Connect with us

Hír

Tyree elkapása már a múlté

 

 

Edelman nem csak a Super Bowl, de talán az egész történelem egyik leghihetetlenebb elkapását mutatta be tegnap a negyedig negyedben a Patriots felzárkózása közben. Történt ugyanis, hogy Brady labdájába Alford középen beleütött, a labda pedig magas ívben hullott le, amire három Falcons játékos és Edelman is ugrott. A három védő gyűrűjében Edelman kaparintotta meg a labdát és pár centire a földtől meg is tudta tartani.

 

edelm

 

Aki nem látta a mérkőzést annak hiába próbáljuk átadni mi történt, ezt látni kell. Ez olyat szólt, mint annak idején David Tyree, agy Kearse elkapása, ha nem nagyobbat. A mérkőzés után megkérdezték Edelmant, hogy ez volt-e élete elkapása. „Nem tudom. Csak akkor nevezhetjük jónak, ha megnyerjük a meccset. Szerencsére így történt” – nyilatkozta Edelman és talán ő maga sem hitte el, hogy ez meglehet. Egyébként a mérkőzés folyamán korábban Bennett is elkapott egy kacsázó labdát, ami szintén Patriots továbbhaladást eredményezett. A New England szurkolók talán örökre elhallgathatnak, hogy kinek is van szerencséje a Super Bowlokon.

 

 

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Grünvald Mihály
Grünvald Mihály
2017-02-06 15:06

Miért kell ez:” A New England szurkolók örökre elhallgathatnak”! Ez mindenkire igaz! Egyszer fenn, egyszer lenn.Az első két-három harmadban a Falconsnak minden bejött a Patriotsnak meg semmi. A negyedikben meg a ráadásban fordítva! Minden csapatnál lehet a szerencse és a pech faktorra hivatkozni,de nem szerencsés! Üdv!

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  Grünvald Mihály
2017-02-06 15:18

Nem, ez a mondat egyáltalán nem arra vonatkozik, hogy szerencsévbel nyert a Patriots. Ezt azért irtam be mert ha jött az elvesztett Giants elleni döntő akkor rendszerint za Volt za indok, hogy de hat Tyree mit mákolt le. Most Volt egy ugyanolyan Edelman elkapás, ami még nagyobb makkkolás Volt talán, így ne kelljen azt hallgatni h egyszer votl a helmetcatch és azért kapott ki a Pats. Mindkettő egy szerencsés játék, de egyik Sem bizonyítja hogy az miatt nyert a csapat mert szerencséje Volt.

combat
combat
Reply to  Leonidasz007
2017-02-07 09:58

Ehhez kódfejtő progi kell! Nem aludtad még ki magad? :D

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  combat
2017-02-07 11:36

:D :D Ami aztilleti nem :( Amugy egyszerűen fogalmazva ebben a hírben nem azt irtam h szerencsével nyert a Patriots hanem hogy ez az elkapás nagyobb szerencse votl a David Tyree félénél.

Carey25
Carey25
2017-02-06 19:07

A hátán fekvő védőnek le kellett volna rúgnia a földre a labdát és akk nincs elkapás meg győzelem sem.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x