Immáron több éves hagyomány itt a Fűzőn, hogy a Super Bowl felvezetése a döntőnek helyet adó stadion bemutatásával kezdődik. Nincs ez másként most se, mivel azonban Texas legmélyén járunk, így lesznek helyi specialitások is. Íme az NRG Stadium!
A houstoni stadion története az NFL legutolsó bővítéséig nyúlik vissza. 1999-ben némi huzavona után az NFL végül Houstonnak ítélte oda a 32. franchise létrehozásának jogát. Mivel ez itt az Egyesült Államok, azon belül pedig Dél-Texas, így egyáltalán nem kell azon csodálkozni, hogy a Texans partnerségi megállapodást kötött a Livestock Show and Rodeoval, hogy közösen építsenek egy stadiont. Az NRG Stadium honlapján nem átallanak egyenesen az egyetlen rodeó és zárható tetejű NFL-stadionként jellemezni magukat. Na hiszen. 2000 elején mindenesetre megkezdődött az építkezés, és mivel ez egy a sportot komolyan vevő ország, így az első látványtervekhez képest nem változott meg nemhogy drasztikusan, hanem nagyjából sehogy sem a stadion formája. Khm.
Korabeli videó a látványtervekről, és az alapkőletételéről
2000 végén a Reliant, egy helyi energiacég megvette a névhasználati jogot, így egészen 2014 márciusáig Reliant Stadiumnak hívták az arénát. Akkor viszont a nagy hal megette a kis halat, a Reliantot megvette az NRG, így a pályát immáron majd’ három éve NRG Stadiumnak hívják. Az alábbi videón a névcsere, nem is annyira egyszerű művelete látható:
A stadion természetesen többfunkciós, ősszel és télen amerikai football stadionként funkcionál elsősorban, tavasszal viszont a rodeóé a főszerep, de persze koncertek is vannak szép számmal. Idén például U2 és Coldplay koncertre mehetnek a helyiek. Végül 352 millió dollárba került az építkezés, ami ahhoz képest, hogy a Levi’s és az AT&T Stadium is bőven drágább volt, mint 1 milliárd dollár, nem is sok. Még akkor se, ha hozzáadom kb. 6-12 év inflációját. Az alábbi ábrán is ez látszik, vagyis ilyen olcsón ekkora teret máshol nem sikerült kialakítani.
Az avatóünnepséget 2002. augusztus 24-én tartották, és elkészültekor ez volt az első behúzható tetejű NFL-aréna! A tetőre az északi pályákkal ellentétben nem a hideg, hanem pont ellenkezőleg, a késő nyári hőség miatt volt szükség, valamint minden évben nagyjából novemberig tart a hurrikán szezon, ami szintén plusz veszélyforrás. 2008 szeptember 12-én például az Ike hurrikán fel is tépte az aréna tetejét, de a szél és a beömlő víz máshol is okozott károkat a stadionban.
A lehető legrosszabbkor tette tiszteletét Ike, ugyanis 14-én a Texans a Ravens ellen játszhatta volna az első hazai meccsét a szezonban, amit így el kellett halasztani. Eredetileg egy nappal tolták csak arrébb az összecsapást, de amikor kiderült, hogy mekkorák a károk, inkább a 10. hétre, november elejére tette át az NFL a meccset, a Texans pedig abban az évben minden hazai mérkőzését csak nyitott tető alatt rendezhette meg. Alapesetben 71.795 néző fér be a tetők alá, de koncertekkor kerek 80 ezer fő is bezsúfolódhat a nézőtérre. A pálya eredetileg valódi füves pályaként épült meg, de ezzel részint sok probléma volt, részint pedig az utóbbi években az igazi füvet már csak a Texans használta, a high school és NCAA meccseket már műfüvön játszották. Így végül 2015-ben megunták a macerát, és végleges műfüves borítást kapott a pálya, azóta Watték is műfűbe döngölhetik bele az ellenfél irányítóját.
(Ha nem menne a fenti videó itt beágyazva, akkor ezen a linken lehet megtekinteni. Érdemes megnézni, mert egy drónnal járják körbe kívül-belül a stadiont.)
Írtam fentebb, hogy a rodeó igényeit is figyelembe vették az építkezésnél. Nos, konkrétan annyira, hogy az egyik földalatti szint északi felét eleve az élő állatok számára alakították ki. Külön liftrendszert építettek a helyi “sport” igényeinek, és ki is használják; márciusban például 3 héten keresztül kizárólag rodeó versenyeket rendeznek a stadionban. Na de, hogy ne csak a rodeó miatt érezzük magunkat Amerikában, hanem a látvány miatt is, arról a hatalmas kivetítő gondoskodik.
2012-es átadásakor az NFL legnagyobb kivetítője a Texansnak volt, és azóta se épített senki nagyobbat a ligában. De nem csak a ligában nem, az NRG “vászna” még ma is a világ 20. legnagyobb kivetítője! És ha már nagyot álmodtak a houstoniak, akkor rögtön jutott ekkora képernyő mindkét oldalra. Jó, a képernyők szélein standard reklámok szoktak menni, így a gyakorlati képátmérő ennél kisebb.
Super Bowl XXXVIII
Az akkor még Reliantnak nevezett Stadiumban eddig egy Super Bowlt rendeztek. 2004. február 1-én a Super Bowl XXXVIII-t, és mivel ezt a meccset a magyarországi NFL-kultúra kialakulásának hajnalán a sport1 már közvetítette, így biztos sokan emlékeznek még rá. Meccsösszefoglaló abból az időből, amikor még az egyszeri Pats-drukker számított “divatszurkolónak”:
A Falcons és a Patriots az NRG Stadiumban
Mivel a Houston Texans mindössze 15 éve játszik az NFL-ben, így a két idei Super Bowl résztvevő sem járt még erre túl sokszor. A kevesebbet nyilván a Falcons játszott 2002 óta Houstonban, egész pontosan kétszer. 2003-ban Doug Johnsonnal és Michael Vickkel kaptak ki 17-13-ra, 2011-ben viszont már Ryannel 17-10-re. A New England – lévén főcsoportrivális – ennél többször tehette tiszteletét Dél-Texasban. A 4 texasi túrát 3 győzelem mellett 1 vereséggel abszolválta Patriots, 2010-ben a 17. játékhéten kaptak ki, amikor az utolsó fordulóban már kvázi mindegy volt nekik, csak az volt a kérdés, hogy 3. vagy 4. kiemeltek lesznek. Brady mind a 4 meccsen kezdett, és az említett 2010-est kivéve mindet végig is játszotta.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Ezt a kivetítős összehasonlítást még sose láttam. :D
ha nem lennék épp beteg, akkor emlékeztem volna rá, hogy a jaguarsé már nagyobb…