Connect with us

Hír

Cutler: Kikészített a sok vereség Chicagóban

Jay Cutler visszatért rövidke visszavonulásából, és a kamerák helyett ismét a focipályának kíván hódolni a 2017-es szezonban, miután a Dolphins elvesztette a teljes 2017-es idényre Ryan Tannehillt, és őt szerződtették beugrónak. Cutler elmondása szerint nagyban közrejátszott a visszavonulásában a korábbi évek sikertelensége, de úgy gondolja, ez a Dolphins Adam Gase vezetésével sokra hivatott.

 

 

Szerintem akárkit kérdeznek a ligából, senki sem szeret veszteni, senki sem szeret folyamatosan veszteni, és senki sem szeret olyan szituációkba kerülni, mint amilyenekben én voltam Chicagóban. Nagyon kemény volt, nagyon megviselt, de végül ők gondolták úgy, hogy a közös útnak vége lesz, hiszen elküldtek a csapattól.

 

Cutler és a Bears a 2010-es szezonban még 1. kiemeltként játszott NFC döntőt, azóta viszont nemhogy ilyen magasságokba, de rájátszásba sem jutott a csapat, még a 2012-es 10-6-os mérlegükkel sem. Utóbbi volt egyébként az utolsó pozitív mérlegű szezonja is a Bearsnek, azóta csak egy 8-8 jött össze egy évvel később, utána meg csak negatív mérlegek. Cutler utolsó 35 meccséből mindössze 12 találkozón tudott nyerni a Bears, ráadásul számos sérülés is hátráltatta ezen időszak alatt, így döntött a visszavonulás mellett a tavasz során. Ám Adam Gase hívásának mégsem tudott ellenállni.

 

A foci közelében akartam maradni, mert nem tudok tőle elszakadni, ezért is mondtam igent a FOX megkeresésének. Ugyanakkor rengeteget gondolkodtam azon, hogy ennek tényleg most van itt az ideje? Tényleg a legjobb döntést hoztam meg ezzel? Nagyon hiányzott a foci, az edzések, a játéklehetőség, és szerencsésnek érzem magam, hogy Adam Gase rám gondolt egy ilyen komoly szituációban, és örömmel mondtam a felkeresésére igent. Ő egy remek szakember, a Dolphins pedig remek lehetőségeket rejt magában, és szeretném a tavalyinál jobb szezonhoz segíteni őket.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x