A második elődöntő az alapszakasz egyik legkiélezettebb és legszorosabb összecsapásának a visszavágója volt. A tét pedig az, hogy a Cowbells megvédi-e a fővárosiak becsületét és összehozza-e a tavalyi döntő visszavágóját vagy biztossá válik, hogy ismét vidéki csapat viheti haza a trófeát.
A két csapat alapszakaszbeli találkozása óta hatalmasat fordult a világ a felek körül. Egyrészt a Cowbells a sokat emlegetett felívelő pályájának csúcsa közelében játszik, a Heroes ellenben borús előjelekkel várhatta a mérkőzést. Többek között ezért is alakult úgy, hogy a HFL közösségének nagy része a budapestiek győzelmét várta és csak hazai pálya előnye szólt a Heroes mellett.
A Digi felvezető műsorát nézve három fő kérdés fogalmazódott meg bennem.
Képes lesz-e bárki előlépni és vezéregyénisége lenni a Heroesnak?
[quote bgcolor=”#eeee22″]No import, no party? Az első kérdés azért hangsúlyos, mert a hét közben szivárgó információk szerint feltételezhető volt, hogy az Eger nem számíthat az importjaira. A kezdőrúgás előtt pedig bebizonyosodott a sejtés, csupa magyarral áll ki a hevesi csapat. Ez egyrészt elkezdett érdekelni, mert akármekkora pluszt adnak hozzá a külföldiek a liga színvonalához, a szívem mégiscsak azt diktálja, hogy a HFL az legyen egy kicsit legalább a magyaroké. Ebben egyébként a Cowbells is élen jár, ugyanis náluk alapesetben sem a külföldiekre építenek.[/quote]
Fel tudja-e venni a Cowbells ritmusát a vidéki csapat?
[quote bgcolor=”#81d742″]A második kérdés miatt kellett szerintem a legkevésbé aggódnia az egrieknek, mert Szeredi mester személyében az egyik legtapasztaltabb és ledörzsöltebb edző ült a kispadjukon, így joggal lehetett várni, hogy az Eger versenyben lehet a mérkőzés végéig. A megnyugtató szavak már a mérkőzés elején elhangzottak a mestertől, aki egy kicsit sem tűnt feszültnek, sőt külön kiemelte, hogy a Miskolc ellen sok volt a sérült, akik most visszatérhettek. Egy fontos visszatérő azonban a túloldalon is akadt, ahol a csúnya sérülést szenvedő Németh Bence térhetett vissza és rögtön a kezdőcsapatba is került.[/quote]
Melyik csapat tudja megragadni a momentumokat?
[quote bgcolor=”#dd3333″]A harmadik kérdés természetesen a kezdőrúgás előtt megtippelhetetlen volt.[/quote]
Rendhagyó módon nem időrendben haladok a történésekben, hanem a három fő kérdés mentén olvashatjátok mi történt.
Adta volna magát az egyik válasz, miszerint az előrelépő csereirányító, Farkas Máté lehet az egyik kulcs. Máté egyébként szombaton is játszott, így bár mérkőzésformában, de feltehetően fáradtabban várhatta az összecsapást. Azonban a mérkőzés elején rögtön kiderült, hogy mi az Eger taktikája és ebben nem Farkas kapta a főszerepet. Uralni az órát, sok futással felőrölni a Cowbells védelmét. Az első drive-ban például rögtön egy screennel nyitottak, de aztán 5-6 futás következett, főleg Vakarcs Gergő jóvoltából. A támadófal jól végezte a dolgát, a félpályáig kényelmesen haladtak, de aztán ott megállította a Bells védelem őket.
A várakozásoknak megfelelően az egri edzői húzások kiemelt szerepet kaptak, az első drive-ban például rögtön egy 4th és 3 szituációnál a félpályán fennhagyta a támadókat az idős mester és a kockáztatás sikerült is. Más kérdés, hogy nem sokkal később elakadt a támadás.
