Reuben Foster a draft egyik legnagyobb fogása, bár sokak szerint az első héttől kezdve játékra alkalmas, a 49ers terve az volt, hogy fokozatosan veszi át a kezdő helyet. Az élet a sérüléseknek köszönhetően átírta ezt a koncepciót és Foster valóban kezdő linebacker lehet a szezon kezdetén.
Malcolm Smith sérülésének köszönhetően ugyanis már nem sokan maradtak előtte a rangsorban, sőt az egyetlen valódi vetélytársa Ray-Ray Armstrong lehet. Az edzők sokat hangoztatják, hogy az újoncoknak ki kell érdemelniük a kezdő helyet, most sok választásuk mégsem lesz.
Reubennek rengeteg szép játéka van. Meg fogja kapni a lehetőséget, amint teljes mértékben kiérdemli azt.
Ezzel Foster nem csak a 49ers kezdő linebackere lehet, de a defensive rookie of the year egyik legfőbb várományosa is. Draftolásakor még sokan féltek attól, hogy a kevesebb lehetőség hiányában majd nem lesz ideje bizonyítani tudását, ez Smith sérülése után megváltozott. Navorro Bowman mellett pedig tökéletes alkalma lesz folyamatosan fejlődni.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Ragi on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
Talán tényleg kiérdemli a Patrick Willis 2. nevet amit a fősulin ráaggattak. ?