Érdekes történetet osztott meg Clinton Portis, a Washington Redskins korábbi futója, miszerint pár csapattársával, konkrétan Santana Moss-szal és Sean Taylorral kvázi minden meccs előtt feleseztek. Erről a kis tradícióról beszélt egy interjúban.
A meccsek előtt, az odaúton, mindig bedobtunk egy felest. Nem mentünk el bulizni és szétcsapni magunk, csak adrenalinnak kellettek. Egy feles és meg is voltunk. Sanatával és Seannal vagy másfél évig csináltuk ezt, mielőtt bárkinek is feltűnt volna. Sose mondtuk el senkinek.
A választott ital Hennessy konyak volt és úgy kezdődött az egész, hogy Portis állította, úgy hozta le élete egyik legjobb meccsét a Broncos ellen, hogy másnapos volt. Úgy lett végül vége az ivászatnak, hogy Zorn edző rájött és betiltotta ezt a tevékenységet. Portis azzal érvelt az ivás mellett, hogy mindeközben mindenféle cuccokkal tömik a játékosokat, ő viszont nem bírja a tűt, így ilyen gyógyszereket sosem kapott fájdalomcsillapítás gyanánt. Moss is elmagyarázta a dolgot:
Amint kiértünk a pályára és elkezdett termelődni az adrenalin, az alkohol kiment belőlünk. Annyi Gatorade-et meg vizet iszol, hogy kiürül a szervezetedből. Úgyhogy inkább a szórakozásról szólt. Kicsit oldjuk a feszültséget és ne törődjünk annyit a meccsel. Játékosként sokszor nagy teher van a válladon, hogy jól játssz. Mi pedig úgy voltunk vele, hogy inkább relaxáljunk.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások