Connect with us

Playoff Ranking

Playoff Ranking #11

Elfogytak a bye weekek, végre teljes kört láthatunk. Közte rögtön 3 meccsel csütörtökön, ugyanis Hálaadás van Amerikában a szokásos Lions és Cowboys meccsekkel. A top8-on belül csak kisebb mozgások voltak, a Wild Cardért folyó csata azonban lényegesen mozgalmasabb.

 

 

1. (1.) Philadelphia Eagles 9-1

 

Most még egy kvázi pihenőhét otthon a Bears ellen, aztán jön az a két hét, ami eldönti a hazai pálya előnyét: @SEA, @LAR.

 

2. (2.) New Orleans Saints 8-2

 

Itt szeretném megemlíteni, hogy a Redskins lényegesen jobb csapat, mint azt a mérlege sugallja. Egyáltalán nem lehetetlen még a pozitív szezon sem, némi bravúrral és mázlival pedig a Wild Card is. A Saintstől ez mindenesetre egy nagy győzelem volt, de kell is a lendület a Rams elleni meccshez.

3. (3.) New England Patriots 8-2

 

 

4. (5.) Minnesota Vikings 8-2

 

Az megvan, hogy jelenleg Keenumé a legjobb QBR a ligában (a sérült Watsont leszámítva)?

 

5. (6.) Pittsburgh Steelers 8-2

 

Na ez végre a playoff-Steelers volt, de fontos, hogy a védelem immár 5. meccse nem kap 17 pontnál többet. Ugyanakkor nem csak a New England elleni rangadóra kell figyelni, hanem hátrafelé is, mert a Jaguars sem lassít.

 

6. (4.) Los Angeles Rams 7-3

 

Semmi sincs veszve, a Seahawks-Rams lesz úgyis a döntő, illetve az Eagles elleni esetleges W.

7. (7.) Jacksonville Jaguars 7-3

 

8. (7.) Kansas City Chiefs 6-4

 

 

Hatalmas lendülettel dolgozzák magukat egyre lejjebb és lejjebb. Óriási szerencséjük, hogy a Chargers bármikor képes lábon lőni magát, mert így 2 meccs előnyből megúszhatják a hatalmas blamát. Talán…

 

Wild Card

 

9. (9.) Carolina Panthers 7-3

 

Olsen újra játékra kész, de nem is ez a fő hír vele kapcsolatban. Hanem, hogy a bye alatt a FOX-on szakkommentátorkodott a Vikings-Rams meccsen, amiről a Vikings megpróbálta letiltatni, mondván, hogy így extra információhoz juthat. A FOX azonban elutasította a kérést.

 

10. (14.) Atlanta Falcons 6-4

 

Tie-breakerekben nagyon jól állnak, mert egy Panthers elleni vereséget leszámítva az összes közeli vetélytársat legyőzték, a vereségeiket pedig ügyesen az AFC East ellen gyűjtögették. De innentől nincs könnyű meccs (NO 2x, TB 2x, CAR, MIN).

 

11. (14.) Tennessee Titans 6-4

 

Jó, ez várható volt, de innnetől a maguk kezében van a sorsuk. Kb. csak elszúrni tudják.

 

12. (16.) Baltimore Ravens 5-5

 

A korszakos 2000-es Ravens D 4x nullázta le az ellenfelét. Ezt az idei védelmet nem nevezném így, de már háromnál tartanak, és még bőven van esélyük egy negyedikre is!

In the Hunt

13. (13.) Detroit Lions 6-4

 

Egészen ragyogó módon tudják megnehezíteni a saját dolgukat, és bárki ellen 0-10-ről indítani a meccset. A Vikings ellen ez viszont már nem fog beleférni.

 

14. (10.) Seattle Seahawks 6-4

 

A helyzet az, hogy könnyebb utolérni a Ramst év végén, mint lenyomni a Panthers, Falcons, Lions hármasból kettőt a Wild Cardért. És egy szóval sem mondtam, hogy az első könnyű lenne…

 

15. (12.) Buffalo Bills 5-5

 

Csak jobb híján, mert meggyőződésem, hogy el fogják szúrni vagy már el is szúrták a Wild Card helyüket.

16. (-) Los Angeles Chargers 4-6

 

Igen 4-6-tal, de egyszerűen nincs más. És valójában az utóbbi 1 hónapban ők a West legjobb csapata, de lehet túl nagy hátránnyal indultak el október elején.

 

1/1 Cleveland Browns 0-10

Ez a 46 eredmény kell a Browns rájátszásához

 

 

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ducksfan
ducksfan
2017-11-22 18:41
Debreceni József
Debreceni József
2017-11-22 20:07

Szurkolok hogy a Chargers elkapjon egy wildcard helyet. Ha a Dallast most megfogják, otthon elintézik szerintem a Redskinst, a Browns-Jets-Raiders szinte kötelező. A Chiefs otthon szerintem nem lesz meg, kivéve ha a Kansas nem tud kimászni a gödörből addig.
Bár amilyen szerencsétlenek úgyis elqrják

acsdav2
acsdav2
Reply to  Debreceni József
2017-11-22 20:32

Hihetetlen, hogy minden évben erről beszélünk, hogy ha a Chargers nem szúrja el az elejét. Azt gondoltam, hogy a tavalyi után, idén megfordul a trend, de nem. Egyszerűen nem. 7-3-mal is állhatnának, ha nem szúrták volna el 3 meccs végét. Az a baj, hogy 5 győzelem is kevés lesz (ami szerintem így is bravúros lenne), mert a Ravens 9-7-tel nyerné a tie-brakert.

Wide open
Wide open
Reply to  acsdav2
2017-11-22 22:16

A vicc az hogy tulajdonképpen a csapat nem is rossz. A védelem szolid, a támadósor egyre jobb, sérültek (valami eszeveszett csoda folytán évek óta először) nincsenek nagyon. Erre basszus a special team adja be a kulcsot ezzel a rugó mizériával szeptemberben. Hogy a Denvertől és a Miamitól hogy az istenbe tudtunk kikapni azt nemtudom, de már ott akkor érezhető volt hogy azok nagyon fájni fognak még a végén. Csak remélni tudom hogy nem lesz igazam. Előzetesen én egy 8-8 as szezont vártam a csapattól, ha bármi többet sikerül kihozni belőle én már boldog leszek.

wolandrule
wolandrule
2017-11-22 20:21

Az a videó…. :D
Korrekt a lista, talán a Saints- Patriots duót megcserélném jelen pillanatban, de mindegy, legközelebb jövő augusztusban kapnak ki Bradyék. :)

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  wolandrule
2017-11-22 20:35

Jogos, pláne hogy még el is verte a NE a Saints-et elég rendesen. :)

Kuglicz Balázs
Kuglicz Balázs
Reply to  Nyílméregbéka
2017-11-22 23:52

igen, ezért nem értem én se, miért pont ez a sorrend, főleg h a patsnél a “magyarázat” már hetek óta gif v bejátszás…

wolandrule
wolandrule
Reply to  Kuglicz Balázs
2017-11-23 08:26

BB videója meg ez zseniális, jól van ez így.

acsdav2
acsdav2
2017-11-22 20:42

A Cowboys se nyert 9-1-ről SB-t,nem? Ha jól rémlik tavaly volt valami kép a PO Rankinghoz, hogy a Cowboys amikor nagyszerűen kezdett (nem tudom pontosan a mérleget), akkor még csak meccset sem nyertek a PO-ban.

acsdav2
acsdav2
2017-11-22 20:46

A Cowboys se nyert még SB-t 9-1-ről. :D comment image

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x