Vic Beasley tavaly az élen végzett szerzett sackek terén, de ő is jól tudja, hogy van még mit fejlődnie. Annál is inkább, mert szép ez a nagy sack szám, de ezt a sok zsákolást mindössze 45 nyomásgyakorlásból szerezte, ami 388 pass rush snap alatt nem egy hatalmas szám.
Az más kérdés, hogy nyomásgyakorlásai nagy részéből sacket szerzett, ennél a hatékonyságnál pedig egyedül Dwight Freeney volt jobb. Látszik tehát, hogy több nyomást kellene generálnia, a futásvédekezéséről pedig még nem is beszéltünk. Ebben ugyanis inkább átlagos, mint jó teljesítményt nyújtott. Nem túl nagy meglepetés, ha a sack leader is fejlődni szeretne. Ennek érdekében DeMarcus Ware segítségével tanult, akivel Von Miller pass rushereknek szervezett eseményén találkozott. Beasley elsődleges célja az első lépés és a robbanékonyság fejlesztése, de sokat beszéltek a játék taktikai oldaláról is.
Egy biztos, a megérdemelt sack király elismerést nem lesz könnyű megvédeni, de az építkező Falcons defense-ben lesz lehetősége fejlődni és domborítani. Hatalmas szerep lehet abban, hogy a tavalyi Super Bowl menetelést meg tudja ismételni a csapata.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?