Tegnap megnéztük kié a jobb offense a Super Bowl csapatok közül, de nem tudtunk végül különbséget tenni. Így a védelmekre marad hát a döntés. A Patriots defense-ről elég sok szó esett idén, de nem igazán tudtuk eldönteni, hogy ez egy elit D vagy csak egy nagyon jó, könnyű sorsolással. Szerencsére most nem erről lesz szó, de a Falcons tehetséges védelméhez képest helyre tudjuk rakni a dolgokat.
Belső védőfal
Egyik csapatnak sem igazán ez az erőssége és mindkettőjükre igaz, hogy elég nagy a rotáció a csapatrészen belül. A Falconsnál öten is kaptak legalább 200 snapet ezen a poszton, de senki nem nyújtott maradandót. A Patriotsnál már sokkal tisztább, hogy ki a belső páros, ráadásul magukhoz képest elég jó évet tudhat Brown és Branch is. Nálam nem kérdés, hogy az ő oldalukon van az előny, nem hiába volt a Patriotsé a liga legjobb futás elleni védelme.
New England Patriots: 1
Atlanta Falcons: 0
Pass Rush
A csapatok passzsiettetése nagyon hasonló. Mindkét helyen van egy kimagaslóan teljesítő játékos és többen, akik egy-egy mérkőzésen képesek megvillanni. Vic Beasley megnyerte a sack listát, de mindezt úgy tette, hogy százalékosan majdnem kétszer annyi siettetését váltotta sackre, mint a mögötte következő játékos, ez pedig két dolgot enged feltételezni. Az egyik, hogy annyira nem volt domináns, mint a sack statisztika mutatja, a másik pedig hogy iszonyú hatékony, ha odaér az irányító közelébe. A másik oldalon Flowerst érdemes kiemelni, akiről már a rájátszás radar alatti játékosai között is volt szó. A szezon második felében egyértelműen vezére a bostoni passzsiettetésnek és igazi rájátszás formában van. Bár a Sheard, Long páros bőven van olyan jó, mint a Freeney, Reed, Clayborn hármas, hajszállal mégis a Falcons kapja ezt a pontot nálam.
New England Patriots: 1
Atlanta Falcons: 1
Linebackerek
A linebacker sor, a passzsietteetéshez hasonlóan mindkét csapatnál egy-egy meghatározó névről szól, de míg az egyik oldalon ez a rookie Deion Jones, addig a másik oldalon, Dont’a Hightower. Bármennyire is játszott egész évben zseniálisan Jones és a rájátszásban is ellenállhatatlan eddig, a rutin miatt nem tudok előnyt adni neki Hightowerrel szemben. A többiek mindkét oldalon hektikusan, de nem rosszul játszanak. Roberts és Van Noy se lóg ki lefele a védelemből, de egyikőjüktől sem kell klasszis megoldásokra számítani, ahogy a túloldalon a Cambell, Wheeler kettőstől se (főleg hogy sokszor a nickel miatt pályán sincsenek).
New England Patriots: 2
Atlanta Falcons: 1
Cornerbackek
Az egyetlen csapatrész, ahol pillanatnyi bizonytalanság sincs, hogy melyik csapaté a jobb egység. A Patriots cornerback sorában ugyanis idén két klasszis teljesítmény is van, Butler már-már elit kategóriát súrol idei játékával, de Ryan is igyekszik nem lemaradni. Rowe pedig ha nem is megnyugtató harmadik opció, de nem lehet kijelenteni, hogy mérkőzések mennének el rajta. A túloldalon Trufanttal se lett volna igazi kihívó a Falcons, hiányában pedig elég meggyőző a Patriots előnye. Mindenesetre azt érdemes megjegyezni, hogy a Poole, Alford, Collins hármas elég szépen összeszedte magát és a rájátszásban eddig elég jól játszanak, ez azonban most nem elég.
New England Patriots: 3
Atlanta Falcons: 1
Safetyk
A safetyk esetében sem érzek akkora különbséget a két csapat között, de két dolog is a Patriots mellett szól. Az egyik a rutin, ugyanis Neal rookie, Allen pedig másodéves, a másik pedig hogy McCourty személyében a Patriotsnak van egy ligaszinten is meghatározó játékosa ezen a poszton. Mindazonáltal a Falcons egységét sem érdemes lenézni, ugyanis fiatalságuk ellenére nagyon éretten játszanak. Neal, Deion Joneshoz hasonlóan felfért a top10 defensive rookie listánkra is.
