A Buccaneers elég hamar lezárta az Aguayo-aktát, miután mindössze 16 hónap után kivágták a második körös választottjukat. Jason Licht general manager döntését már a draft napján is sokan megkérdőjelezték, sőt, ki is nevették és végül a kétkedőknek lett igazuk. Lichtet azonban ez nem fogja megakadályozni, hogy a jövőben is merész döntéseket hozzon.
Belátom a hibám, ezért is vágtuk ki. Egy merész lépés volt, ami nem jött be. Nem tudom mit mondhatnék. Szerencsére élvezem az edző és a tulajdonos bizalmát is.
Akkoriban elhivatott voltam, hogy megszerezzem a legjobb rúgót a csapatnak, akit csak lehet. Úgy gondoltam, hogy Roberto egy különleges kicker lehet a ligában nagyon hosszú ideig. Ez egy olyan poszt volt számunkra, amivel gondjaink akadtak. És hogy mit tanultam belőle? Amikor kiválasztottuk, egyből megkapta a kezdő posztot. Ha újracsinálhatnám, hoztam volna egy versenytársat neki. Sokszor gondolok erre. Robert egy remek srác, de a pozícióból fakadó nyomás nagy volt egy 21 évesnek – az ő teljesítményétől függ olyan emberek élete, akiknek el kell látniuk családjaikat. Ez kemény dolog.
Licht viszont nem szeretné, ha emiatt félne meghozni merész döntéseket a jövőben. Ez nem jött be, nagyon nem. A 74. és a 106. picket használta Aguayo draftolására, aki az egyetemen is csak 71%-kal rúgta be a 40+ yardos mezőnygóljait. Ezek a draft cetlik viszont nagyon fontosak egy csapat építésekor. Egy évvel korábban Licht a 61. és a 124. picket olyan játékosokra lőtte el, akik meghatározó alakjai lehetnek a csapatnak: Ali Marpet és Kwon Alexander.
Ezt most fel kell dolgozzam. De ez nem fog meggátolni abban, hogy merész lépéseket tegyek a jövőben. Nem hozhatsz döntéseket, vagy nem hátrálhatsz meg előlük a félelem miatt. Tanulnod kell azokból a döntésekből is, amik nem jöttek be.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Igaza van. Anno én is jó döntésnek tartottam a picket. Nem lett igaza. Ez van. Voltak már nagyobb bustok is liga történetében, de nagyon tetszik az a hozzáállás, hogy mer kockáztatni. Anno Marpet draftolása se keltett egyöntetűen pozitív vízhangot, de egyenlőre úgy néz ki az bejött. Merész húzások is kellenek ha valaki egy jó csapatot akar építeni. Nem lehet csak a langyosban kavarászni.