Megnéztük minden csapat eddigi és elkövetkező szezonját. Ki várhat javulást, és ki várhatja a poklot?
A csapatok ellenfeleinek mérlege alapján számoltunk nehézséget (Strength of Schedule). Ahol negatív értékek állnak, az az adott mutató szerinti nehezebb hátralevő szezont jelez, míg a pozitív értékek könnyebb maradék meccseket mutatnak.
Két kategóriára osztottuk a csapatokat:
- Team Szopóroller, akik nehezebb mérlegű csapatokkal találkoznak ezután, mint eddig.
- Team Hawaii, akik már csak egy kávét kérnek.
Team Szopóroller
A legrosszabbul a Boys és a Broncos jár; ha csak ebből akarnánk következtetéseket levonni, akkor nekik innen még egy 8-8 is melós lesz. Hasonló a helyzet a Seahawksnál is, akik idén egy jóval átlag alatti nehézségű beosztással is kaparni fognak a rájátszásért, pláne, hogy a Rams nem kerül akkora emelkedőre a lejtő után, mint ők. A Colts, Browns, és a Frisco számára még 1-2 W összeszedése is távlati célnak tűnik inkább. Annak ellenére, hogy a tavalyi mérlegek alapján a Patsnek jósolták az egyik legkönnyebb szezont, a jelen állás szerint a Falcons után a második legnehezebbet kapták. De működik a Belichick-mágia, a divíziójukban mindenki nehezedő évet várhat maga előtt.
Team Hawaii
A Jaguars jelen állás szerint biztos PO-résztvevő, ugyanis nem csupán ők kapják a legmeredekebb lejtőt, övék lesz így a legkönnyebb sorsolás is. Fújhat egy nagyot a Skins és a Saints is, a Kansasnek pedig jó eséllyel átmeneti a megtorpanása. A teljes NFC North jöhet fel (igaz mi nem tudunk Rodgers sérülésével számolni, de valójában a Lionsben nincs skill player sérülés csak). Folytathatja a menetelést a Chargers és az Eagles is, a Giants pedig lehet, hogy nem az első négy pickből kell majd, hogy válasszon a drafton, bár OBJ és Marshall sérülésével erre sem vennénk mérget. A Steelersnek még könnyebb lesz, így lesimázhatják a divíziót, a Panthers számára pedig kevésbé lesz nehéz.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Hát ez érdekes. Épp azon értetlenkedtem néhány cikket olvasva, hogy az Eaglest még mindig nem veszik komolyan mert az egyik legkönnyebb a sorsolásuk. Szezon előtt pedig épp a baromi nehéz schedule miatt csoport 4.nek várták őket :D Úgy látszik a feje tetejére álló erőviszonyok nekik jöttek ki a legjobban
Az eagles sorsolása év elején sem volt rossz. Mármint csoporton belüli ellenfelekhez képest semmiképp, overall erősség kb ugyanaz volt, de a sorsolás kialakítása kedvező volt (a tavalyi borzalommal ellentétben) az eaglesnek
Értem. Pedig nekem valamiért az rémlik szezon előtt az Eagles nehéz sorsolásáról többször is olvastam. De lehet nem jól emlékszem. Viszont most már annyira könnyű lett, hogy rakom össze a heti szokásos (soha nem nyertes) tippmixem és az Eagles-49ers nincs a meccsek között. Nem találtak elég alacsony szorzót :D
Ezt írtad az elején:
“.. Ahol negatív értékek állnak, az az adott mutató szerinti könnyebb hátralevő szezont jelez, míg a pozitív értékek nehezedést mutatnak..”
Majd a táblázatban pont fordítva vannak az értékek.
Vagy én néztem be valamit? ?
Jogos :)