Connect with us

Hír

Eddie Lacy megint megcsinálta! Ismét megkapta a fogyásért járó bónuszt

Sokáig azt gondoltuk, hogy Eddie Lacynek nem sikerült az újabb mérlegelésnél megszereznie a bónuszát, hiszen semmilyen hírt nem kaptunk róla. Egészen mostanáig! Pete Carroll az éjjel elismerte, hogy a játékos sikeresen lement a kitűzött tömeg alá, így 55 ezer dollárral lett gazdagabb, ráadásul egyre jobb formába lendül az edzések során.

 

 

Lacy akkor kapta meg volna a következő ösztönzőt, ha legalább 250 fontig, azaz nagyjából 113 kg-ra fogy le, és sikerült neki. A szerződése szerint minden hónapban kap további ösztönzőt, ha sikerül 245 font (~111 kg) alatt maradnia a mérlegelések során, összesen $222 ezer értékben. Carroll ráadásul az edzésmunkájával is elégedett, és jó esély van rá, hogy a fénykorában lévő Lacyt lássuk majd a pályán, immáron Seahawks mezben.

 

Nagyon szorgalmasan dolgozik, és ismét sikerült fogynia, innen látszik, mennyire veszi komolyan a felkészülést, ráadásul eddig még egy edzésről sem hiányzott. A futások mellett a passzjátékokban is odateszi magát, a blokkjai vagy az elkapásai egyre jobbak. Mindent teljesít amit kérünk tőle, és olyan lelkesedéssel tanul új dolgokat, mintha csak újonc lenne, nulla tapasztalattal. Maximálisan elégedettek vagyunk vele, és a szurkolók is azok lesznek, amint meglátják őt a pályán.

 

Lacy számára ráadásul különleges lesz az idénynyitó, hiszen a Lambeau Fielden, immáron ellenfélként léphet pályára a Packers ellen.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x