New England Patriots: 4
Atlanta Falcons: 1
Defensive koordinátorok
Itt nem lehetne kérdés, hogy Richard Smith ellen előnyt élvez Matt Patricia, így már írnám is be a pontot a Patriotsnak. De nem szabad elfelejteni, hogy a Falcons főedzője egy bizonyos Dan Quinn, aki elképesztően jó védőszakember és valószínűleg elég széles körű beleszólása van a védelem hívásaiba. Jó munkájukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fent kihozott 4-1-es Patriots különbség messze nem tűnik ennyire nagynak, így egy pontosztozkodást tudok felajánlani az edzőkre.
New England Patriots: 5
Atlanta Falcons: 2
A kihozott végeredmény egyértelműen mutatja, amit már a négy legjobb csapat kialakulásakor lehetett sejteni. A legjobb védelme itt messze a Patriotsnak van. Az, hogy ez ligaszinten is így van-e, azt mindenki döntse el maga.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Az edzőknél az miért nincs figyelembe véve, hogy egy bizonyos Bill Belichick a főedző a Patriotsnál, aki szintén védőszakember?
Nyilvan o meg nem sokat mutatott, ezert… :D
Mert szerintem Quinnek tobb koze van a vedelmi hivasokhoz mint BBnek (ezzel nem mondtam olyat h BBnek nincs koze a hivasokhoz, se azt h ne lenne isten, mielott.., csupan sztem quinn szerepe itt eleg hangsulyos, BBé meg kevesbé)
Mellesleg ha BBt is beleszamolom akkor is X.
Szóval, akkor most BB-t nem számoltad bele és akkor lett X. De BB nem jelent annyit a védelemnek hogyha beleszámítod akkor jobb legyen a Pats?
Nem, a két védelmi koordinatori munka kiegyenliti egymast HC-túl. Quinn azer lett megemlitve mert nagyobb a szerepe abban hogy ez a dolog egyenlo, mint BBnek. Vegyuk ugy h mindket csapat vedelmi koordinatorsaga kap egy 10est tolem (jézusom de megerőszakolom ezt a dolgot) ebol a tizesbol richard smith kap egy 4est es a maradek hatot quinn teszi ki. A patriotnal ez 6 patricia es 4 BB.
Érthető mit akarok mondani?
Értem én mit mondasz, valóban nehéz ezt megfogalmazni. :D Én azt kifogásolom, hogy az edzői stáb szerinted ugyan olyan jó végzett a védelemmel mindkét oldalon.
Hát pedig ezt valóban igy gondolom. A Falcons emberanyaga azert joval gyengebb mint a Patrotse és emkora kulonbseg nincs koztuk. A Falconsnal rengeteg elso es masodeves jatekos van es helytallnak. A patriotsnal meg olyan klasszisok mint mccourty es hightower. Az egy masik dolog h van noyok es logan ryanek lettek ugy beepitve mintha ok is elit kozeliek lennenek, de alapvetoan a pats kezdoje messze jobb ee tapasztaltabb nevekbol all. Es bár jobbak, messze nem annyival mint ezt a nevek sejtetik. Szal az egyik vedelembol mondjuk egy 6osbol kihoztak egy 9est, a masik oldalon egy 4esbol egy 7est. Ez nalam X.
Túl toltátok :D
Nagyon túltolták… Végig se olvastam :D de ennyire véresen komoylan venni valamit…. Emberek nem Jozi Kollerek vagyunk…. :D Nem kell habzó szájjal leülni verni a klaviatúrát…..
