Connect with us

Érdekességek

Sose kapott még ki olyan jó csapat, mint a Lions most hétvégén

A Lions szurkolóinak még mindig ökölbe szorult a keze a Steelers elleni 20-15-es vereségüket követően, nem véletlenül. Ha a statisztikákat nézzük, akkor ugyanis sose volt még a történelemben olyan, hogy ilyen számokat produkáló támadósor ne nyert volna meccset. De a foci pontra játsszák, ugyebár.

 

 

Staffordékra a számok alapján nem lehet panasz, 482 total yardot hoztak össze, minimum egyszer vesztettek labdát, mégsem tudtak nyerni – ez utóbbi rekord, ráadásul úgy, hogy a sok yard ellenére 20 pont alatt maradtak. A megaláztatások azonban nem értek még véget, ezzel a performansszal a második csapat lettek a történelemben, akik 480 yardnál többet szereztek, 21 pont alatt tartották az ellenfelüket, mégis kikaptak, illetve a harmadik olyan, akik ennyi yard mellett egy darab TD-t sem hoztak össze.

 

 

De hiába a sok yard, pontok nélkül nem lehet nyerni, a folyamatos mezőnygól zápor meg csak kevés esetben elég a győzelemhez. Pedig lett volna esély több pont szerzésére is, hiszen ötször is elértek a red zone-ba, csak ott megállt a tudomány. Pedig sokszor elmentek a végletekig, kétszer is nekimentek a 4. kísérletnek a Steelers 10 yardosán belül, de mindkettőnél kudarcot vallottak. A vörös zónán belüli kipukkanás nem egyedi eset idén a detroiti offense-ben, nem egyszer maradtak csak mezőnygólon a TD helyett ilyen rövid távolságról.

 

A forduló nem csak a Lions csapatával babrált ki, de a Texansszal is. Watsonék ugyanúgy 450+ yardot szereztek, ráadásul 38 pontot is, mégis kikaptak egy elképesztő találkozón. És hogy miért is volt pechük? Mert 2017-ben eddig 15-2 azon csapatok mérlege, akik 450+ total yardot szereztek – az a kettő vasárnap született. A körülmények viszont különbözőek, amíg a Texans a védelme, a Lions a támadósora miatt bukott el.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gergely Angyal
Gergely Angyal
2017-10-31 13:16

Be kellett volna rúgni a negyedik kísérleteket, nem nekimenni. Persze utólag okos az ember, de Prater fantasyban is több pontot hozott volna nekem! :D (Így se keveset mondjuk)

Kucsera Ákos
Kucsera Ákos
2017-11-01 13:43

Ez ilyen, a mezőnygól 3 pontot ér, a td meg 6-ot :) Külön öröm, hogy Juju Smith-SAchuster személyében egy újabb klasszis WR került a csapathoz; fogunk még róla hallani :)

NeryPumpido
NeryPumpido
Reply to  Kucsera Ákos
2017-11-01 20:10

A Steelers olyan, mint ti (ONYF) vagytok mindig a sportnapon. Ígéretes csapat, de a végén mindig elbalf@szkodja.. :D

Kucsera Ákos
Kucsera Ákos
Reply to  NeryPumpido
2017-11-01 21:30

Hát Te ki vagy így álnév mögé bújva :P
Már nem vagyok ONYF-es amúgy és már pár éve még csak nem is ígéretes a csapat sajnos, de a sportnap ettől még jó hogy van :)
Ami a Steelerset illeti, ha elkerülik végre a sérüléseka PO-ban, akkor idén behúzzuk a Sb-t :)

NeryPumpido
NeryPumpido
Reply to  Kucsera Ákos
2017-11-02 08:27

Az örökös bajnokcsapat (KDRNYI) kapusa.. :DDD
Amúgy Go Packers!! Ránk is igaz, amit a Steelersre írtam neked..

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x