Mert azok vagyunk. Seggfejek. Nem csak Bill Belichick, nem csak Tom Brady, hanem mindannyian, akik a modern kori NFL legmeghatározóbb csapata mellett köteleztük el magunkat. Voltunk már csalók, kémkedők, videózók, szelepesek, ez megint csak egy újabb jelző. Semmi több, csak az irigység legújabb manifesztálódása. Zavart ez minket bármikor? Lehet. Agyonvertünk utána mindenkit? Gond nélkül.
Irigy ránk mindenki, jobban mint bármikor, hiszen ahhoz már hozzászoktak a fanyalgók, hogy minden évben simán megvan az első hetes pihenő és utána nagy valószínűséggel a főcsoport döntő is annak ellenére, hogy vagy az első számú elkapónk vagy futónk vagy éppen a védelmünk legjobbjai közül vágja valaki taccsra magát. De az idei év mindent felülírt, hiszen nincs még egy olyan csapat, amelyik minden idők legjobb irányítójának elvesztéséből is pozitívan jöjjön ki. 3-1-es kezdet után pedig jött Brady és mindenkinek megmutatta, hogy idén sem marad más az ellenfeleknek és szurkolóiknak, csak a gyűlölködés, a pöcsarcú Goodell pedig még mindig fél Bradyland területére lépni. Mindenki tudja az alapszakasz számait és egy ideális világban nem is lenne kérdés, hogy kinek jutna az alapszakasz MVP cím. Mondjuk érdekel is bárkit… van ilyenből egy pár már a vitrinben.
Ami valóban számít, az a rájátszásban nyújtott teljesítmény. Abban pedig nincs nála jobb. Tizenegyedik alkalommal viszi csatába csapatát a Super Bowlért. Egyedül többször jutott el idáig, mint három csapat kivételével az összes többi franchise.
Ezen három közül mondjuk az egyik pont a kisebbségi komplexusokkal rendelkező Steelers. Mondjuk érthető az elmúlt években felgyülemlő frusztráltságuk, hiszen tényleg nagy trauma lehet folyton a Cincinnati mögött végezni a csoportban. Idén kivételesen minden csoport riválist maguk mögé utasítottak, rögtön meg is nőtt az arcuk. De mire?
Az alapszakaszban úgy mentünk át rajtuk, mint húgy a havon. Igen, akkor Landry Jones jött szembe, de látva Big Ben idei formáját, lehet jobban járnának vele, ha ismét a backup irányító kezdene. És ugyan ott van Brown és Bell, de egyikőjük – ismerve Belichick filozófiáját – teljesen ki lesz kapcsolva, egy ember pedig nem tud meccset nyerni a Patriots ellen. Bellt nehezebb limitálni, hiszen elkapásban és futásban is kiválóan teljesít (ezt sajnos meg kell hagyni), viszont ha Brownt sikerül kivenni a játékból egész meccsre, akkor a Steelers passzjátéka teljesen megszűnik. De persze a ligaelit futók megállítása is megy idén a lesajnált védelemnek, nem csak az ellenfél legjobb elkapójának eltüntetése. Idén 7 mérkőzést játszottunk top10-es futók csapatai ellen. Egyikőjük sem érte el a 100 yardot és 1-6-os mérleggel jöttek ki összesen 67 yardos meccsenkénti átlaggal. Nagy nyomást feltehetően nem fogunk tudni helyezni Big Benre, annyira nem jó a pass rushunk, így inkább coverage-ra fektetjük majd a hangsúlyt, rengeteg nickel felállással.
Ellenben a túloldalon hiába veszik ki akár természetes úton, akár mesterségesen a legjobb elkapónkat, amíg Tom Brady irányít, nincs olyan érv, ami miatt a Patriots ellen érdemes lenne fogadni. Brady egyébként is folyamatosan oktatja a Steelerst, amióta a ligában van. Karrierje során 9-2-es mérleget tud felmutatni ellenük (Foxborough-ban 4-0), de ami fontosabb, hogy a Séf bácsi vezette Rozsdás banda ellen mit tud felmutatni. 2007 óta 5-1, 71.2%-os passzpontosság, 314 yard/meccs, 19-0 TD/INT mutató és 127.5-ös passer rating. Ennél jobb számokat egy vezetőedző ellen sem hozott még karrierje során (azok közül, akik ellen legalább háromszor pályára lépett).
