Vasárnap este, az őrület éjszakáján a Texans majdnem megfogta a címvédőt, de az utolsó fél percben egy időkezelési hiba vette el a győzelem lehetőségét a végig hősiesen játszó houstoni alakulattól. O’Brien szerint mindez az ő hibája volt.
Elcsesztem. Az én hibám. Időt kellett volna kérnem. Akármi is volt rossz a mérkőzésen, én vagyok a érte a felelős. Én vagyok az edző. Jobban kellett volna végeznem a munkám. Jobban fel kellett volna készítenem őket. Az öltözőben nincsen helye az egymásra mutogatásnak.
Watson vezetésével a támadó sornak 23 másodperce volt minimum mezőnygól távolságba jutni a saját 25 yardos vonalukról. A nem túl sok sikerrel kecsegtető vállalkozás nem is indult rosszul, hiszen rögtön egy szép 21 yardos passzal sikerült eljutniuk a félpályáig. Ekkor még 11 másodperc volt az órán és egy időkéréssel lehetőségük lett volna tovább haladni. Azonban az időkérés késett és az óra lepörgött 3 másodpercre. innen pedig csak egyetlen lehetőségük volt, de pontatlan volt Watson és eladta a labdát.
Természetesen az űrvárosban földöntúli öröm lett volna, ha összejön a bajnokverés, de szerintem így sincsen ok a szomorkodásra. Miért is lenne, hiszen úgy tűnik, hogy végre egy franchise irányító került a Texanshoz. Remélhetőleg BOB végre tanult az előző éves bakijaiból és egy rossz széria esetén sem fogja leváltani a reménységet…
Nem. Nem tanult belőle. Majdnem földhöz vágtam a tévét a meccs végén… Ennyire közel nem tudom mikor leszünk ahhoz hogy Bostonban megverjük a Patst. Ja, és ha Moore a végén nem a labdára megy hanem arra hogy Cookst kilökje vagy legalább akkorát üssön hogy elejtse, nincs TD, simán nyerünk.