Connect with us

Hír

Watt jobb lesz mint valaha?

A Houston Texans, immáron J.J. Watt-tal a fedélzeten a New England Patriotsszal közösen készült az egymás elleni előszezon találkozójára. Az ilyen edzések során a védelemtől nincs se blitz, se komoly pass rush, csak egy az egyben csépelődik a védő és támadófal egymás ellen. Watt azonban olyan szinten dominált így is, hogy öröm volt nézni, Bill O’Brien pedig egyenesen odáig ment, hogy Watt szerinte jobb lesz mint valaha.

 

 

A Texans klasszisa a tavalyi évet szinte teljes egészében kihagyta hátsérülés miatt, de a Texans nélküle is kiharcolta a rájátszásrészvételt, valamint a liga egyik legjobb védelmévé kovácsolódtak. Most ebbe az egységbe fog visszatérni a korábbi háromszoros Év Védője nyertes Watt is, immáron 100%-os állapotban, aminek a héten Marcus Cannon itta meg a levét edzéseken. A két csapat mivel az alapszakaszban is összemérheti erejét, érthető okokból nem mutatta meg az összes trükköt a tarsolyából, de Watt remekül birkózta le a Patriots jobboldali tackle-jét megannyi snap során. 28 évesen karrierje legjobb időszakában lehet, és sokak szerint útban van a negyedik Év Védője címe is a vitrinjébe, Watt azonban a földön próbál maradni, de nem tagadja, nagyon jól esnek neki a dicsérő szavak.

 

Nagyon örülök, hogyha tényleg így gondolja a mester, főleg mert ő minden edzésünkön látott játszani (utalva az első bekezdésre, a szerk.). Nagyon sok olyan kérdést kapok, hogy “Mit várok magamtól?” vagy “Milyen szezonom lehet a sérülésemet követően?”, de az ilyen kérdésekre nem szeretek választ adni. Jól vagyok, jól érzem magam, és gőzerővel készülök az előttünk álló idényre.

 

Peter King, az MMQB egyik szerkesztője, egyben az interjúztató rákérdezett Wattnál, hogy szerinte tényleg jobb lesz-e mint valaha, mire azt felelte:

 

Erre a kérdésre nem tudom a választ, ahogy az orvosaim se. Minden utasítást betartok amit ők írtak nekem, hogy ne legyenek komplikációk a hátsérülésem miatt, illetve az edzéseken is azt teszem, amit elvárnak tőlem. Ennél többet nem tehetek a cél érdekében, hogy tényleg életem legjobb szezonját produkáljam.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x