Az utóbbi évek egyik legdurvább párharca került a 13. forduló zárómeccsének időpontjába. A Pittsburgh Steelers és a Cincinnati Bengals nem csak csoportriválisok, de a legutóbbi meccseiken nem egyszer szabadultak el az indulatok. Reméljük inkább a focira, és nem a küzdősportra emlékeztető mozdulatokból látunk majd többet.
Antonio, fa freddo
Egy régi Nestea reklámban mondta ezt egy kellően szexuális halmazállapotú asszonypajtás, ami annyit takar, hogy Antonio, hideg van. Nos, most ezeket a szavakat Mike Tomlin is elszavalhatja, ha legjobb elkapója (játékosa?) nem lesz bevethető a Tomlin-axiómák egyike miatt. AB sokadik éve tartozik a liga legjobb elkapói közé, hiszen tucatjával halmozza az elkapásokat, a yardokat és TD-ket egyaránt. Nehéz is szavakat találni rá, de azért próbáljuk meg. Brown felé 81 elkapható labda szállt eddig, ami a negyedik legtöbb a ligában, ezekből 80-at elkapott, és csak egyetlen egy dropja van, amivel a legjobb drop%-ot tudja felmutatni. Úgy vezeti az elkapott yardok listáját 111-gyel a második DeAndre Hopkins előtt, hogy neki még hátra lenne egy meccse, és csak a már említett Hopkins szerzett nála több elkapott TD-t, szintén a már említett egy meccses fór miatt. Ezeken felül remekül futja a route-okat és csak nagyon kevés olyan szitucáió van, ahol nem tudja elkapni a labdát. Ráadásul az elkapások után nem ér véget a játék számára, hiszen nála több elkapás utáni yardot (374) csak Keenan Allen, Tyreek Hill és Golden Tate tud felmutatni a WR-ek közül.
Az esetleges hiánya tehát óriási érvágás lehet a Kohászok számára, amit JuJu Smith-Schuster és Martavis Bryant orvosolhat, de sokkal inkább Le’Veon Bellre hárulhat a főszerep. Bell ugyanaz a futóknál mint Brown az elkapóknál, egy meccsel kevesebbet játszva is vezeti a futott yardokat, ráadásul van 61 elkapása is, aminél csak Christian McCaffrey szerzett többet a futók közül, de 4 elkapás esetén le is előzheti hajnalra. A Killer Bee’s eddig 3/2 remek teljesítménnyel jelentkezik, már csak Big Bennek kéne felnőnie hozzájuk. Az öreg harcoson meglátszik a sok kemény év, és nem véletlenül lebegtette be a visszavonulását a szezon előtt, szemmel láthatóan csak egy újabb gyűrű reménye tartja még a pályán. Múlt héten a Packers ellen két turnovert is összehozott, amiből egyrészt Hundley-nak, másrészt a védelemnek köszönheti, hogy nem lett belőle vereség, hiszen csak egy utolsó másodperces mezőnygóllal lett meg a W.
The boy name is Joe Mixon
A két csapat már összefutott egyszer a szezonban, akkor a Heinz Fielden a Steelers simán leverte a második félidőben semmit nem produkáló Bengalst. Azt a meccset érthetetlen edzői döntések alakították a Bengals részéről, kezdve ott, hogy Joe Mixont nem etették labdával. Az első félidőben 6,9-es átlagot hozott a futásaival, hogy aztán a szünetet követően egy darab labdát ne lásson, teljesen érthetetlen volt. Mixon azóta egyre nagyobb szerepet kap az offense-ben, és ahogy az várható volt, legyűrte Gio Bernardot és Jeremy Hillt is. Múlt héten szétfutotta az amúgy futás ellen jól menő Brownst, és most is arra készül, hogy a Steelers egységére is ráhúzza a bohócsipkát. Már csak egy jó playbook és egy fokkal jobban blokkoló támadófal kellene a teljes boldogsághoz, bár Mixon nem panaszkodhat a kíséreltekre, hiszen 20 illetve 23 is volt neki az elmúlt két fordulóban.
A baljós üggyel érkező újonc elkapásoknál is hasznos, ahogyan A.J. Green is, aki még mindig bármikor képes nagy játékokat bemutatni, már ha jön felé labda. Az elmúlt hetek kulcsfigurája azonban nem ő, hanem Tyler Kroft lett, aki az utóbbi két meccsén egyaránt 1-1 TD-vel jelentkezett. Így próbálja feledtetni druszája, Tyler Eifert hiányát, aki a red zone-ban volt tökéletes TD forrás a Vörös Veszedelemnek. A Bengals számára nagyobb problémát jelent az, hogy a játékosaiknál néha elszakad a cérna, és képesek kizáratni magukat. Ne A.J. Greenből induljunk ki, mert az egyszeri eset, ellenben Vontaze Burfict vagy Adam Jones szó szerint az agyára megy az ellenfélnek. Vagy a lábára. Vagy bármire, amivel sérülést lehet okozni, esetleg kiprovokálni egy kiállítást, csak ez néha visszaüt.
A csapatok múltja és a rájátszás közeledte miatt egy parázs kis meccsre van kilátásunk, ahol biztos láthatunk majd kőkemény ütközéseket, vért, verejtéket és könnyeket. A Bengals számára élet-halál harc ez a meccs, hiszen vereség esetén nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a rájátszást illetően, míg a Steelers számára az első kiemelés lebeg a szemek előtt. A védelmekre nagy szerep hárulhat, hiszen kiharcolt turnoverekkel könnyen eldönthetik a meccs győztesének kilétét, már csak az a kérdés, hogy ki jár túl a másik eszén. Dalton előtt a fal nem jó, így ő könnyebben zavarba hozható, ugyanakkor ha nem lesz Brown, akkor Big Ben is nehéz napra számíthat. Marcus Gilbert eltiltása miatt Carlos Dunlapnek jó napja lehet, de az idei év legjobb újonc edge rushere, Carl Lawson is szép trófeát szerezhet Villanueváról indulva.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!