Connect with us

Hír

15 év után Marvin Lewis távozna Cincinnatiből

15 évvel ezelőtt én még az ötödik osztályra készültem, Marvin Lewist pedig kinevezték a Cincinnati Bengals élére. A csapat azonban sosem tudott komoly sikereket elérni, gondolunk itt a rájátszásra, ráadásul az utóbbi két szezon csalódást okozott. Ennek következtében Marvin Lewis utolsó meccseire készülhet a Bengals főedzőjeként.

 

 

Egyelőre még csak feltételes módban szeretnénk írni róla, noha az ESPN meg van róla győződve, hogy ez előbb-utóbb hivatalosan is közölve lesz, amiben nem kell meglepődnünk. Lewis az utóbbi évek egyik legnagyobb túlélője, aki a gyenge szezonok és borzasztó playoff mérlegének ellenére valahogy mindig megtarthatta az állását. Most azonban eljöhet a kaszás az bengalsos karrierjéért, bár sokat elmond, hogy a Bengals nem rakta volna ki a szűrét, lehet ezért nem jutnak egyről a kettőre az utóbbi években…

 

Lewis a 15 szezonjából hét alkalommal is a rájátszásba vezette a Bengalst, ami nem is tűnik vészesnek. Igen ám, csakhogy ebből a hét meccsből nulla, azaz 0 győzelmet szereztek, ami egyben edzői karrierje legnagyobb kritikája is volt. Az utóbbi években inkább arról volt híres, hogy a segédedzőiből főedző lett, hol jobb (Mike Zimmer), hol rosszabb (Hue Jackson) megítéléssel. Jelenleg 5-9-cel áll a csapat, a fiatalokkal megerősített támadósorból azonban nem tudta kihozni a maximumot.

 

Ám arra egyelőre nem tennék nagyobb összeget, hogy ezzel nem látjuk őt többet az NFL-ben…

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
István Füstös
István Füstös
2017-12-18 12:04

Nem is kérek mást karácsonyra :)
Pálya szélén nincs rá szükség FO-ba valami pozicíóban még talán szívesen is látnám, de a playhíváshoz ne legyen köze :)

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x