Az elmúlt években egyre kevesebb létjogosultsága lett ennek a „sorozatnak.” A játékosok utálják, a szurkolók is panaszkodnak a mérkőzések színvonala miatt, a párosítások pedig az esetek túlnyomó részében érdektelenek. Az egész éves rendületlen kitartást pedig mivel hálálja meg az NFL? Egy eszméletlenül fos összecsapással. Ráadásul ismét skycames mérkőzés lesz, szóval tényleg nézze az, akinek… ja hogy nekem ehhez most kedvet kéne csinálnom. Bocs, kiestem a szerepből.
A Coltsnál az utolsókat rúgja Chuck Pagano és egy alapos rebuild várhat a csapatra, így Chris Ballardnak rengeteg dolga lesz a holtszezonban. Letenni egy leendő playoff csapat alapjait, ehhez megfelelő vezetőedzőt találni, fiatal tehetségeket szerezni a draftról, valamint megakadályozni, hogy Jim Irsay mindenféle faszságot tweeteljen ki. Utóbbihoz kifejezetten sok sikert kívánok innen is a GM-nek. Az első és legfontosabb dolog a csapat háza táján, egy tisztességes támadófal összerakása, ami már évek óta nagy probléma a Coltsnál. Nem csoda, hogy Luck sem sietett a felépüléssel. A Colts továbbra is a liga leggyengébb támadófalával rendelkezik, idén 52 sacket engedtek eddig, ezzel toronymagasan vezetik a listát. Viszonyításképp: a második Arizona Cardinals 44-et. Ha pedig belegondolunk, hogy ma ez a kiváló egység Von Millerrel néz majd farkasszemet, biztosak lehetünk benne, hogy ez a szám tovább nő.
A Broncosra a szezon elején még playoff-contenderként tekintettek sokan, azonban a zsinórban nyolc elszenvedett vereség alaposan megváltoztatta az emberek gondolkodását ezen a téren. Irányítójuk továbbra sincs, ami szintén fejtörést okoz, hogy milyen irányba is induljon el Elway a piacon, illetve a drafton. Mert ugyan itt van nekik Trevor Siemian, aki messze a legkonzisztensebb teljesítményt mutatta az idei szezonban a három denveri jómadár közül, azonban a csapat ezzel sem lépett sokkal többet előre. A tavalyi éve után azt lehetett gondolni, hogy idén majd bizonyítja, hogy nem csak egyszezonos csoda volt a 2016-os teljesítménye.
Hát nem sikerült. Kétszer is leültették a szezon során, többnyire sérülten játszott, valamint több interceptiont dobott, mint touchdownt. Múlt héten 200 yardot és egy TD-t dobott a Jets ellen és október 22-e óta először lépte át a 60%-os passzpontosságot. Nagy kérdés, hogy Vance Joseph hogyan tervez vele hosszú távon, ugyanis ha Paxton Lynch felépül bokasérüléséből, mindenképpen a 2016-os első körös játékos kapja meg a lehetőséget. Ha Siemian egy tisztességes mérleget össze tud még rakni a szezon hátralevő részében, akkor lehetséges, hogy lesz még munkája valahol az NFL-ben, mert akadnak olyan csapatok a ligában, akik két kezüket összetennék érte.
Lehetne még itt arról írni, hogy a két csapat a becsületéért játszik, meg felsorolni 86895 statot, amivel bővítem/érdekesebbé teszem a cikket vagy plusz mély elemzésbe kezdeni, hogy mi lesz velük jövőre, de utóbbi egy másik cikksorozathoz tartozik, a meccsről pedig így is többet írtam, mint amennyit érdemel. Szóval hajrá! A két csapat szurkolóinak kitartást, aki pedig csak szeretne valamit nézni a tévében, annak ajánlom a Comedy Central műsorát az idősávban (Rick and Morty valamint South Park lesz terítéken).
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Oké.
Gondolom mivel kerekisti Pats-es, nem igazán ismeri azt az érzést, amikor szeretett csapata egy pozitív mérlegű szezonjának is örül. Nos elmondom, hogy a szurkolók ilyenkor sem veszítik el az érdeklődésüket, és szívesen vesznek bármilyen írást, esélylatolgatást, érdekességet, elemzést, véleményt.
Lehet, hogy a meccs nem érdemel többet, de egyetlen szurkoló sem érdemel kevesebbet, csak azért mert a csapata pocsék szezonon van túl. Nyilván nem kell minden csapatról egyenlő arányban írni, de ha már pont ők játszanak TNF-et, kicsit megerőltethetné magát a tisztelt szerkesztő, mert ez így szörnyen tiszteletlen.
és akkor te még nem is Browns szurkoló vagy….
nem is értem az ilyen hangvételű cikkeket…
Főleg, hogy ez a két csapat a világ amerikai futballt játszó játékosainak kb felső 0,5%-ába tartozókat alkalmazza. Mint amikor gurulósban valaki azt mondja, hogy egy BL főtáblás csoport 4. mennyire szar csapat. Sokan szeretnének annyira szarok lenni :) (A Pats-es dologgal meg nagyon egyetértek…..)
A skycamel nem tudom mi a probléma… én örülnék ha az összes meccs így menne
Dettó ugyanígy látom, nekem is bejön. A meccs annyira már nem?
A Colts O-line messze nem jó, de nem is olyan rossz, mint azt a számok sejtetik, a sack-ek kb. feléért ugyanis maga Brisett a felelős a szakírók szerint. Tény Jacoby nagyon sokat hezitál, nehezen vezi észre a célpontokat/tisztább célpontokat keres, mint amilyen az NFL-ben többnyire előfordul. A kimutatások szerint a legtöbb sack-t a 7 step dropback-ek során nyeli be.
Pagano meg igazán összekaphatná magát, mert korántsem biztos, hogy kap bármilyen edzői állást bármelyik csapatnál, ha úgy fejezi be az évet, hogy nyerhető meccsek garmadátt bukta be.
Az Irsay családnál szerintem hamarosan őrségváltás lesz, az Irsay-lányok szerintem pár éven belül áveszik az irányítást. De ki tudja…
Ballard jó alapokkal dolgozhat, de sok játékost kel beszereznie a labda mindkét oldalára.
A mérkőzés tuti bukó a Coltsnak, állítom félidőben még vezetni fognak és a negyedik negyedben bukják megint a partit, ahogy szokták.
lol.
Ezt a “cikket” hogy merted kiadni a kezeid közül? A munkád csak téged minősít, nem a két csapatot és a meccset.
…hát kedves Isti, szerintem ennek a cikknek a megírása helyett inkább Neked kellett volna nézni a Comedyt. Valószínű mindenki jobban járt volna!
Büszke lehetsz magadra!
az volt a tervem,hogy alszom egy nagyot az éjjel ,de ha már a cikk így leszólta a két csapatot,hát erőt merítek és végig nézem ,szurkolok Brisettnek meg Gore apónak legalább a fantasy jöjjön aztán majd meglátjuk
Attól tartok szerény sikerrel fog futni ma Gore, mivel a Broncos elég combos futás ellen. Talán a rövid passzok ülhetnek Moncrief vagy Doyle felé.
Ne haragudj, de te ezért kapsz fizetést? Lehet jobban jártam volna, én is ha megnézek 2 Rick and Morty jelenetet, eme műalkotás olvasása helyett.
nem kap, de azt hiszem most nem a lényegre reagáltam