A védőoldal viszont már az elején sem volt magabiztos. A Cowbells drive-ját három védőszabálytalanság is segítette (egy a TD közben volt), ráadásul Cseperkáló rögtön a harmadik megiramodásával, egy 70 yardos touchdownt ért el. Itt érezhetőbb volt az importok hiánya a hazaiaknál, nagyon gyenge volt a tackle hatékonyság, az első szerelés rendre lecsúszott. A második Heroes drive-ban is látszott, hogy a biztonság a fő kérés, Farkas 3-4 yardnál nem is nézett messzebbre, így gyorsan 3rd and out lett a sorsuk. A Cowbells pedig ott folytatta ahol abbahagyta. Magabiztos előrehaladás a végén pedig maga Váry Tamás futott be a célterületre.
Ekkor azonban eljött az első fordulópont. A Heroes rájött, hogy az első két drive-ban mutatott játék nem elég, így Farkas Máté kezébe adták a labdát (ebben lehet szerepe volt Vakarcs sérülésének is). Ő pedig élt a lehetőséggel. Előbb Bíró Tibornak, majd Antal Istvánnak adott egy hosszú passzt, ez utóbbi pedig már a szépítést jelentette. Éledezni látszott a Heroes.
A Cowbells azonban ettől nem igazán tört meg. Magabiztosan – bár kisebb hibákkal tarkítva – masíroztak végig a pályán, a végén pedig egy slant útvonalon találta meg Takács Bencét az irányítója. A Cowbells pont azt csinálta a félidőig, amit az Egernek kellett volna. Nyugodtan, lépésről-lépésre haladtak előre és őrölték fel a fáradó Heroes védelmet. A védőoldalon pedig az első drive után megfogták a futást, passzal pedig azt az egyetlen drive-ot leszámítva nem tudott haladni az Eger.
21-6-os állásnál aztán még mélyebb gödörbe került az Eger. Mélyen saját térfelükön egy toss átadást sikerült elrontaniuk, az elpattogó labdát pedig a Cowbells szedte össze. Rögtön a 20 yardon belülről indulhatott a budapesti csapat, az első play pedig egy Roják Richárd futott TD-t hozott.
Szeredi mester érezte, hogy ekkora hátránnyal nem szabad félidőre menni, így határozott célokkal küldte fel az övéit. A félidő utolsó előtti drive-jában no huddle-ben haladt az Eger és Cowbells térfelének közepéig szépen is haladtak. Valószínűleg az utolsó szalmaszálat igyekeztek megfogni. Végül azonban elakadtak, így volt még 1 perce a Cowbellsnek, hogy megforgassák a kést a hazaiakban. Ők pedig nagyon okosan nem siették el a dolgot, nem akartak mindenképp pontot csinálni, folytatták a játékukat.
Körülbelül 5 másodperccel a vége előtt azonban mégis összehoztak egy turnovert, egy interception formájában, de ez már nem számított, mert nem volt idő visszatámadni. Hatalmas előnnyel ment a Cowbells a szünetre. Igaz az alapszakaszban is viszonylag magabiztosan vezetett a budapesti csapat, de az egriek edzőjének félidei nyilatkozatán is érezni lehetett, hogy ez a hajó elúszott. Ráadásul Vakarcs Gergő sérüléssel bajlódott (végül 79 scrimmage yardot ért el), de ez a Váry labdaeladás legalább az elméleti lehetőségét fenntartotta, hogy az ellenfél is képes rontani.
Az ellenfél azonban nem akart hibázni. Szép futások, magabiztos passzok. Ezek jellemezték a tavalyi döntős játékát. Cseperkáló újabb futott toucdownjával már egy labdabirtoklásra kerültünk a mercy rule-tól. Ráadásul okosan égették az órát tovább, a drive-juk végére már a harmadik negyed harmada el is telt. Érdemes itt egy szót szentelni a Cowbells támadófalának is. A magabiztos offense teljesítmény velük kezdődött, ugyanis végig nagy lyukakat nyitottak a futóknak, valamint Váry is nyugodtan kávézgathatott a zsebben.
