cardinals elleni lendületet át tudják menteni erre az estére, akkor viszonylag könnyedén átléphetnek az eheti akadályon.
New York Jets @ San Francisco 49ers (22:05)
A Jets helyzetét tökéletesen mutatja, hogy csak ebben a fordulóban több tippet kapott a 49ers, mint az eddigi 12 mérkőzésen összesen.
Atlanta Falcons @ Los Angeles Rams (22:25)
Még két év és Jeff Fisher talán nem lesz a Rams edzője. Addig viszont még a Julio Jones nélküli Falcons is magabiztosan utazhat Los Angelesbe, hiszen ami a hazaiak háza táján zajlik, az érthetetlen, szomorú és szánalmas. Nincs olyan csapatrész, ami ne esett volna vissza a tavalyi évhez képest, a támadósor pedig különösen kilátástalan. Nincs fal, a tavalyi szupersztár futódnál viszonylag gyorsan lefőtt a kávé, az idén kihúzott franchise irányítód pedig szinte semmi jelét nem mutatta annak, hogy valóban ő a hosszútávú sikeresség kulcsa. Persze, a Falcons minden bizonnyal meg fogja érezni első számú elkapója hiányát, azonban az utóbbi hetekben már láthattuk, hogy akkor is életképes ez a támadósor, ha esetleg Jones rosszabb napot fog ki. Most nagyjából a teljes Falcons offense-nek szezonbeli legrosszabb formáját kéne nyújtani ahhoz, hogy a Ramsnek egy kicsi esélye is legyen a győzelemre. Ez viszont nem fog megtörténni, mert a vendégeknek kötelező a győzelem, hogy megmaradjon a Buccaneersszel szembeni előnyük az NFC South csoportjának élén.
Szerkesztőségi tippverseny
Bold predictions:
balentin: Utoljára 2003. november 9-én volt példa arra, hogy egy játékos (Brian Young) egymaga háromszor összeszedje az ellenfélt által vétett fumble-öket. Ezen a hétvégén Von Miller ezt a rekordot fogja beállítani és három szerzett fumble-je lesz a Titans ellen.
chester: Elvis Dumervil 3 sackre van attól, hogy belépjen “a 100 sackesek klubjába”. Karrierje során kétszer már összejött neki 3 sack egy meccsen, most Bradyek ellen ismét összejön.
rowi: Marcel Reece az első labdaérintéséből TD-t szerez (ha játszik már a Packers ellen). Csakúgy mint legutóbb, az azóta már rég kirúgott CJ Spiller.
Leonidasz007: Bell megdönti az egy mérkőzésen elért all purpose yard rekordját (404).
katonadani: A Bills úgy nyer a Steelers ellen, hogy legalább 30 pontot kapnak. Rex Ryan az ilyen meccseken 0-32-s mérleget tud felmutatni.
Renningan: A Lionsnek legutóbb 2013 decemberében, a Packers elleni 13. héten sikerült 100+ yardos futót felmutatni. Az 48 meccs. Most újra lesz a csapatnak 100+ yardos futója.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Warwolf elért helyezése a tippversenyben tökéletesen tükrözi, hogy mindíg a Pats a
Ellen tippel :D bocs ha aljas volt. :D
A Play-off Rankingba a Texansot raktátok, viszont mindenki a Coltsra tippel a holnapi meccsen. Ebbe hol a logika? :D
ha nyernek most, akkor ők lesznek a rankingban is, egyelőre jobban áll a Texans. Kivéve ha nyer a Titans a Broncos ellen :)
Meg a Colts majd veri a Raiderst, a Jags megbosszúlja a Titanst és akkor borul minden amit eddig számoltunk :D
ebben benne van, hogy szerdán ugye elszámoltam a 3as tie-breakert…
Igen, igen. Sajnos kiderült, ha nagy szarban lesz, ha 8-8-cal áll a Texans.
warwolf nem tippelt a Brownsra? :O
(közben Kuechly kiesésével chester és én is Chargersre váltottunk)
https://www.youtube.com/watch?v=qDvnpSbQPqU
a Jaguars meccshez egy kis kedvcsináló
Ez nagyon állat :D
Ez mi a fasz volt? :D:D:D:D
A meccs előtt egy Falcons szurkoló interjúja egy Rams szurkolóval a Rams-ről. Hatalmas az ürge! :D
A kedvenc részem:
Dave Choate (Falcons): Jared Goff was the first overall pick in this draft class. Is he great already, or merely very good? Also, has he captured the heart of eligible bachelors both male and female in Los Angeles, or is he too focused on football for that?
Joe McAtee (Rams): First, let’s at least acknowledge Jeff Fisher’s supreme management skills by allowing Case Keenum, maybe the league’s best backup QB, to lead the Rams out to a 4-5 record before making the switch to Goff after saying he wouldn’t play Goff until the Rams were mathematically eliminated from the playoffs and then doing the exact opposite. Chicanery!
As for Goff. he struggled against the mighty Miami Dolphins defense in his first start but lived up to expectations in the first half against the New Orleans Saints by throwing three touchdowns in a great showing in the Rams’ exciting and spirited 21-49 loss. Last week, Goff humbly allowed Brady to hold the spotlight for his record-setting 201st NFL win (the young man has class, folks) before absolutely torching the Patriots on the final drive of the game to deliver a wondrous 10-26 loss.
What’s really been impressive is the gameplanning. The Rams have created tons of 3rd and long situations forcing the defense to play 1st down-prevent while the Rams can focus on Goff’s long-term development. Rifling off armsplosions for 5-yards on 3rd & 8 and then giving Goff a rest while the defense gets in their snaps is surely going to pay off long-term.
As for his availability, the Rams invited Britney Spears to his first practice after being named the starter. The culture of the Rams is very serious and wanted to make sure Goff was focused on getting ready for his first NFL start, and what better way to do that than bringing out Spears, the very artist who penned “Ooh La La” from the Smurfs 2 soundtrack? It’s that kind of culture that you feel comfortable having a #1 overall QB that you traded future first-round picks for with perhaps the league’s worst wide receiving group, a patchwork offensive line and an offensive scheme that fights its ass off to get to 3rd and 2 because that’s the only down and distance they can convert with any legitimate likelihood.
So yeah, things are going great with Goff!
Itt elolvashatjátok az egészet: http://www.thefalcoholic.com/2016/12/9/13901578/rams-scouting-report-turf-show-times-jared-goff-jeff-fisher-todd-gurley-aaron-donald