Requiem egy gyűrűért – Dan Marino

Dan Marino minden idők legjobb irányítója, aki soha nem szerzett gyűrűt. Ezt valószínűleg mindenki tudja, hiszen számtalan alkalommal elhangzik ez a mondat a Dolphins meccsek közvetítése alatt. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogy mi is történt vele.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Hogyan lehet az, hogy valaki, aki számtalan rekordot megdöntött, és hosszú időn keresztül meg is tartotta őket, soha nem nyert Super Bowlt? Rossz edzői lettek volna? Nos, ha van valami, amire Marino nem panaszkodhat, akkor azok pont az edzők. 17 éves pályafutása során összesen két edző kezei alatt vezette a csapatát. Egyikük az a Don Shula volt az, aki minden idők legtöbb győzelmével rendelkezik, és aki az egyetlen hibátlan szezont tudta összehozni a liga hosszú történelme során. Karrierje utolsó éveiben pedig Jimmy Johnson edzette a csapatot, aki korábban a Cowboyst húzta ki a legmélyebb szakadékból, és vezette őket két Super Bowl győzelemre.

Akkor talán nem volt támadófala, ami megvédte volna őt? Nos, volt is meg nem is. Volt olyan éve, amikor a Dolphins-é volt a legjobb támadófal a ligában, és volt olyan is, amikor a legrosszabbak között volt számon tartva ez az egység.

Akkor a védelem hagyta őt állandóan cserben? Ezt sem lehet így kijelenteni, mert itt is volt olyan év, amikor a Dolphins védelme a liga legjobbjai között volt. És volt olyan, amikor a legrosszabbak között.

Akkor mégis mi volt a baj? Nos, az igazság az, hogy a válasz erre a kérdésre sokkal összetettebb, mintsem egy mondattal válaszolni lehetne rá.

A hiányzó láncszem

Dan Marino az 1983-as draft első körében került kiválasztásra a Miami Dolphins által. Akkor Marino úgy érezhette, hogy a tökéletes csapathoz került. Minden megvolt ekkor Miamiban, amire egy újonc irányító vágyhat. Egy sokat bizonyított edző, egy viszonylag jó támadóegység, és egy bivalyerős védelem. Egy dologban szenvedett csak hiányt a csapat, ez pedig az irányító volt. Az előző évi Super Bowlt is lényegében azért veszítették el, mert levegőben semmit nem tudtak haladni, a védelem egymaga pedig kevés volt a Redskins ellen.

Hatalmas volt tehát az öröm mindkét oldalon, és sokan már a jövő nagy irányítóját látták Marinoban. Don Shula azonban nem akarta rögtön mély vízbe dobni az újoncot, ezért a szezont még David Woodley-val kezdték el, de hamar kiderült, hogy Woodley nem az az irányító, akivel újra gyűrűt fognak nyerni.

Marino először a harmadik héten a Raiders ellen lépett pályára, és mindjárt ki is osztott két TD passzt. Viszont mindez már a meccs végén történt, amikor már minden mindegy volt. A Raiders simán nyert 27-14-re.

Shula ez után még további két hétig pihentette Marinot, de látván mennyire nem halad semmit az offense a 6. héten a Bills ellen kinevezte kezdőnek az újoncot, Marino pedig 35 szerzett ponttal hálálta meg az edző bizalmát. Pechére ennyit a Bills is fel tudott tenni a táblára, és a hosszabbításban sikerült kiharcolniuk a győzelmet is. Az első kezdőmeccsét elveszítette ugyan, de utána a vezetésével szárnyalni kezdett a Dolphins.

A Bills meccs után 3-3-al állt a Dolphins, a szezon végeztével azonban 12-4-re módosult ez az állás. Ugyan Marino nem játszott hibátlanul, de a vezetésével a passzjáték végre működött, és ennek köszönhetően sikerült megnyerni a csoportot, és megszerezni a második kiemelést. A playoff első körében a Seattle Seahawks-t fogadták, akik ellen Marino 2 TD passzt ki is osztott. Csakhogy dobott mellé 2 INT-t is, amit az ellenfél kegyetlenül kihasznált, és hatalmas meglepetésre a Seahawks nyert 27-20-ra.

Ugyan csalódással ért végett a szezon, de nem volt ok a pánikra. Marino még újonc volt, és az újoncok gyakorta hibáznak. Ezt mindenki tudta, és mindenki azon a véleményen volt, hogy ha sikerült kinevelni Marinoból az újonc hibákat, akkor jövőre egy elit offense állhat össze Miamiban. A jelek azt mutatták, hogy ez nem egy légből kapott elképzelés, ezért mindenki bizakodva ült le a 84-es szezon elé. Ám arra, ami abban a szezonban történt senki nem volt felkészülve.