A Steelers pass rusháról mindent elmond, hogy egy 38 éves lerobbant traktor a legjobbjuk. Tiszteletre méltó, amit eddig elért pályafutása során, de az már rég rossz, hogyha egy nyugdíjkorhatár közeli játékoson múlik a védelmed játéka. Shazier persze jó, de néha ő is nagyon vakon tud lenni és hiába állt össze a szezon végére a passz elleni védekezése a Steelersnek, a Patriots pedig megmutatta idén, hogy gyakorlatilag minden működik, még ha nem is egyszerre. A vendégek számára jó példa lehetne a Texans védőoldalon bemutatott játéka, azonban nincs egyetlen olyan robbanékony és domináns pass rusherük, mint Clowney vagy Mercilus, így ezt nehezebben tudnák kivitelezni. Illetve mi sem lépünk bele kétszer ugyanabba a folyóba, mindenki eggyel beljebb vált és már ki is van húzva az effajta rushnak a méregfoga.
A támadófal konstans összeállása lehetővé tette, hogy legyen eredményes futójáték még a tackle-ökön belül is és Bradynek már nem kell feltétlen szabadulnia két másodperc alatt a labdától. Sokáig tud a zsebben maradni és egészen meglepő, hogy Gronk kiesésével is működik a mélységi passzjáték, hiszen Hogan tényleg igazi deep targetként funkcionál és Mitchell is hasznos az ilyen játékoknál – már ha egészséges. Továbbá Edelmant is bármikor meg lehet találni hosszú játékoknál is. És persze ott van a rövid passzos játék vagy az elkapóknak vagy a running backeknek és akkor még elő sem kellett venni Bennettet, aki ezekre a játékokra szintén kiváló megoldás lehet.
Egy ilyen diverz támadósort pedig a liga legjobb védelmei sem tudtak megállítani, majd pont Kieth Butler védelme tenné? Fentebb már volt róla szó, hogy mennyire domináns Brady a Pittsburgh ellen, Butler védelmével eddig kétszer találkozott a Gillette-ben, 136.4-es passer ratinget dobált össze és vert meg mindkétszer nagyon. Ez most sem lesz másként.
A Steelerst egy Dolphins és egy TD nélküli győzelem után igen nehéz komolyan venni, még balentin kolléga is próbálkozik ezzel, de inkább csak nevetség tárgyává teszi önmagát.
Az NFC-döntőhöz ITT (Falcons) és ITT (Packers) olvashattok beharangozókat, összegző kiemelt cikkünk, ahol kibeszélő is lesz, pedig ITT található.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Jó írás Jimboy! Azt gondolom, hogy mindennek kell stimmelnie a Steelers-nél, plusz kell valami extra (lásd a tavalyi ostoba biccentés…) hogy nyerjenek, de ez nem ma fog megtörténni hazai pályán. Az előző rémálom főcsoportdöntő is majdnem meglett minden hendikep ellenére, egyszer volt Budán kutyavásár.
B-kből is jobban állunk, BB, Brady, Bennett, Butler. :)
Na, pont az ilyen “minden mellettünk szól ” szituban szokott jönni a nagy pofon…. csaxólok :)
Hidd el, nálunk jobban ezt senki nem tudja…
Jó írás. Mondjuk én azért picit fosok :)
Szeretem ezt az oldalt, és szinte minden cikket, ami megjelenik, még az ilyen elfogult “esélylatolgatástokat” is szoktam szeretni, de ez az írás sajnos csak egy flegma, lekezelő fröcsögés… Szerintem ez a stílus nem feltétlenül a legcélravezetőbb. Olvastam más oldalakon is már ehhez hasonló írásokat, sőt, ezen az oldalon is, de ez számomra egyszerűen nem üti meg a többi szintjét amiatt, ahogy az ellenfél csapatról és szurkolóiról beszél.
Zárójeles megjegyzés, hogy amilyen támadósora van a Patriots-nak, általában korán előnybe kerülnek, és ennek következménye, hogy az ellenfél játéka passz-orientáltabb kell, hogy legyen. Így azért könnyebb a top futókat is 100yd alatt tartani, nem? Szóval azért ezt nem a védelem éri el egyedül.
A bácsikhoz képest ez esti mese.