Szerintem semmi ilyen nem történt. Én a magam részéről csak kíváncsi voltam hogy mire gondol. Szeretem összehasonlítani a sok véleményt és érdekel hoyg esetleg merre különbözünk. Nem éltem meg összeszolalkozásnak. A véleménynyilvántás meg mindnekit előre visz. (mármitn itt az oldlaon általábna, a facebbok amik szoktak meni azok nem egészségesek :D :D)
Ebben akkor nem értünk egyet, de sztem nincs ezzel baj. Én a Patsből csak Brown,Hightower,McCourty, Chung 4-est tartom igazán jónak. A többiek sztem az edzői gárda miatt szerepelnek jól. Igazából szinte lehetetlen megmondani, hogy ki az aki edzőtől függetlenül jó játékos és ki az aki nem. De, ha bele gondolunk nincs is értelme így szétválasztani, hiszen nincs olyan játékos akit ne edzője irányítana, hogy mit csináljon.
És a Falcons D-ből kit tartasz igazán jónak? Mert én onnan csak az IR-en lévő Trufantot. (Beasley még bizonyítson hosszútávon, Jones és Neal meg rookie). A Patriotsból meg én is az általad említett 4 úriembert (sőt Chungot nem is igazán jónak). Szal ez több.
Hát, a Pats a labda mindkét oldalán tele van olyan játékosokkal, akik máshol holt homályok voltak… pl. Chung is 1 év Eagles-kitérő után visszajött. Sztem ő max közepes.
De Belichickék valahogy elképesztő érzékkel építenek be ilyen és problémás játékosokat.
Amúgy, ha megkérdezel 10 Pats fant, hogy a védelemből ki a király, 8-an Ninkot mondják.
Amugy ha megkérdezel hogy Overall ki a legjobb ebből a Pats D-ből akkor én is őt mondom (talán McCourty), de idén nagyon nem,
Azért volt a 4 meccse eltiltása és idén nem mindig a helyén játszott…de a szezon második felében összeszedte magát! De mindenképp ő a védelem lelke!
Pont azt a 3 úriembert akit zárójelben felsoroltál. :) Persze ez igaz amit mondasz, hogy első évük, meg Beasley sem biztos, hogy ennyire jó, hiszen nem generál annyi nyomást az irányítóra. Csak nekem az az érzésem, hogy ők tényleg jó játékosok és nem csak ebben a szezonban Quinn kezei alatt. Számokkal nem tudom alátámasztani, de én úgy érzem, hogy többet hozott ki a Pats edzői stábja az ember anyagból. Persze ez csak az én véleményen és lehet, hogy a SB-n kiderül, hogy neked van igazad. :)
BB-ről lehet tudni, hogy védelmi guru, és sokszor látni meccs közben, hogy a védelemnek magyaráz.
Állítottam én za ellenkezőjét? :D Még mindig az a lényeg hogy Quinn szerepe nagyobb a defensive hívásokban (szerintem).
Kár egy újságcikk alatt vitatkozni ki a jobb, ezt majd vasárnap lemeccselik a fiúk. A pályán minden ku fog derülni!
Miért lenne kár?
Ha ujraolvasod a kommentem, rajossz…
Gondolom te a “vitánkat” nem olvastad végig, azért írsz ilyeneket. A cikkben a szerző nem indokolta meg kellő részletességgel (véleményem szerint), hogy miért értékelte ugyanolyannak a 2 edzői stáb munkáját. Ezt kommentek útján elmagyarázta nekem, amit ez úton is köszönök. Részemről mindenképp hasznos volt az eszmecsere, mert új nézőpontból is rátekinthettem a dolgokra. Fölöslegesnek semmikép sem nevezném a “vitát”.
Jön majd a “Pats szurkolók felhördülése” szöveg, de ne már, hogy X a koordinátoroknál.
Ezt itt hagyom, ha valaki erre tévedne..?
https://twitter.com/fo_aschatz/status/827369875798626304
van már jó defense statom, hogy nagyot fejlődtek :) falcons oldali beharang 95%ra kész, vasárnap reggel megy ki :)
A múltkorit láttad, azt hiszem neked linkeltem be? ?
Ha kell még valamiről infó (bár kétlem ?) akkor szólj. ?
abból felhasználtam beharangba valamit, asszem PPG-t
Én ide tévedtem és kérdésem, hogy mi az a DVOA? :)
a football outsiders egy mutatója, itt lehet röviden és hosszan is tájékozódni :)
http://www.footballoutsiders.com/info/methods
Köszi. Igyekszem majd tájékozódni. :)