Jalen Collins egy újabb ékes példája annak, hogy hiába tehetséges valaki, ha ezt butaságokkal hálálja meg, soha nem lesz belőle nagy játékos. Talán még most is korai ezt kijelenteni, mindenesetre nem a legjobb úton halad.
A tavalyi évet négy mérkőzéses eltiltással kezdte, ugyanis megszegte az NFL tiltott teljesítménynövelők használatára vonatkozó szabályát, most pedig sikerült megismételnie, így már 10 mérkőzéses eltiltást kapott. A Falcons front office csalódottsága érthető és nem lepne meg senkit, ha súlyos döntést hoznának meg a játékossal kapcsolatban.
Rettentően csalódottak vagyunk, hogy sorozatban a második évét kezdi eltiltással Jalen. A döntésünk a jövőben azon múlik, hogy Dan és én mit gondolunk a csapat szempontjából a legjobbnak.
Én ebből semmi biztatót nem olvasok ki Jalen számára, az egyetlen ok, amiért igényt tarthat rá a csapata, hogy Desmond Trufant, a csapat sztárcornere több sérülést is összeszedett az utóbbi időben, így nem árt a mélység a csapatban.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után
Idióta..pedig annyira bíztam benne. ? Most az Alford-Poole-Tru hármas mögött C.J. Goodwin (aki ígéretesnek tűnik, Collinshoz hasonló a felépítése, a SB-ban sem vallott szégyent az a pár snap alatt), Deji Olatoye (Istenem, segíts) és Akeem King (tavalyelőtt PS, tavaly IR, mondjuk egy nagy geló, ami nem rossz dolog, Quinn tavalyelőtt sok reményt fűzött hozzá, mielőtt megsérült, de hááát..) van..mondjuk úgy, hogy nem vagyok a legnyugodtabb.