Connect with us

Hír

Már Irsay sem biztos benne, hogy Luck játszik az első héten

Sokáig csak spekulációkat hallhattunk arról, hogy Andrew Luck nem lesz készen az első héten, hiszen nagyon sokáig nem tudott dobálni az edzéseken a holtszezonban végrehajtott műtétje miatt. Ami eddig spekuláció volt, az már egyre valószínűbb forgatókönyv, hiszen Luck az előszezonban biztosan nem játszik, de a tulajdonos Jim Irsay azt sem volt hajlandó megígérni, hogy az alapszakasz első fordulójában pályára léphet a kiváló irányító.

 

Nem mondhatom egyértelműen, hogy készen fog állni a Rams elleni meccsre [az alapszakasz első találkozója]. Azt viszont mondhatom, hogy nagyon magabiztos vagyok abban, hogy a szezon elejére készen fog állni.

 

 

Irsay azt is elmondta, hogy minden a lehető legjobban megy a műtét utáni rehabilitációval kapcsolatban, amit azért is nehéz kicsit elhinni, hiszen csupán 3 héttel később műtötték meg, mint Drew Breest, aki felől semmi aggodalomra okot adó hírt nem hallhattunk. Ettől függetlenül Irsay és a general manager Chris Ballard is megerősítette, hogy már dobálgat Luck. Ballard kicsit tovább is ment ennél:

 

Andrew valójában nagyon jól van. Valószínűleg jobb erőnléte van, mint a tavalyi évben bármikor.

 

Irsay egyébként arról is beszélt, hogy gondolkodtak egy csereirányító elcsábításán, de túl magas volt az ár, így nem húzták meg a ravaszt és egyelőre úgy tűnik, hogy Scott Tolziennel fognak nekivágni a szezonnak, ami semmi jót nem jelent a Colts számára.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x