Jay Cutler visszatért rövidke visszavonulásából, és a kamerák helyett ismét a focipályának kíván hódolni a 2017-es szezonban, miután a Dolphins elvesztette a teljes 2017-es idényre Ryan Tannehillt, és őt szerződtették beugrónak. Cutler elmondása szerint nagyban közrejátszott a visszavonulásában a korábbi évek sikertelensége, de úgy gondolja, ez a Dolphins Adam Gase vezetésével sokra hivatott.
Szerintem akárkit kérdeznek a ligából, senki sem szeret veszteni, senki sem szeret folyamatosan veszteni, és senki sem szeret olyan szituációkba kerülni, mint amilyenekben én voltam Chicagóban. Nagyon kemény volt, nagyon megviselt, de végül ők gondolták úgy, hogy a közös útnak vége lesz, hiszen elküldtek a csapattól.
Cutler és a Bears a 2010-es szezonban még 1. kiemeltként játszott NFC döntőt, azóta viszont nemhogy ilyen magasságokba, de rájátszásba sem jutott a csapat, még a 2012-es 10-6-os mérlegükkel sem. Utóbbi volt egyébként az utolsó pozitív mérlegű szezonja is a Bearsnek, azóta csak egy 8-8 jött össze egy évvel később, utána meg csak negatív mérlegek. Cutler utolsó 35 meccséből mindössze 12 találkozón tudott nyerni a Bears, ráadásul számos sérülés is hátráltatta ezen időszak alatt, így döntött a visszavonulás mellett a tavasz során. Ám Adam Gase hívásának mégsem tudott ellenállni.
A foci közelében akartam maradni, mert nem tudok tőle elszakadni, ezért is mondtam igent a FOX megkeresésének. Ugyanakkor rengeteget gondolkodtam azon, hogy ennek tényleg most van itt az ideje? Tényleg a legjobb döntést hoztam meg ezzel? Nagyon hiányzott a foci, az edzések, a játéklehetőség, és szerencsésnek érzem magam, hogy Adam Gase rám gondolt egy ilyen komoly szituációban, és örömmel mondtam a felkeresésére igent. Ő egy remek szakember, a Dolphins pedig remek lehetőségeket rejt magában, és szeretném a tavalyinál jobb szezonhoz segíteni őket.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok