Connect with us

Beharangozó

Ki a jobb? – Offense

 

Tegnap meg is kezdtük a felvezetést a Super Bowlra a helyszín, azaz a houstoni NRG Stadium bemutatásával, most viszont már a csapatokkal foglalkozunk és összehasonlítjuk a két támadósort egymással, kezdve a liga idei két legjobb irányítójával a futókon, elkapókon és tight endeken egészen a támadófalemberekig. Persze a támadókoordinátorok sem maradhatnak ki az egyenletből.

Irányítók

 

Tom Bradyt és Matt Ryant nem kell bemutatni senkinek természetesen, az idei évben nekik volt az első és a második legjobb passer ratingjük, ilyen összecsapásra nem került még sor a Super Bowlok történetében. Tom Brady az NFL-történetének legjobb egész karrieres interception-arányával rendelkezik mindössze 0,5-tel. Matt Ryan pedig idén 131,5-ös passer ratinget tudhat magáénak tiszta zseb esetén, ami minden másik QB-nál legalább 10 egységgel jobb.

 

És hogy melyikük a jobb? Ha teljes karriert nézünk, akkor nem kérdés, hogy Tom Brady. Ha csak idei évet, akkor már sokkal nehezebb a döntés, mindkét irányító egészen kiválóan játszott egész év során. Steril környezetben (tehát eltekintve a támadósoroktól és rendszerektől) Tom Bradyt választanám irányítómnak valószínűleg egy kivétellel (Rodgers) mindenki helyett, így a Pariotsnál az előny.

 

New England Patriots: 1

Atlanta Falcons: 0

 

New England Patriots v Atlanta Falcons

Futók

 

Különleges a helyzet a futóknál, ugyanis egyik oldalon sincs egy workhorse-ként használt RB, aki a snapek hatalmas hányadát elvinné, vagy aki köré az offense, vagy akár csak a futójáték épülne. A különbség viszont az, hogy míg a Patriotsnál két teljesen különböző stílusú futó van, addig a Falconsnál két kvázi complete back, akit nem csak passz- vagy csak futójátéknál lehet használni, hanem mindkettőnél.

 

New Englandben Blount és Lewis tökéletesen egészíti ki egymást, hiszen míg előbbi remek erőfutó, elkapni viszont nem tud, addig Lewis remek mismatchet szolgáltat a passzjátékban, futásoknál viszont kevésbé használható. Atlantában ellenben mind Freeman, mind Coleman tökéletesen alkalmazható futó- és passzjátékoknál is.

 

Nálam így az volt a döntő, hogy míg a Patriotsnál viszonylag jó hatékonysággal eltalálható, hogy milyen játék következik attól függően, melyik futó van a pályán, addig a Falconsnál ez teljesen kiszámíthatatlan. Illetve az NFC bajnokainál kvázi semmi visszaesést nem jelent, ha egyikük megsérül, a kétfutós játékokon kívül minden mehet ugyanúgy tovább, a Patsnél viszont limitálja a playbookot egyik futó elvesztése.

 

New England Patriots: 1

Atlanta Falcons: 1

 

Elkapók

 

Régi közhely már, hogy a Patriotsban bárkiből jó elkapó lehet, ez a rendszer nagysága. Ez idén is meglátszik, Hogan és Mitchell együtt 1000 yard felett zárt, utóbbi ráadásul a Steelers ellen az alapszakasz-beli yardmennyiségének negyedét felpakolta a táblára, pedig nem egy kifejezetten jó WR.

 

A fent említett tézis egyébként igaz a jelenlegi Falconsra is, hiszen Sanu és Gabriel is brillírozik, ketten együtt 1100 yard fölé jutottak és a 10 közös TD is elég jól mutat. Mi dönt tehát? Az, hogy Julio Jones szerintem konkrétan a liga legjobb elkapója. Persze Edelman is nagyon ügyes és egy remek elkapó, de Julio nálam bőven másik kategória. Elképesztő mi mindenre képes ez az emberi (?) lény.

