Connect with us

Szabadügynök

Csak maradjunk egyben – FA-értékelő

 

 

A Los Angeles Chargers immáron új városban, új edzőkkel és új mentalitással vághat neki az új szezonnak. Ehhez a szabadügynökpiacon nem is volt sok teendő, ami hatalmas szerencse, mert sok pénz se volt hozzá.

 

Gyakorlatilag már a piac nyitása előtt lerendezték a lényegi kérdéseket, ugyanis Melvin Ingramre franchise taget tettek. Ez ugyan költséges húzás volt, de mindenképp fontos lépés a csapat számára, hogy a legjobb pass rushert megtartották, még ha egyelőre csak egy évre is. A hosszútávú szerződés lenne a cél, de addig is időt biztosítottak maguk számára.

 

 

Ingram tagjével biztossá vált, hogy a többiek közül alig marad valaki és ez így is történt. Brandon Flowers, Stevie Johnson és King Dunlap is lapátra került, D.J. Fluker New Yorkba tette át székhelyét, Jeremy Butler Buffaloba költözött, Danny Woodhead pedig a Ravens játékosa lesz. Közülük talán Woodhead elengedése az egyetlen fájó pont, véleményem szerint tökéletesen kiegészítette volna Gordont, a running back depht charton. Ráadásul három másik futó is free agent a csapatnál, sorsuk pedig még nem dőlt el, így még érdekesebb Woodhead kérdése. Bár korát és sérülékenységét tekintve, nem meglepő, hogy nem akartak licitháborúba bonyolódni.

 

A többiek annyira nem teljesítettek jól, hogy két kézzel kellett volna utánunk kapkodni. Függőben van még Sean Lissemore ügye is, aki fontosabbnak tekinthető, de ha nem sikerül megállapodni, akkor se fognak kardjukba dőlni a csapatnál. Az RFA-k többsége tendert kapott az élet rendje szerint, közülük Dontrelle Inman lehet kiemelendő.

 

A pénz tehát elcsordogált, így nem meglepő, hogy mindösszesen egyetlen érkező volt, de ő annál nagyobbat szólt. Nem is azért mert Russell Okung akkora név lenne a piacon, de tavalyi teljesítményével nem éppen harcolta ki ezt a hatalmas szerződést. Főleg a Chargers cap helyzetéhez mérten nagyot. Persze a szükség nagy úr és a támadófal ligautolsók között tengődött, de ez szerintem rengeteg.

 

 

 

Összességében a kötelezőt hozta a Chargers, nem gyengültek, a lehetőségeikhez mérten kicsit megpróbáltak erősíteni is, így nem gondolom hogy rossz időszak lenne ez számukra. Persze need az van még, de ha mindenki egészséges tud maradni, akkor ez nem egy rossz csapat, így pedig egy B nálam. A drafton a safety, az offensive tackle és D-line megszilárdítása a fő cél, de egy elkapó se lenne igazán meglepő választás.

 

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Wide open
Wide open
2017-03-17 17:53

Egy megbízható WR 2 opció nagyon jó lenne Allen mellé + ugye egy safety és az O line erősítése is ráférne a csapatra. Ezeket mind meg lehetne oldani egy ügyes drafttal. Aztán majd szeptemberben eldől, mennyivel jobbak a los angelesi erőnléti edzések és klinikák. Ebben az AFC Westben minden meccs létfontosságú, nem kéne mégegy olyan szezon mint a tavalyi.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  Wide open
2017-03-17 22:04

Első kö sztem tuti safety vagy Wr lesz, annak fuggvenyeben h kik mentek ki. Támadófal meg mondjuk utanna.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x