Connect with us

Hír

Cutler még nem döntött, de érdekli a Dolphins

Ryan Tannehill szezonjának jó eséllyel vége van a sérült térde miatt, amit legjobb esetben is 6-8 hétig pihentetni kell, rosszabb esetben pedig műteni. Ezért Adam Gase mester megkereste korábbi irányítóját, a visszavonult Jay Cutlert, hogy mi a helyzet vele, érdekelné-e a Dolphins irányító posztja.

 

Érdekelné. Azt hiszem, most próbálja kitalálni, hogy mi is legyen. Aligha gondolta, hogy ilyen megtörténhet. Szóval meglepte a dolog, és most át kell gondolnia a helyzetet.

 

– mondta Gase, amit nagyjából Cutler ügynöke is megerősített, miszerint még gondolkozik az ajánlaton (a Doplhinsnak 17 millió dollárja van a sapka alatt).

 

 

Jay Cutler idén vonult vissza, miután a Bears inkább Mike Glennonnak szavazott bizalmat, a veterán Cutlert pedig kivágta. Utóbbi után senki nem érdeklődött komolyabban, így maradt a sisak szögre akasztása, viszont Tannehill helyzete egy soha vissza nem térő lehetőséget teremtett a számára.

 

Egyrészt Cutlernek most lehetősége van egy olyan edző kezei alatt játszani, aki hisz benne, ismeri, és ki tudja belőle hozni a legjobbat. Másrészt most először van egy olyan csapatban, aminek elég jó a támadósora és a védelme is, hogy stabil rájátszás esélyes legyen. Harmadszor pedig simán visszakerülhet a pixisbe egy jó szezonnal, ugyanis Tannehillel azért nem végtelenül elégedettek Miamiben. Cutler ráadásul nagyon jó volt Gase-szel, amikor az offensive koordinátora volt Chicagóban: 66 százalékos passzpontosság (1.), 3812 yard (2.), 28 TD (1.), 88,6-os passer rating (2.) 15 meccsen.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x