Teljesen új arculatot kapott az NFC rájátszás-mezőnye a tavalyihoz képest – legalábbis hogyha most érne véget a szezon. Száz százalékig kicserélődött ugyanis a csoportelsők személye a nemzeti konferenciában.
Tavaly ugyebár az Atlanta Falcons, a Green Bay Packers, a Dallas Cowboys és a Seattle Seahawks tudta behúzni a csoportját, ehhez képest jelenleg nem hogy egyik sem áll a divíziója élén, de egyedül a Seahawksnak kellene januárban is játszania – hangsúlyozva, hogy ha most lenne vége az alapszakasznak.
A négy új csoportelső pedig jelenleg kifejezetten domináns. Az Eagles 8-1-gyel, három meccs előnnyel vezeti az NFC Eastet a Cowboys előtt. A Rams és a Saints 7-2-vel áll, mindketten egy meccs fórban vannak a Seahawks, illetve a Panthers előtt. A Vikings is 7-2-vel vezeti csoportját, két mérkőzés előnyben a Rodgers nélküli Packers, illetve a Browns ellen megszenvedő Lions előtt.
Sokat elmond a teljes felfordulásról, hogy egyik csapat sem végzett még csak a második helyen sem a csoportjában a 2016-os szezonban. A Vikings, a Saints és a Rams harmadik helyezett volt egy évvel ezelőtt, az Eagles pedig az NFC East végén kullogott csak. Érdekesség továbbá, hogy jelen állás szerint két csoportrangadót is rendeznének az NFC wild card körében, hiszen a Panthers utazna a Saintshez, a Seahawks pedig a Ramshez.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Én nem bánnám ha ez lenne az Nfc-ben és remélem így is marad. Az Afc-ben az ördögi Bill és a gonoszkák csapata a favorit, szerintem. Az ő legyőzésüknek az lehetne a kulcsa hogy a Vasasok és a Főnökök beletudják-e kényszeríteni őket egy Wild Card körbe.
Nem tartom valószínűnek, hogy mindkét csapat megelőzi a Patriots-t, inkább az első, vagy második kiemelés a kérdés. A Steelersnek könnyebb a sorsolása, de valszeg a Steelers- Patriots fog dönteni erről.
Ha meg mégis idegenbe kell menni, a Patriots 2 éve veretlen Bostontól távol. :)