 

New England Patriots: 1

Atlanta Falcons: 2

 

Tight endek

 

Itt elég egyértelmű a helyzet, még Gronk nélkül is. A Falcons Tony Gonzalez visszavonulása óta próbálja betölteni a helyén keletkező űrt és talán ez az újonc Austin Hooperrel egy-két éven belül valamilyen szinten sikerülhet is, hiszen biztató volt a fiatal játékos teljesítménye. Azonban Toiloloval együtt sem képviselnek olyan szintet, mint Martellus Bennett.

 

New England Patriots: 2

Atlanta Falcons: 2

 

bennettweb23s-1g0-web

 

Támadófal

 

A támadófalat különbontom úgy döntöttem és posztonként vizsgálom ezt a csapategységet is, hiszen külön-külön is fontos részei a csapatnak, nem csak egységként, habár természetesen nagyon fontos, hogy egységként tudjanak működni. Kis kitekintésként egyébként, érdekességként elmondanám, hogy az engedett sackek száma sokszor megtévesztő lehet és ebben nem csak a támadófalnak, hanem az irányítónak is nagy szerepe van. A Patriots fala 30,9%-ban engedett nyomást, mióta Brady van a kezdőben, ez a 13. legkevesebb a ligában. Viszont ezeknek a nyomásoknak csak 10,6%-a manifesztálódott sackekben, ami a legjobb arány az egész NFL-ben.

 

Center

 

A centerek rendkívül fontos elemei a csapatnak, hiszen tökéletesen kell feladniuk a labdát és egyből blokkolniuk egy 130+ kilós falembert. Ráadásul általában ők felelősek a protectionök áthívásáért is. Alex Mack pedig az egyik legjobb a posztján, rossz esetben top3 center minden évben, nagyban felelős ő is a Falcons remek támadóteljesítményéért. A túloldalon Andrews a középmezőny aljába tartozik, így egyértelmű, kié a győzelem.

 

New England Patriots: 2

Atlanta Falcons: 3

 

Guardok

 

Ezen a poszton is nagyon hasonló a két csapat, ugyanis van egy top15 körüli és egy kifejezetten gyenge guard mindkét oldalon. A posztjuk viszont fordított, ugyanis míg a Falconsnál a bal oldali Levitre kiemelkedő, addig a Patriotsnál a jobb oldali Mason. Viszont Chester borzalmas pass protectionben, így ezzel a csatát a Patriots nyeri. Na meg persze ezzel a múlt heti dupla pancake-kel Masontől:

 

New England Patriots: 3

Atlanta Falcons: 3

 

Tackle-ök

 

Négy nagyon jó tackle fog játszani ezen a mérkőzésen, az egyetlen probléma, hogy Jake Matthews nem elég jó futásblokkolásban, mert hiányzik a kellő erő belőle, pedig pass protectionben tökéletes technikával dolgozik. A túloldalon ilyen probléma nincsen, Solder és Cannon is remekül végzik dolgukat idén, amiben nagy szerepe van Dante Scarnecchianak, a támadófal edzőjének, hiszen tavaly mindketten elég gyengék voltak. Érdkes lesz figyelni, hogy a liga három legjobb jobb oldali tackle-je közül kettő is pályán lesz, hiszen Cannon és Shreader is idetartozik a titanses Conklin mellett.

 

New England Patriots: 4

Atlanta Falcons: 3

 

Támadókoordinátor

 

Úgy gondoltam, érdemes lehet belevenni a számításba a támadókoordinátorokat is és ezzel együtt a támadósémák kreativitását. Szerintem ebben egyértelműen Kyle Shanahan a nyerő, és ezzel nem Josh McDaniels képességeit szeretném leszólni, egyszerűen számomra jelenleg Shanahan a legjobb támadókoordinátor a ligában. Az NFC hét játékai cikkekben (Seahawks ellen és Packers ellen is) megmutattam, milyen hatékony és kreatív a Falcons támadósora és ez egyértelműen a koordinátornak (is) köszönhető, míg a Patriotsnál nem tudom mennyire McDaniels érdeme a teljes támadósor remeklése, habár Brady hiányában is jól működtek, úgyhogy panaszra nem lehet okuk.

 

Végeredmény:

 

New England Patriots: 4

Atlanta Falcons: 4

 

Holnap a védőket hasonlítjuk össze, illetve egy playbook cikkünk is érkezik a nap folyamán!

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!