Az előző fordulóban megint megrendezte a saját UFC gáláját az NFL, és több eltiltás is született szükségtelen durvaság miatt. Szerintünk mindegyik jogos volt, de nyilván sokaknak maguk felé húz a keze. Ilyen Ben Roethlisberger is, aki nem ért egyet JuJu Smith-Schuster eltiltásának mértékével.
Mint ismert, a Steelers újonc elkapója egy vakoldali ütéssel kifejelte gyakorlatilag a meccsből a Bengals linebackerét, Vontaze Burfictet. Íme az eset mozgóképen:
That hit brings a smile to my face every time. #JusticeForJuJu pic.twitter.com/3o0pCABUAf
— Juju’s Bike (@JujusBike) 2017. december 6.
Nem maradt büntetlenül a tette, hiszen az NFL egymeccses eltiltással sújtotta, csak úgy, mint George Ilokát vagy Rob Gronkowskit a hétvégéről hasonló ostobaságok miatt. Big Ben szerint azonban csapattársa esetében ez túlzó büntetés.
Nem gondolom, hogy az egy meccses eltiltás indokolt lenne. Azt hittem kap egy komolyabb összegű csekket, és ennyivel lerendezik. De ami történt, megtörtént, bár szerintem az ilyen ütközések benne vannak a játékban. JuJu ugyanis a labda közelében volt, ki akarta blokkolni a nála jóval testesebb védőt, nem pedig a kickerbe vagy a pálya túloldalán, a labdától távol lévő védőbe szállt bele keményen. A taunting tényleg felesleges volt, de ezért csekket szokás kapni, nem egy meccset.
– mondta Big Ben.
Akár akcióközeli volt, akár nem, az ilyen megmozdulásoknak nem lenne helye a pályán. Ahogyan a Gronkhoz hasonló esetet is el kéne kerülni, ám az irányító szerint a kettő nem ugyanaz.
Nem szeretek hasonlítgatni, főleg nem eltiltásokat, de ha megnézik Gronk és JuJu esetét is, nem értem hogy kaphattak ugyanolyan büntetést. Az egyik játék közben volt, a másik játék után, szerintem nem ugyanaz a kettő, de hát így döntöttek.
Igazad van, Ben, a helyes döntés az lett volna, ha mindkettőt kiszórják a francba ott és akkor, amikor ezek megtörténtek.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
A szereles teljesen szabalyos volt, a vedö volt a hülye, h csak a labdast nezte.
Nem Chester…neked van igazad…hiszen nyilván a fél életed a focipályán töltöd. Iloka mondjuk megúszta pénzbüntetéssel, Gronk f@szsága pedig a play után történt–>nem az a kávéház
Szerintem teljes mértékben Bennek van igaza, attól függetlenül, hogy ellenszenv van a steelers játékosok oldaláról Burfict felé. Én is a pénzbüntetést gondoltam volna…
Burfict folyamatosan ilyen játékokat mutat be és bombázza a többi csapat játékosait, szóval ha ezt is figyelembe vesszük még meg is érdemelte, hogy lebombázta Juju.
Szerintem is teljesen igaza van Bennek. Az egyik egy előre kitervelt, aljas indokból elkövetett szabálytalanság volt; míg a másik egy jogos, hirtelen felháborodásból elkövetett hülyeség. Tényleg nem ugyanaz a kettő.