Dez Bryantnek látványosan nem megy mostanában a játék. Két éve nem lépte át sem az 1000 yardos határt, de a TD-k terén sem olyan produktív, mint korábban. Az NFL-es Bucky Brooks szerint már közel sem elit játékos, és erre komoly statisztikái is vannak.
Bryant 2012 és 2014 között 3900+ yardot és 41 TD-t szerzett, a liga egyik legdominánsabb elkapója volt. Azóta viszont sérülések is hátráltatták, illetve Dak Prescottal sem érzik úgy egymást, ahogy annak idején Tony Romoval. Messze őt vették idén is a legtöbbet célba az első számú elkapók közül (25), mégis csak 9 elkapása van 102 yardért és egy TD-ért.
Mindössze három fajta útvonalat szoktak vele futtatni – slant, go, dig – az esetek többségében, ami elég szegényes, illetve nem nagyon tud elszakadni a védőktől sem. Tavaly szeparációnként 1,82 yardot átlagolt (ennyire tudott elszakadni a védőtől), miközben a ligaátlag 2,7 yard volt, míg idén 1,68 yardos az átlaga a neki szánt passzoknál, miközben a ligaátlag 2,88 yard.
További probléma, hogy nem elég, hogy nem tud elszakadni, de még a labdát sem kapja el. Amikor szorosan őrzik (1 yardnál közelebb van hozzá a védő), akkor kilenc passzból csak egyet húzott le. Persze az 50-50-es labdáknál még mindig használható, de az ember többet várna egy évi 14 milliót kereső elkapótól.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Remélem(és az idény folyamán ez szerintem így lesz),ez megváltozik majd!! Sok van benne csak tényleg a Denver ellen is látszott,hogy nagyon erőltetik,ezen kéne változtatni valahogy!Azért az első két meccsen nem akármilyen CB-k fogták(Talib,Jenkins)nem beszélve a Safety besegítésről,szóval azért annyira nem rossz az a 102 yard,igaz lehetne jobb ha a rádobott labdák számát nézzük,meg hogy első számú elkapó,de azért abból jó pár elkaphatatlan volt(pl Talib-tól megmentett vagy 2Int-et és még volt egy olyan labda amit majdnem behúzott,sőt lehet hogy meg volt de ebbe nem érdemes belemenni)!Igaz régen sokkal jobb számokat hozott,de azért CB legyen a talpán aki levédekezi,ha pontos a labda(ez pedig a Denver elleni TD-nél látszott).Viszont tavaly is meg lehetett volna az 1000 yard,csak ne lettek volna a sérülések! Meg merném most kockáztatni,hogy 1000+yardot és 10+TD-t szerez a szezon során! :)