A Green Bay Packers – New York Giants meccsen született két teljesen szabálytalan TD. Az egyik a második negyed végén dobott Rodgers Hail Mary volt, ott ugyanis Randall Cobb ellökte a védőt, ami támadó pass interference, annullálni kellett volna a TD-t. A másik hibás döntés a harmadik negyedben történt, amikor a Giants csak egy facemask árán tudta megállítani a Packers támadását, és turnover on downs megszerezte a labdát. Ebből lett két játékkal később Eli Manning TD-passza.
Tehát a mérkőzésen volt két nagyon komoly bírói hiba, a játékvezetők mégsem hibáztak. Egy Hail Mary passznál mindig megy a lökdösődés, szinte esélytelen kiszúrni, ahogy egy tömörülő kupac alján sem egyszerű észrevenni a facemask szabálytalanságot. Túlzás lenne rajtuk számon kérni. Ugyanakkor ezek tiszta büntetések lettek volna, mindössze annyit kellett csinálni, hogy visszanézik őket.
Ugyebár a sárga zászlókat, vagy azok hiányát nem lehet challenge-elni. Ez egy teljesen értelmetlen dolog, hisz maximum úgy is csak háromszor chellenge-elhet egy edző, egyetlen hátul ütője van, hogy így a bírók magabiztosabban dobálhatnák a zászlót, ami nem lenne jó. Viszont nem értem, hogy miért nem lehet a turnovereket és pontszerzéseket szabálytalanság szerint is megvizsgálni.
A példánál, ha egy TD-nél volt lökés az elkapó részéről, akkor ne csak azt nézzék, hogy lent volt-e a lába, hanem vegyék figyelembe a lökést is. Ahogy a futásnál se azt nézzék, hogy áthaladt-e a first down vonalon, hanem hogy megrángatták-e a futó sisakrácsát, vagy nem. Nem azt mondom, hogy nézzék meg az összes támadót és védőt, hogy holdingolták vagy interferálták-e egymást, de minimum a labdás embert és a vele történteket ellenőrizhetnék. Nem lenne olyan nehéz.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
tök igazad van, nekem annyi a bajom ezzel (és a videózással is), hogy még töredezettebb lesz az egész. Bármilyen sportban (ahol van bíró) benne van a bírói hiba, ott is meccsek mennek el rajta, sorsokat befolyásol stb… , de ez a sport, ezzel szerintem együtt kell élni. Amit egyszer elvesz, máskor visszaad. (lásd a NYG oldaláról, a hail marynél elvett, a facemasknál visszaadott). Jó ez így.
Sörmeccseken belefér, hogy hibázik a bíró, de amibe ennyi munka és pénz van beleölve, ott szerintem nem engedhető meg, hogy bírói hibán múljon bármi is. A technológia velük van, csak használni kell.
a “bírózás” minden sportban ott van, ahol szükséges a bíró. A bíró is hibázik, a játékos is hibázik. “Ősrégi” sportokról beszélünk, amik a technika ilyen szintű fejlődése előtt is elvoltak valahogy. És mindig ment a hülyebírózás. Hozzá tartozik a sporthoz. És ha ezt elveszik, akkor megint kiölnek valamit a sportból. A NYG sem emiatt esett ki, a Lions sem a bírói hiba miatt esett ki, benne van. Tudják a vezetők, a játékosok és a bírók is. Persze, lehet utána barominagy igazságtalanságot kiáltozni, meg csalózni… ahogy legalább 100 éve minden tévedés után. Része a játéknak a hiba. A túlszabályozottság egyetlen dolgot öl meg: a játékot. Ki akar olyan sportot nézni, ahol 3 percenként 5 percet videóznak…
Persze eltúlzod, nem arról van szó, hogy 3 percenként 5 percet videóznának, hanem teljesen egyértelmű dolgokról. A hail mary elkapás előtti PI-t sem 5 perc múlva láttuk, hanem 10mp múlva.
A bírói hiba akkortól nem tartozik bele a sportba, amikor behozták a challenge lehetőségét. Ezzel nem kiöltek valamit a sportból, mert szerintem senki nem háborog azon, ha a videózás után helyes döntés születik. Ha a játékos hibázik, az ellenfele bünteti. A bíró nem ellenfél, így ő nem büntetheti a saját hibájával a csapatot.
Marhaság! Ki akar ötórás meccseket? Ezek a tévedések benne vannak a pakliban, amiket max csökkenteni lehet, profi főállású bírókkal, továbbképzésekkel, bírói gárda fiatalításával és bővítésével.
