Connect with us

Hír

Ez lehet Aqib Talib utolsó szezonja a Broncosban

Aqib Talib a Broncos egyik legjobb játékosa, sőt, Von Miller után talán a legjobb (bocsi Chriss Harris). Négy év alatt négyszer volt Pro Bowler, Super Bowl győzelemhez segítette a csapatot, igazán nem lehet rá panasz. Azonban a foci elsősorban a pénzről szól, ő pedig jövőre 12 millió dollárt fog foglalni a csapat fizetési sapkájából.

 

 

Talib játéka simán megér ennyi pénzt, azonban rajta kívül van még két jó corner. Chris Harris egyértelműen a jövő, mellette pedig ott van Bradley Roby, aki szintén egyre jobb és jobb, ráadásul mindössze 26 éves lesz jövőre, míg Talib 32. Ő, Roby és Harris együtt 28 millió dollárt foglalnak majd el jövőre a csapat capjéből, ami 8 millióval több, mint idén , ráadásul Talib elküldésével 11 millió dollárt lehetne spórolni.

 

Be kell látni, hogy Robyval nem lesz sokkal rosszabb a secondary, pláne nem hosszú távon. Talib kivágásával pedig 40 millió dollár költőpénze lenne a csapatnak, ami nem kevés, lyuk viszont van bőven: ezt a pénzt fel lehetne használni egy QB leigazolására (például Cousins, Bradford és Brees is FA lesz jövőre) vagy meg lehetne belőle erősíteni belőle a támadófalat.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x