A következő drive-ra még azért volt szükség, hogy a Cowbells védelme is villanthasson valamit, Németh Márton halászta le Farkas passzát és egészen a célterületig nyargalt vele, így életbe lépett a mercy rule. A mérkőzés végérvényesen eldőlt, a többi már csak formaság. A mérkőzés krónikájához tartozik még két érdekesség. Az Eger lecserélte irányítóját, az addig tigth end, Bíró Tibor vette át a stafétát. Ő pedig szintén dobott egy picksixet Németh Mártonnak, aki a második ilyen megmozdulását ünnepelte.
Az összefoglalót három kérdéssel kezdtem, most három válasszal zárom:
- Képes lesz-e bárki előlépni és vezéregyénisége lenni a Heroesnak?
[quote bgcolor=”#eeee22″]Erre a válasz egy egyértelmű nem. Az importok nélkül felálló Egerből egyik játékos sem tudott nagyot villantani. Sajnos itt néhány szót szentelnék ennek jelentőségére is. Az importok nélkül ez az Eger nagyon hitehagyottnak és ötlettelennek tűnt. Nagyon lelkesen vártam, hogy végre a külföldiek nélkül milyen mérkőzést láthatunk, de sajnos csalódnom kellett. A legnagyobb probléma a rengeteg missed tackle volt a védőoldalon, de a támadóoldali egysíkúság sem segített sokat. Sajnos főleg ezekben hatalmas a hátránya a magyar fiatalok többségének. A lelkesedés az már megvan. Egyébként talán fogható lett volna a mérkőzés, akkor is, ha erre a kérdésre nem a válasz, akkor ha a csapat egységesen valahogy megnyeri a mérkőzést.[/quote]
- Fel tudja-e venni a Cowbells ritmusát a vidéki csapat?
[quote bgcolor=”#81d742″]A Cowbells tökéletes formaidőzítéssel, tökéletes gameplannel érkezett a mérkőzésre, az Egernek pedig nem volt válasza. Szeredi mester taktikája kristálytiszta volt, de a Cowbells ezt gyorsan a javára is fordította, megújulni pedig nem tudtak az egriek. A budapesti csapat pedig most elérte játéka csúcspontját és ha nem indul meg a visszafejlődés, akkor a Rice nélküli Steelers ellen minden esélyük meglesz.[/quote]
- Melyik csapat tudja megragadni a momentumokat?
[quote bgcolor=”#dd3333″]Erre tulajdonképpen nem is volt szükség. Az elejétől fogva kontrollálta a Cowbells a mérkőzést és egyedülálló módon hiba nélkül játszottak végig és 49-6 arányban győztek. A mérkőzés MVP-je Cseperkáló Péter lett, aki 110 yardot és 2 touchdownt ért el, azonban ahogy ő is említette, a támadófala legalább ugyanígy megérdemli az elismerést. [/quote]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
Sajnos nagyon gyenge meccs volt :( az egri védelem talan a leggyengébb. Ha jól rémlik 3 meccsüket láttam, és a missed tackle jut eszembe leghamarabb.. nem tudom van e ilyen statisztika, de érzésem szerint vezetik ezt. A Gorillaz megmutatta, hogy fogható ez a futás (4. negyed közepéig) de ez így mészárlás volt.. Az a fal amit két hete a tartalékos Dunaújváros D line szétterrorizált szinte elitnek tűnt…. jó lesz a döntö, én pesti sikert tippelek az erősebb védelem miatt
A missed tackle amugy is nagy betegsege a hfl-nek, de valoban az egrieknél feltűnően sok volt az eddigi meccseken is.
Azt lehet egyébként tudni, hogy az importok miért nem játszottak?
több sztorit is hallottunk már, az biztos, hogy úgy mentek haza, hogy nem szóltak előtte.
Fasza…. éljenen a csapattársak…
Az importokat nem köti szerződés? Vagy van lehetőségük menni, ha hívják őket az USA-ba játszani valami alacsonyabb ligába?
van szerződésük, de nyilván azt nem tudom pontosan mit tartalmaz ilyen esetekre