Mire gondolsz?
igaz valóban nem annyira fröcsögő és nem is annyira színvonalas ,szóval én is más utat jártam volna be ehelyett, és nem az elfogódottság beszél belőlem ,mert bár steelerses vagyok ,de a bácsik írását imádom
A bácsik írásai nagyon betegek, szerettem őket. Huncuttestű Brady, heringtestű Big Ben, stb. :)
Én nem érzem fröcsögésnek, egy-két tüskén kívül klasszikus beharang.
Valamiért nekem ez az egy nagyon elüt az egész oldal imázsától, biztos csak ez zavar. De valaki szolgáltatna linket a bácsikhoz? mert én továbbra sem tudom, miről van szó :D :D
sajnos a népsportos időkből a cikkek már nincsenek meg az akkori kiadónak köszönhetően, ott írtak még anno sokat. Ezen az oldalon már nem, még a taccson volt két cikkük:
http://goingdeep.taccs.hu/author/bacsik/
ó illetve ilyen web archivesből visszatudtam keresni a népsportosat, bár elég lassan töltenek be innen nekem, de megtalálhatók :)
https://web.archive.org/web/20130704065236/http://fuzovelkifele.blog.nepsport.hu/categories/bacsik/
köszi!
A bácsik egyrészt művészi szinten űzték a dolgukat, másrészt annyira túltolták, hogy az már önmaga paródiája volt és nem lehetett rajta besértődni.
Ellenben ez a cikk valahol a korrekt beharangozó és a bácsik között van. Ezért ez most szerintem nem lett jó.
Ellenben ez egy ingyenes blog, tele tök jó írásokkal, egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt 2-3 évben hány gyenge cikket olvastam. Jót viszont nagyon sokat! Szóval ennél több is beleférne…
Plusz: a tetszik-nem tetszik kérdés szubjektív, ízlésről felesleges vitatkozni… ;)
igen azt gondolom tudok azonosulni a véleményeddel , ez egy nagyon korrekt blog tele rendes ,dolgos srácokkal és remek írásokkal , ez nekem nem tetszett ,mert ha ezt fajta beharangozót választod akkor sajnos visszaüt az oldal színvonala ,mert muszáj megütnöd a bácsis szintet ,az meg most nem sikerült
Ha elolvastad mind a négy csapat mellett szóló beharangozót akkor rájössz,hogy miről szól ez az egész. De szerintem az is elég ha elolvasod ennek a cikknek a címét…
Amúgy meg mindenki tudja, hogy Tomlin nem Séf bácsi, hanem Foreman alteregója. Csak hogy szakmai legyek :)
Nagyon gyenge, fröcsögés egy patriots szurkolótól. Majdnem kubatovi szint. Pont a patriots a legjobb példa arra, hogy semmit se ér az alapszakasz. Ott kell észnél lenni, amikor egy meccsen múlik minden. Ebből a playoff mutatóból mennyi is volt végső győzelem? Vitathatatlan brady, viszont sokszor megremeg a keze és néha elnézve, a kisfiamra hasonlít, amikor nem jön be neki valami. Ugyanolyan hisztis. Természetesen, ha nyernek, le a kalappal a nagysága előtt, de addig nem kéne ilyen szánalmas akármiket írni…
az ilyen beharangozók direkt emelik be az elemző szemlélet mellé, az átlag szurkoló kicsit prosztó hangvételét. Ez egy külön cikktípus , és annak szerintem nem rossz. Talán szerencsés lett volna ha mind négy így íródik meg, de ez nem vesz ennek az egynek az értékéből.
Goodell folytonos szidása tudod mit csináljátok, hálátlanok vagytok már rég ki kellett volna zárni a Pats-et annyit csaltak már kb 11év nézek NFL-t de ha botrány akkor a Pats az aztán az élen van legutóbb a Deflategate ugye, lehet BIG BEN-t is szidni, hogy milyen meg már nem jó meg amikor csúcs formában volt akkor is inkább a védelem nyerte a meccseket, de azért szerintem ez a kép megmutatja mennyire járult hozzá Brady azokhoz a SB győzelmekhez kettőt köszönhettek a nagy kedvenceteknek Goodellnak.