Egy új csillag ragyogása

1984 volt Marino mennybemenetele. Olyan szezont produkált abban az évben, mint előtte soha egyik-másik irányító sem. Az NFL történelem során elsőként lépte át az 5000 passzolt yardot(5084) és kis híján az 50 TD is összejött neki(48). Mindkét statisztika hatalmas rekord volt a korában, és bár utóbbit Manning 2004-ben, előbbit pedig Brees 2011-ben megdöntötte, de akkor sokan azt hitték, hogy nem lesz senki aki akár csak megközelíthetné ezeket a számokat.

Marino ezen sikere nagyban köszönhető volt a támadófalának is, ugyanis az előtte lévő öt játékos 16 meccsen összesen 13 sack-t engedélyezett csak. Ilyen fal mögött pedig egyértelmű volt, hogy egy ilyen tehetség szórni fogja a pontokat. Az offense mellett a védelem is tette a dolgát, és bár voltak ingadozásaik, de egy-két kivételtől eltekintve alig engedtek pontokat.

Mindezeknek köszönhetően a Dolphins 14-2-es mutatót tudhatott magáénak, amivel megnyerte az AFC-t, és végig otthon játszhatott a playoffban. Az első körben mindjárt egy ismerős ellenfél érkezett hozzájuk a Seahawks személyében. A 83-as playoffal ellentétben a Seattle ezúttal hozzá sem tudott szólni a mérkőzéshez, és 31-10-es győzelemmel állt bosszút Marino és a Dolphins az egy évvel korábbi vereségért.

Az AFC döntőn aztán Steelers látogatott el Miamiba, de nagy ellenállást ők sem tudtak tanúsítani. Marino 421 yardot, és 4 TD-t szerzett ellenük, és mivel a Dolphins 45 pontjára csak 28 ponttal tudott a Steelers válaszolni, így megnyervén a meccset bejutottak a Super Bowl-ba. Ott pedig nem más várta őket, mint Joe Montana, és a San Francisco 49ers.

Ezt a Super Bowl-t minden addiginál nagyobb várakozás előzte meg. Egyrészt a liga legjobb támadósora készült szembenézni a liga legjobb védelmével, másrészről pedig a Montana-Marino párharc sem hangzott rosszul az emberek fülében. A legtöbben úgy gondolták a 49ers lehet az esélyesebb, hiszen az alapszakasz folyamán csak egyetlen csapat tudta őket legyőzni. Csakhogy azt az egy csapatot a Dolphins simán hazaküldte az AFC döntőn, emiatt pedig a Miamit sem lehetett leírni.

Az első negyed nagyjából azt is hozta, amit mindenki várt. A Dolphins vezetést szerzett, a 49ers pedig válaszolt rá. 10-7-es Miami vezetéssel fordultak a felek a 2. negyedre, ahol aztán végül a Super Bowl győztesének kiléte végleg eldőlt. A Dolphins támadófala, amely az alapszakaszban csak 13, két playoff meccsen pedig 0 sack-t engedélyezett hirtelen összeomlott. A 49ers védők többször is odaértek Marinohoz, számtalanszor siettették, és négyszer a földre is vitték őt. A hirtelen jött nyomás kizökkentette Marinot a játékból, a labdái pedig számtalan esetben pontatlanokká váltak. Ám ami ennél nagyobb baj volt, hogy míg Marino szenvedett, addig Montana szárnyalt. A 2. negyed folyamán 3 TD-t érő drive-t is levezetett, ami miatt a 49ers gyorsan elhúzott. Ez pedig azt jelentette, hogy a 2. félidőben a Dolphinsnak rohannia kellett az eredmény után, és az ilyen rohanások mindig magukban hordozzák a hibázás lehetőségét is. Nem volt ezt másképp most sem. A 2. félidőben Marino kétszer is eladta a labdát, és az offense a képtelen volt további pontokat feltenni a táblára. A 49ers végül nagyon simán 38-16-ra nyert.

A vereség fájó volt, de Marino nem esett kétségbe. Még fiatal volt csak a második szezonját töltötte a ligában, a csapat körülötte pedig adott volt. A döntő után még Montanaval közösen egy reklámfilmet is leforgattak, amelyben egyrészt többször is visszautaltak a Super Bowlra, másrészt Marino utolsó mondata egyértelművé tette: Vissza fog ő még térni a Super Bowlba.

A 85-ös szezonnak tehát úgy álltak neki, hogy ezúttal nem jött össze a győzelem, de minden adott ahhoz, hogy idén összejöjjön. Marino teljesítménye ugyan egy kicsit visszaesett, ezúttal nem dobott 5000 yardot, és 40 TD-t, de senki nem is várta el tőle, hogy ugyanazt a teljesítményt hozni tudja. Nem hibázott nagyot, és bár statisztikailag rosszabb évet produkált, de még így is a liga elitjébe került 85-ben is. A Dolphins ismételten megnyerte a csoportját 12-4-el, ráadásul az alapszakasz folyamán sikerült megverniük a mindenki által legyőzhetetlennek tartott Chicago Bearst is. Ráadásul nem is akárhogy. 38 pontot sikerült felpakolni az ellen a Bears D ellen, akik még 20 pontot se nagyon engedtek az ellenfeleknek. Volt tehát ok a bizodalomra. Csakhogy aztán a playoffban minden elromlott.

