Josh McCown és a New York Jets az idei év egyik legnagyobb pozitív meglepetése. A szezon előtt minden amerikai futball szurkoló teljesen leírta a csapatot, sokan egyenesen odáig merészkedtek, hogy egy győzelmet sem várnak tőlük. Ennek ellenére a Jets nem hogy nem reménytelen, de simán meghúzza a legnagyobbak bajszát is.
Ennek egyik oka a nagyszerű gameplan az edzők részéről, a csapatnál maradtak lelkesesedése és az hogy McCown, a csapat irányítója talán élete formájában játszik. Majdnem minden fontos irányítómutatóban a top5-ben, de legalább a top10-ben tartózkodik, igazi franchise quarterbacként játszik. Ezek után nem csoda, hogy úgy érzi megtalálta a helyét ezért nem szívesen távozna.
Amikor úgy érzed, hogy végre elértél egy olyan szintet, amit régóta üldözöl, akkor hiszel benne, hogy sokáig szeretnél és tudsz játszani. Elkezded érezni, hogy több van ebben és a felszínt kapargatod csak, majd többet akarsz. Megszoksz egy rendszert, amit megszeretsz, ezért nehéz továbbállni.
McCownnak tehát fekszik a Jets rendszere és ez a teljesítményén is meglátszik. A csapat pedig idén még biztos nem érte el a végleges formáját, de ha egy olyan csapattal stabil középmezőnybe tudnak tartozni, akit mindenki az utolsó helyre várt, akkor mi lesz, ha még érkezik pár tehetséges fiatal vagy veterán?
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Az öreg Joshi végre beért ?. Elkelett telnie pár évnek.