És igen irigyelünk titeket hát már ez is elég nagyképű dolog, de mégis mit kellene irigyelnem a folytonos botrányokat, de elmondom neked egy igazi Steelers fannak nem kell semmit és senkit irigyelnie főleg egy Pats-et, nem mert nagyszerű csapat van nagyszerű drukkerekkel és nem utolsó sorban szép története van a csapatnak és remek tulajdonosok kezében van a csapat. #stairwaytoseven
Goodell folytonos szidása tudod mit csináljátok, hálátlanok vagytok már rég ki kellett volna zárni a Pats-et annyit csaltak már kb 11év nézek NFL-t de ha botrány akkor a Pats az aztán az élen van legutóbb a Deflategate ugye, lehet BIG BEN-t is szidni, hogy milyen meg már nem jó meg amikor csúcs formában volt akkor is inkább a védelem nyerte a meccseket, de azért szerintem ez a kép megmutatja mennyire járult hozzá Brady azokhoz a SB győzelmekhez kettőt köszönhettek a nagy kedvenceteknek Goodellnak.
Nagyon szeretem a Steelerst,rendkívül szimpi csapat. Sok sikert kívánok nekik estére.
Ha már a botrányoknál tartunk elég szelektív lehet a memóriád ha a Steelers félékre nem emlékszel.
Nem akarlak megbántani, de elég szűklátó körű vagy ha leragadsz a botrányoknál. Ne értsd félre nem a Patset akarom védeni hanem, csak arra akarok rávilágítani,hogy habár senki sem szent az azért jobb ha tudod miről szól maga a botràny… a botrányró a hírverésről és arról ,hogy a média minél jobban megvezesse az olyan embereket akik pont úgy gondolkodnak mint Te. És a végén senki nem a fociról beszél hanem arról amit megpróbálják lenyomni az emberek torkán, a szenzációt… és közben elfelejted azt ,hogy ki mit tesz vagy tett le az asztalra, és most megint nem a Patsről hanem az egész NFL re gondolok.
A megàllapításaidat nem tudom mire alapozod egyébként… de megnyugtatlak nem csak te nézed több mint egy évtizede az NFL-t.
Jó szurkolást estére.
Köszönöm szépen a többi Steelers-es nevében is, de képzeld van egy külön szobám kimondottan csak videózásra elemzésre használom és nincs ott semmi olyan videó amit bárki ne láthatna, de csak pár ember jöhet oda be és semmi illegális nincs ott de azért mikor forróvá vált a talaj a lábam alatt alatt akkor jött a Goodell bácsi és szólt húúú fiúk azokat a felvételeket gyorsan el kellene tüntetni ja bocs ez nem én vagyok hanem a főedzőtök labda leeresztés dettó én is összetöröm a telóm mikor lecserélem. Szerintem a Patriots egészében egy csaló csapat megtámogatva Goodell segítségével és mikor azt mondja ezt már nem lehet akkor ti, tisztelet a kivételnek elkezditek mindennek elhordani, de erről ennyit, Mint steelers drukker én is észreveszem a problémákat minden elismerésem Tomlin-é el nem cserélném, de egy dolgot nem tud jól kezelni méghozzá a játékosait lásd Braynt vagy Bell akik idén már másodjára tiltatták el magukat igen szóval itt is van probléma, de nem olyan nagyságrendű mint Bostonban én egy spygatet nem hasonlítanék ilyen ügyekhez.
Zárásképpen nekem semmi bajom a magyar Pats drukkerkel nekem még semmi rosszat nem tettek nekem a csapattal van a problémám és főleg ezzel a rinyálos JIMBOY cikkel ha nem így ír akkor ide sem jöttem volna mert ez a Pats beharangozója szóval ide írogassanak a Pats fanok, de ez a cikk tarthatatlan, de mindentől függetlenül jó meccset és jó szurkolást
“Rowet megbüntették 12 ezerre, mert kihúzott egy embert a tömegből. Csak
összehasonlításképpen Ward 9ezres csekket kapott Edelman földhöz
vágásáért és ezt a büntetést azóta a liga eltörörölte…”
Jó de amit Rowe csinált az szándékos volt! Amit Ward az meg full véletlen, sőt Edelman provokálta :)
Jah,bocsi…
nah ha ilyen jól kitárgyaltátok az esetet akkor ámen :D
ja és srácok csak annyit kicsit szabaduljatok ki ebből a topikból és nézzetek rá az nfl.com ra is mert a Steelers-es srácok már megint nem tudtak nyugodtan pihenni mert éjjel 3 kor bekapcsolt az a fránya tűzjelző de kiderült hamis riasztás volt egy 30 körüli férfi kapcsolta be, milyen véletlen de a lényeg a dő beszt nyúinglandpétriotcc a világ legtisztességesebb csapata :DDDD
Legalább majd szerkesztheted a felrakott képed,kiegészítve a mostanival.
