Irányító nélkül nincs jól működő franchise, tartja az NFL mondás. A 2017-es szezont úgy kezdjük meg, hogy talán a legnagyobb QB-mozgásoknak és kereséseknek lehetünk szemtanúi valaha. Valakiknek azonnali megoldás kell, de vannak, akik már a jövőre is gondolnak egy fiatal irányító megszerzésével. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az idei irányító classt a 2013-as “csodakorosztályhoz” hasonlítják, akkor még inkább érdekessé válhat a körkép. Nézzük hát meg, melyik csereirányítók kaphatnak kezdőpozíciót jövőre!
Akik nagy valószínűséggel kapnak csapatot
Jimmy Garoppolo, New England Patriots
Róla már született egy külön cikk, amihez az eltelt idő ismeretében sok újat nem lehetne hozzátenni. A legkapósabb csereirányító lehet a piacon, igaz, érte kéne a legtöbbet áldoznia új csapatának, ha az első körös kikiáltási árat vesszük alapul.
A.J. McCarron, Cincinnati Bengals
McCarront a 2015-ös szezonban láthattuk élesben, amikor Andy Dalton sérülésével irányító nélkül maradt a rájátszásért hajtó Bengals. Sokan temették a csapatot a sérülés után, ám végül McCarronnal a kezdőben is meglett a rájátszás. Nem váltotta meg a világot a játékával, de nem is esett vele vissza a Bengals ahhoz képest, hogy élete első meccsein lépett pályára az NFL-ben. A 26 éves játékosnak még 2017-re van szerződése, utána free agent lesz, vagyis ha a Bengals látni akar belőle valami nagyobb értéket, akkor most kell tőle megválnia. Erre a lépésre vannak előjelek, és vélhetően McCarron is kapós lehet néhány csapat számára. Brock Osweiler esete óta valószínűleg óvatosabban kezelik az ilyen “beugró” irányítókat de hát nem is kell 72 millió dollárt adni neki, de egy jól összerakott szerződéssel nagyot dobhatna egy-két csapaton.
Sam Bradford, Minnesota Vikings
Bridgewaterről már lehetett olvasni a legrosszabbakról is, de ezeket a híreket nem győzik cáfolni. Én őt kezelném franchise irányítónak, és Bradfordot a cserének, akinek a szerződése tökéletes a Vikings számára. A 2017-es szezont nagy valószínűséggel megkapja, utána meg Bridgewater állapotától függően el lehet dönteni, hogy megtartják, vagy veszteség nélkül távozhat.
Tony Romo, Dallas Cowboys
Bizony, az öreg Tonyt most már csereirányítónak kell kezelni, hiszen aligha veszi ki a Cowboys egy ilyen szezon után Prescottot a kezdőből. Kvalitásairól semmi kétségünk nincs, megérdemelne magának egy csapatot, de kérdés, hogy kit? A trade a szerződése miatt nagyon macerás, hiszen Romo 14 milliós alapfizetését a rendkívül sok sérülés miatt nem biztos, hogy sok csapat bevállalja, a cut meg sok pénzébe fájna a Cowboysnak. Romot én egy SB-re pályázó csapatba képzelem el, ahol már csak egy irányító lehet az utolsó láncszem, egy most újjáépülő csapat kizárt, hogy igénybe venné szolgálatait. Legutóbb a Steelerst vetettük fel, de szó volt már a Texansról és a Broncosról is, kíváncsian várjuk majd a fejleményeket.
A sötét lovak, akik kaphatnak csapatot
Matt Barkley, Chicago Bears
A Bears helyzete is érdekes. Irányító kell, ez nem is lehet kérdés, Jay Cutlerbe alighanem végleg elvesztették a bizalmukat Chicagoban. Brian Hoyer amikor játszott, nem volt rossz, szerencsétlen módon azonban megsérült. Majd jött Matt Barkley, aki megjárta a mennyet és a poklot is azokon a meccseken, amiken pályára lépett. Rendkívül sokszor adta el a labdát, ugyanakkor mégis sok amerikai szakértő benne látta a Bears irányítóját a következő években. Nincs könnyű helyzetben, mert a szerződése lejárt, és a Maciké az 1/3-as draftcetli, amiből simán húzhatnak irányítót, de akár a 2. kör elején sem elképzelhetetlen. Chicagoba franchise irányító kell, kérdés, hogy Barkley idei performansza mennyire győzte meg John Foxékat egy esetleges új szerződésről.
Landry Jones, Pittsburgh Steelers
Nem várt fordulatot hozott Big Ben nyilatkozata a folytatásról, ami egyből elindította a pletykacunamit az NFL-en belül. Itt jöhetne a képbe akár Landry Jones is, aki 4 évig ült a Steelers cserepadján, illetve pár meccs neki is jutott sérülések idején. Nem volt igazán meggyőző egyik beugrásakor sem, de bőven felépíthető még az ő játéka. A Steelers pechje, hogy az ő szerződése is lejár, így ha meg akarják tartani, akkor a zsebükbe kell majd nyúlni, főleg ha kezdőnek szánnák. Amíg nem tudni biztosan mi lesz Big Bennel, addig ez csak találgatás marad, de nem árt feljegyeznünk az ő nevét a Steelers irányítóvárományosai közé.