Ebben semmi plussz nincs.. a TD-t turnovert így is úgy is visszanézik.. egyszerűen hiába látja az ordas nagy lökést-facemask-ot.. NEM TEHET ELLENE SEMMIT, mert a szabályok nem engedik… semmivel sem több idő..
teljesen jogos felvetés
Nem idén jelentették be, hogy néhány főállású bírót fognak foglalkoztatni a következő szezontól kezdve?
szerintem azért nem lehet ilyen félmegoldásokkal élni, mert akkor minden mást is meg kéne nézni. Szal pl lökött az elkapó, de amúgy volt egy baszott nagy holding is a támadófalban, akkor azt nem nézzük? Ez miért igazságosabb? Akkor a labdától távol lehetne nyugodtabban szabálytalankodni, mert azt nem nézik vissza.
ott se lehet “nyugodtan” szabálytalankodni, mert élőben dobhatnak rá sárgát..
igen, de ha nem dobtak, akkor megúsztad. Nyilván ahogy Cobb is “nyugodtan” szabálytalankodott úgy megtehetné ezt más is. Persze lehet bedobják, de ha meg nem, akkor az pl nem nézhető vissza
értem amit mondasz, meg jogos is valahol.. nehéz kérdés..
gondolom videónál nem a teljes play-t nézik vissza csak a “térténés” előtti-utáni 1-2 mp-et.. és valahol ez jó limitáló lehetne, hogy mondjuk ha az akcióra befolyással lévő szabálytalanságot vesznek észre +/- 3-4-5 mp-en belül akkor beleszólhatnak..
így megmarad a káposzta is meg a kecske is jóllakik.. bírói tévedések lesznek.. ez van.. de a cikkben említett két példa tényleg elég meredek volt, és ezeket talán ki lehetne szűrni
ha ezeket kiszűrnék, akkor jönne majd egy következő probléma, ha azt megoldják, egy következő, és akkor tényleg az lesz, amit lentebb írtam egy kommentben, 3 perc játék, 5 perc videózás. És tegyük hozzá, hogy a NY-ban székelő bizottság sem épp a tévedhetetlenségéről híres, majd lesz az ott rossz döntést hozó bizottságot felügyelő bizottság és az 5 perc videózásból lesz 10. És akkor az (itteni idő szerinti) hétórás meccsek majd nem 10-ig, fél 11-ig tartanak, hanem éjfélig. A helyi drukker meg odafagy a székéhez.
mondjuk amit renningan említett a cikkben, hogy ugyanúgy 3 challenge-e lehetne az edzőknek az ezt kiszűrné
én akkor is azt gondolom, hogy a bírói hibákkal együtt kell elfogadni az olyan sportokat, ahol van bíró. Más kérdés, ha az én kezemben lenne a piros zászló, egy hail marynél ahogy elhagyja a qb kezét a labda, már dobnám is a zászlót. Valamilyen szabálytalanság úgyis lesz.
hát de pont ez az, hogy ez csak további igazságtalanságot szülne, mert X dolgot vissza lehet nézni, Yt meg nem, ugyanabból a fajtából. Most legalább “fajtánként” megvan hogy mit lehet és mit nem lehet visszanézni. Szóval ami objektíven megállapítható, azt vissza lehet, ami szubjektív, azt nem. 1-1 pass interference esetnél is simán lehetne szabálytalanságot és nem szabálytalanságot ítélni, ezt bírói mentalitás is válogatja (ki engedi a keményebb játékot, ki nem), meg a szabályban is van egy szubjektív faktor, hogy “szignifikánsan akadályozta-e”. Na erre nem lehet mit mondani és megállapítani visszanézés után sem sok esetnél. Persze van ahol igen, de ez csak további frusztrációt szülne
“mert X dolgot vissza lehet nézni, Yt meg nem, ” “objektíven megállapítható, azt vissza lehet, ”
Na ez azért egy kicsit sántít. Ha bővítenék a visszanézhető dolgok számát akkor is ugyan az lenne, mint most. X dolgot vissza lehet nézni Y-t meg nem. ez az objektív dolog egy teljes maszlag. itt vannak például az elkapások amit vissza lehet nézni és teljesen szubjektív a megítélése; ami az egyik meccsen elkapás a másik meccsen nem. a holding vagy a pass interference is van legalább ennyire objektív.
a “szignifikánsan akadályozta” kevésbé objektív szerintem, mint a “futóvá vált a labda elég hosszú birtoklásával”. De persze az elkapás-szabály sem tökéletes, azon például biztosan lehetne javítani és kevesebb konfliktust szülő megoldásra jutni
De még nem hallottam senkitől olyan javaslatot, ami csökkentené a bírói hibák számát vagy igazságosabb lenne a jelenleginél. Mert az hogy visszanézhessük az interference szabálytalanságot a labda körüli 1-2 másodpercben az nem megoldás, mert akkor az interference-t máshol nem nézhetjük vissza? Vagy akár támadó, akár védőholdingra vagy bármire hozva a pldát
“szignifikánsan akadályozta” kevésbé objektív szerintem”
Na látod már ez is szubjektív :)
Egyébként fentebb már írtam. Ha a facemaskot vissza lehetne nézni már igazságosabb lenne és abban sok szubjektivitás nincs. Persze a többire ez se megoldás, de ezzel is már pár %-al igazságosabb lenne az egész.