‘alarmgate’
gate-k nálatok vannak és örülök hogy ilyen poénos biztos a tavalyi rádiós problémán is jót röhögtök
Szerintem nyugodj le egy kicsit, mert elég szánalmas amit csinálsz. Nyilván a szurkolók cselekedeteinek sok köze van a csapathoz, arról nem is beszélve, hogy minden komoly meccs előtt megcsinálják, a 2 évvel ezelőtti SB előtt a Patset kétszer is felkeltették, mégse büdös csalózott senki. A rádiós problémához szintén semmi közünk nem volt, azzal tessék a ligának panaszkodni. Örülök, hogy sikerült benyelni az espn full kamu sztoriját a spygateről (a spygate megtörtént, csak az espn “kicsit” kiszínezte). Kurva unalmas már ez a csalózás, de meg tudom érteni, hogy valaki így nyugtatja magát, hogy a Pats csak azért jobb, mert állandóan csal.
spygate valós cucc erről ennyit :DDDDD
“Kurva unalmas már ez a csalózás, de meg tudom érteni, hogy valaki így nyugtatja magát, hogy a Pats csak azért jobb, mert állandóan csal.”
erre meg csak annyit mondok, bocsi de nem hallom mit mondasz 6 db szuper bowl gyűrűnktől :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Most van időm válaszolni, remélem kevésbé vagy butthurt. Nem mondtam, hogy a spygate nem történt meg, sőt még oda is írtam ennek az ellenkezőjét, de a nagy haterkedés közepette úgy néz ki nem jutott el a tudatosig, az espn 2 évvel ezelőtti cikke az ami hazugság. Attól még, hogy van 6 SB-győzelmetek az utóbbi 15 év legsikeresebb csapata a Pats, ami nyilván szúrja a szemed, főleg úgy, hogy néhány év eltelt a legutóbbi gyűrűtök óta. Azért volt haszna annak, hogy felhoztad a gyűrűket, eszembe jutott egy vicc:
-Hogy cserélnek villanykörtét a Steelers szurkolók?
-Sehogy, összegyűlnek és megbeszélik, hogy nekik van a legtöbb.
Szerintem pont ez a következetlen a büntetési rendszer az ami az általad nagyra tartott Goodell bácsit minősíti :D
Tanulmányozd ezt a listát, hogy melyik is csaló csapat az NFL-ben és sírjál barátom. Szánalmas hogy fröcsögsz itt holott a saját csapatodat sem ismered.
http://yourteamcheats.com/cheaters/
azért a világít hogy ebben a listában még a Deflategate nem szerepel friss nagyon
De szerepel. Rakattintasz a csapatnevekre és olvashatod az öszeset.
de azt megnézted ugye hogy nem a rögzített között és nincs értékelve szóval a listádba nem számít még bele
Ha elolvasod a hozzá írt szöveget, láthatod, hogy a sorrendet nem befolyasolná, se számszerint, sem a súlyosság megítélésében. Kapálózhatsz még, de fogadd el, hogy ebben az egész csalósdi dologban nincs igazad. Ennyi.
aki kapálózik az te vagy meg a hozzád hasonló new england szurkolók mert ott is aki nem rózsaszín szemüvegben nézi a dolgokat az tudja, hogy a csapat az aljasságtól nem riad vissza, pl éjjel 3:40kor random ébresztő a steelerses srácoknak és a többi…. de számomra ebben ennyi volt úgysem lehet titeket meggyőzni mert szerintetek minden rendben van bostonban tisztelet a kivételnek, Neked továbbá ajánlom maradjon rajtad az a bizonyos szemüveg mert ha leveszed nagyot fogsz csalódni a Pats-ben.
Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem igaz egy kis le gyökerezéstől nem riadt vissza itt valaki, de hát kinek nem inge nem veszi magára szóval nem sértett meg senki :))))))))
Gratulálok a New England újabb SB részvételéhez grat az egész csapatnak de legfőképp Belichick-nek mert nélküle ez a csapat szerintem sehol nem lenne a győzelmekben szerintem 95% őt illeti a maradék 5% meg össze hozza csapat!
Nem kell befeszülnöd, ez csak egy poéneos beharangozó, fan szemszögből. Persze ehhez humorérzék kell ami hatereknél mindig hiányzik, ha a Patsről van szó. Inkább nézz magadba, mennyire ugrottál egyből gyökér módon egy vicces beharangozóra.
Gyökér módon rendben rád nem reagálok, de a Te fajta szurkolókra mondom azt nem lehet mindenki Steelers fan ez rendben is van de én meg megtehetem hogy figyelmen kívül hagylak szóval ennyit erről jó meccsnézést
Nézz magadba, javaslom.
tudod előbb írtam neked h figyelmen kívül hagylak, de erre muszáj spygate mi volt vagy a deflategate? csak nehogy elsírjátok magatokat hogy este nem lesz már megint ott Goodell bácsi mert már ő is megunta sok sz.r eltakarítását
Te tényleg nem tudsz semmit az NFL-ről, vagy csak annyira beszűkült a szemellenződ, hogy képtelen vagy racionálisan látni a dolgokat. És csak sajnálni tudlak ezért. Jó szurkolást azért.
És igen irigyelünk titeket hát már ez is elég nagyképű dolog, de mégis mit kellene irigyelnem a folytonos botrányokat, de elmondom neked egy igazi Steelers fannak nem kell semmit és senkit irigyelnie főleg egy Pats-et, nem mert nagyszerű csapat van nagyszerű drukkerekkel és nem utolsó sorban szép története van a csapatnak és remek tulajdonosok kezében van a csapat. #stairwaytoseven
A Séf bácsin besírtam :DDD. Jó kis cikk, gondolom lesz Steelerses is.
Hirtelen nem tudnám megmondani hogy a magyar seahawks vagy a magyar steelers szurkolók a sötétebbek. Beszarás hogy egy beharangozó cikken ennyire felbasszák magukat. Elfelejtik, hogy az amerikai meg az európai foci között nem csak a labda alakja, szabályai, a résztvevő sportolók a különbség, hanem a szurkolók maguk is. Ott megfér egymás mellett a steelers és a pats szurkoló, max viccből heccelik egymást, de meccs előtt kolbászt sütnek, utána meg elmennek sörözni. Na ez az ami hiányzik itt Európában pár emberből, de még itt, ezen az oldalon is. Szégyen-gyalázat, ezt kurvára nem kéne engedni hogy az amerikai fociszurkolók között is elterjedjen. Bőven elég ha az ute-fradi “örökrangadón” (pmsl) végig kurvaanyáznak, előtte-utána meg szétvernek egy metrót. Hogy egyesek ennyire komolyan vegyék, nem is értem, ti haterek, ti nem élvezitek ezt a sportot? Nektek csak az a fontos hogy valakit lehessen utálni? Ti nem a hihetetlen megmozdulások, TD elkapások, 40-50 yardos futások, irtózatos szerelések amiknél tévén át hallod a sisak reccsenését, a sakkjátszmaszerűen felépített csapatstratégiák és stratégák miatt nézitek a meccseket? Vagy ti azért nézitek hogy a másikat köpdössétek, ha nyertek, ha veszítetek? Nem kéne, nagyon nem kéne.
A teljes hozzászólás mondanivalója után az első mondat elég furcsán veszi ki magát.
Csak a Pats fanok tisztességéhez fűzném hozzá, hogy köszönjük az éjszakai tűzriadót! Úgy látszik Bosztonban elég frusztráltak a szurkolók és a tudattalanuk is tele van félelemmel, pedig racionálisan nézve tényleg ők az esélyesebbek (ha csak kicsivel is). Egyébként a az első bekezdés lényegével és a címmel tökéletesen egyet értek. A többivel azért nem, mert elegánsabb lett volna a saját csapattal foglalkozni, mint az ellenféllel. Na, mindegy. A fenti frusztráció és félelem a cikkből is lejön. Ja és remélem, hogy az a nyomorult öreg traktor leboronálja a vén madárijesztőt. :) Go STEELERS!