Martavis Bryant két hete hisztizik folyamatosan a kevés játéklehetőség miatt, és cserét követel csapatától, hacsak nem változtatnak a jelenlegi szerepén. Mike Tomlinnak több se kellett, ha Bryant új szerepkört akar, akkor bizony megkapja…
…így lett a második számú elkapóból a scout team legújabb tagja! Tomlin ugyanis nem tűri a követelőzést egy játékosától sem, és ha Bryant nem áll be a sorba, akkor nem is játszik. A hétvégi meccsen a meccskeretbe sem fog bekerülni, helyét az edzéseken Justin Hunter vette át, köszönhetően annak, hogy JuJu Smith-Schuster az Agyrázkódás Protokollban van. Utóbbi azt is jelenti, hogy két elkapót is könnyen nélkülözhet Ben Roethlisberger, így Hunterre várhat a feladat, hogy kisegítse veterán irányítóját.
Az eltiltásából visszatérő ex-clemsoni elkapónak 18 elkapása van idén, ami szerinte kevés, de felé szálló labda nélkül nem tud többet kihozni. Tomlin kijelentette, hogy nem fogják elcserélni, akármennyire is kalimpál és tiltakozik, de ha meggondolnák magukat, vagy annyira elmérgesedik a helyzet, még 31-ig lehetőségük van elcserélni őt. Bryant azért is bosszús, mert az újonc szerződése már csak a jövő szezonra érvényes, az egy éves ban miatt pedig sok csapat számára negatív megítélésben részesül. Éppen ezért a pályán kellene bizonyítania a nagy pénz érdekében, ezért akarna több lehetőséghez jutni.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Na, most remekül bizonyít.