Connect with us

Hír

Wake nem állna le

Cameron Wake egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki már betöltötte a 35-öt és szerencsére ez a játékán sem látszik egyelőre. Tavaly Wake egy olyan társaságba lépett be harmadikként, akik 34 éves koruk fölött is képesek voltak egy szezonban két számjegyű sacket elérni, tervei szerint pedig a következő szezonban, immáron 35 évesen megismételné ezt a teljesítményt.

 

 

Onnan folytatom, ahol tavaly abbahagytam, folyamatosan igyekszem finomítani a technikámon, hogy nagyszerű szezonom legyen, hogy kifuthassak a pályára és győzelemhez segítsem a csapatot.

A Dolphins vezetőedzője tavaly egyáltalán nem siettette Wake visszatérését 2015-ös Achilles-sérülését követően, ez pedig a csapat szezon eleji teljesítményén meg is látszott, 1-4-gyel indítottak. Az első hetekben még csak limitált snap számmal lépett pályára Wake, hatodik heti teljes értékű visszatérését követően azonban 9-2-vel fejezték be a szezont és a januári rájátszásba is bejutottak.

11 meccs alatt 11.5 sacket szerzett tavaly, pályafutása során pedig 81.5-nél jár.

Lehet korábban is teljes terheléssel küldhettem volna pályára, de úgy gondoltuk mindenkinek jobb lesz, ha várunk vele még egy kicsit. Ez balul sült el végül. Nem kellett volna limitálni a játékát, egyszerűen hagyni kellett volna játszani.

Wake most teljesen egészséges és szeptembertől ismét bizonyíthatja azt az általános igazságot, hogy öreg ember, nem vén ember.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x