Cody Kessler, Cleveland Browns
A Browns rosterén jelenleg 4 irányító is van, még ha nem is a prémium kategóriából. Ennek ellenére nincs kizárva, hogy a draftról is hoznak még egyet, aminek nem sok értelmét látnám. Robert Griffin számít kezdőnek, de a háttérben nem tartom kizártnak, hogy Kessler felépítése a fő projekt, még ha idén be is kellett állnia a sok sérülés miatt. Sőt, egy jó preseasonnel akár meg is szerezhetné magának a Browns kezdőjét 2017-re is, nem túl nagy akadályt kellene ahhoz megugrania. Hue Jackson személyében kiváló mentora lehet, de persze ez a Browns, így bármilyen katasztrófa bekövetkezhet.
Ami hollywoodi forgatókönyv lenne
Nick Foles, Kansas City Chiefs
Vajon megkapja az utolsó esélyt Foles egy csapatnál? Ha igen, ez vélhetően csak a Chiefs lehet, de ehhez Alex Smith-től kéne megszabadulni, amire sok oddsot nem adnék. Foles ugyanis Andy Reid rezsimje alatt került Eagleshöz, azóta viszont eléggé romlott a renoméja a Ramses évei alatt. A Chiefsnek nagy szüksége van a pénzre, így valamelyik irányítót biztosan cutolják, a $0 dead money miatt ez vélhetően Foles lesz, noha a capen Smith kivágásával lehetne többet spórolni, és a kor is Foles meleltt szól. Érdekes lesz majd, hogy meghúzzák-e a váratlant a Chiefsnéll, én nem lennék meglepve ha bekövetkezne. és jönnék megmondtamozni, természetesen
Christian Hackenberg, New York Jets
Ha igazán trollok a Jetsnél, akkor nem érik be annyival, hogy a második körben kivitték Hacket, hanem még megkapja a kezdőt is! Fitzpatrick tavaly kötött egy egy éves szerződést a Jets-cel, de a nagy öröm és boldogság után a csúfos valóság járta át a franchise-t. Fitzmagicnek a tavalyi év volt az első, és úgy tűnik az egyetlen komolyan vehető szezonja, idén messze árnyéka volt önmagának, ahogy az egész csapat is. Éppen ezért, és mert Todd Bowles kapott egy utolsó esélyt, valószínűleg egy teljes átalakítás veszi majd kezdetét New York zöldebbik felén, ami a sok-sok edzőcserével kezdődött, és játékosok elküldésével végződhet. Noha hiába Bryce Petty volt az, aki idén bizalmat kapott amikor Fitzpatrick padozott, gondolom nem véletlenül áldoztak egy második körös picket Hackre vagy ha igen, akkor nagy bajok vannak. A piacról biztos nem fognak tudni irányítót hozni, mert nincs rá pénzük, a drafton ha zsinórban 3. évben is húznak QB-t, akkor annak megint csak nincs sok értelme, így maradhat a Petty-Hackenberg kettős. Van egy offseasonuk irányítót faragni a két srác valamelyikéből.
Nate Sudfield, Washington Redskins
Ez már szinte tényleg csak lábjegyzet, de játszunk el a gondolattal. Kirk Cousins jövője egyelőre kérdéses a fővárosban, hiszen még nem állapodtak meg a hosszabbításról. Cousins jó számai ugyanis az offense koordinátorának, Sean McVaynek is köszönhető volt, aki immáron a Rams vezetőedzője. A másik véglet, hogy korábbi mentora, a Falcons offense guruja, Kyle Shanahan szívesen látná a játékost San Franciscoban, ahol minden valószínűség szerint ő lesz a HC. És mivel a Redskinsnek másfél év alatt sem sikerült hosszú távon szerződést kötni vele két ilyen szezon után sem, valószínűleg ez Cousinsot is elbizonytalanítja a folytatást illetően. Mivel értelmes ember nem rakja be Colt McCoyt a kezdőbe, itt jöhet a képbe Sudfield. A második évére készülő irányítót a 6. körben választotta ki a Redskins a 2016-os drafton, és egyáltalán nem zárható ki, hogy egy hosszú távú projekt része a Rézbőrűeknél. Ez szinte tényleg már-már fikció kategória, és hatalmas ostobaság lenne elengedni Cousinst, de mégis látnék erre esélyt, ha nem is sokat.
Meg is kérnénk Benneteket, hogy szavazzatok: szerintetek a fenti 10 játékos közül kik lesznek kezdők a 2017-es szezonban? Maximum 5 emberre tudtok szavazni, illetve ha valakit hiányoltok a listából, kommentben mindenképp jelezzétek!
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Tom Savage. Ha a Texansot meggyőzi az edzőtáborban, hogy jobb Osweilernél.
kihagytátok Mike Glennont a Bucsból…benne megvan, hogy jó kezdő legyen
Foles már Chip Kelly keze alatt hozta a 27-2-es TD-INT arányt
Ez komoly, hogy Barkley-ben bárki lát valamit? 68as ratinget hozott. KB. bárkit beállítasz ennél jobban hoz. Ezek Jamarcus Ruseel-i számok.
Folest elnézném nálunk, vagy McCarront, Barkleynek meg adni még egy szezont backupként, hátha kiszorítja az frencsájzkjúbít (ha már Cutlerrel is ezt mantrázom évek óta, és ő meg kezdő) ,mást nem igazán a listáról, Garoppolo meg drága lenne.