Hanyatlás

A 85-ös playoff divíziós körében a Browns látogatott el Miamiba. A Dolphins hatalmas favorit volt azon a meccsen, ugyanis a cleveland-i alakulatról szinte mindenki azt gondolta semmi keresnivalójuk a playoffban,(8-8-as mérleggel nyerték a csoportjukat) és a hazaiak le fogják alázni őket. Ehhez képest hatalmas meglepetésre a Browns kezdett jobban, és a harmadik negyedben is még 21-3-ra vezettek. Nagy volt a kétségbeesés a Dolphinsnál, de az utolsó negyedre mindenki összeszedte magát, és végül hatalmasat fordítva 24-21-re megnyerték a meccset. Presztízs szempontjából azonban elveszítették.

A lehető legkönnyebb ellenfelet kapták meg maguknak, akiket simán haza kellett volna küldeniük. Ehhez képest sokáig hátrányban voltak, és bár a végén nyertek, de egy ilyen meccs után komoly volt az aggodalom, hogy vajon ha a mindenki által lenézett Browns ellen ilyen nehéz volt a győzelem, akkor mi lesz majd a Raiders ellen?

Hatalmas meglepetésre azonban a Los Angeles-i túra elmaradt. A másik divíziós meccsen a Patriots le tudta győzni a Raiders-t, ez pedig azt jelentette, hogy a Dolphins otthon játszhatta az AFC döntőt, ráadásul a tökéletes ellenfél ellen. A két csapat 85-ig bezárólag 18 meccset játszott le Miamiban, és mindet a Dolphins nyerte. Csakhogy ahogyan a mondás is tartja minden sorozat véget ér egyszer. És ez a sorozat a lehető legrosszabbkor szakadt meg.

A Patriots az esélytelenek nyugalmával érkezett, és ennek megfelelően nyomás nélkül játszott. A Dolphinsra ellenben hatalmas nyomás nehezedett. Mindenképpen be akarták bizonyítani, hogy a Browns elleni szenvedés csak egy egyszeri botlás volt, másrészről hatalmas pofon lett volna, ha pont attól a csapattól kapnának ki otthon egy ilyen fontos meccsen, aki még soha nem nyert Miamiban. Ez a nyomás pedig túl nagy volt a csapatnak, és hibát hibára halmoztak. A védelem még csak-csak tartotta magát, de az offense 6 labdavesztéseit(2 INT, 4 Fumble) képtelenek voltak kompenzálni. A Patriots a labdaszerzéseik többségéből pontokat ért el, és végül hatalmas meglepetésre 31-17-re a vendégcsapat nyert. Ezután pedig már semmi sem volt a régi.

A Dolphinsban a vereség után eltört valami. A legtöbb játékost, és edzőt nagyon megviselte a 85-ös playoff eredménye, és sokáig meglátszódott ez a Dolphins játékán a következő években. Meglepő módon pont Dan Marino volt az, aki viszonylag könnyen túltette magát a vereségen (amiben azért ő is vastagon benne volt).

86-ban Marino kis híján elérte ugyanazt, amit 84-ben. Majdnem megint elérte az 5000 passzolt yardot, és a 44 TD passz sem mutatott rosszul a statisztikáiban. A probléma azonban ott volt, hogy a csapat többi része meg sem közelítette a 84-es formáját. Leginkább a védelemmel voltak gondok, ugyanis sorra engedte a pontokat, amit az offense hol tudott ellensúlyozni, hol nem. A legjobb példát arra, hogy mekkora volt a baj a 3. heti Jets elleni összecsapás adta. Marino azon a meccsen még önmagához képest is kiemelkedően játszott, 448 yardot, és 6 TD-t dobott azon a meccsen, amiknek köszönhetően 45 pont szerepelt a Dolphins neve mellett. A Jets neve mellett azonban 51.

Hiába volt tehát minden igyekezete Marinonak, a védelem ilyen szintű hanyatlását képtelen volt ellensúlyozni. Márpedig neki kellett volna, ugyanis a 80-as évek végére a Dolphins eljutott arra a szintre, hogy tényleg csak Marinoból élt. Ha ő kimagasló napot fogott ki, akkor többnyire nyertek, ha csak egy önmagához képest gyengébbet, akkor viszont baj volt. Marino megtett minden tőle telhetőt, de értelemszerűen még ő sem volt képes 16 meccsen keresztül ugyanazt a kimagasló teljesítményt hozni. Emiatt pedig a 80-as évek végére a Dolphins belesüllyedt a középszerűség csapdájába, és 4 éven keresztül lecsúsztak a playoffról a 8-8-as, és 6-10-es szezonok miatt.

A csapat ilyen szintű hanyatlása nagy gond volt, de a 86-os szezonban történt még más is, ami akkor még nem kavart sok vizet, de később hatalmas akadályokat gördített Marino, és a Super Bowl győzelem elé.

[/ppp_patron_only]