Elgondolkodtatok már azon, hogy az idei Saints pontosan olyan, mint egy Metallica koncert? Nem? Az jó, mert én sem. De most azon leszek, hogy a jazz fővárosát ellepje az erősítők és riffek zaja. Jöjjön hát egy Metallica tracklist, ami pontosan leírja a New Orleans Saints csapatát, és hogy miért is fognak nyerni a Vikings ellen!
Egy lazább darabbal nyitunk, hogy felvegye a sok prűd a ritmust, akik nem hisznek a csapatban. Mert bár sokan jobbnak gondolták Breeséket a tavalyi szezonhoz képest, azt kevesen hitték – főleg az első két forduló után – hogy Paytonék átmennek baszógépbe 0-2-es kezdést követően. Szomorú, de igaz, mondhatják a csalódott riválisok szurkolói – és a Vikings fanatikusok is a meccs után.
Miután kellően bemelegedett a publikum, és a csapatok is kivonulnak a pályára, jöhet a móka! Egy lassabban induló, ám kellően erős szám, pont úgy, mint a csapat első negyedei. Az idei évben ugyanis a Saints szerezte a második legtöbb pontot (6,7) az első negyedben, de ha csak az idegenbeli meccsekre is szűrűnk, akkor is top 10-es mutatóval (5,1) bírnak. Nem hiába, hiszen a Szentek Haragjára keresztelt offense ismét régi fényében tündökölve pusztít el bárkit, aki az útjába kerül.
És hogy mi is ez az offense? Elsőként a támadófal maga, amit nagyon tudatosan épített fel Mickey Loomis general manager, pedig nem egy kritikát kapott néhány döntése miatt. A 2013-as drafton kezdődött Terron Armstead kiválasztásával a harmadik körben, amivel meglett a “francise left tackle” a csapatban. Ezután a 2015-ös évben történt mozgás, amikor egyrészt elcserélte a TD-gyáros Jimmy Grahemet Max Unger centerért, illetve a saját első körös pickjükkel kiválasztottak egy ujabb LT-t, Andrus Peatet.
Mindkettőért kapta az anyázást, de neki lett igaza: Unger stabilitást adott a fal közepére, Peatet (aki sajnos sérülés miatt idén már nem léphet pályára) pedig átképezték guardnak, amibe az idei évre nagyon jól beleszokott. A végső simítást ez a szezon hozta meg, amikor a szabadügynök Larry Warfordot hozták el Unger jobboldalára, illetve az első kör végén Ryan Ramczyket választották ki. Utóbbi a jövőnek szólt, ennek ellenére (ahogy Peatnél is) ugyanúgy csak homlokráncolást kapott a választás, de megint csak Loomisnak lett igaza. Újonc évéhez képest teljesen vállalható teljesítményt nyújt a fal jobboldalán, de Armstead hiányában a túloldalon sem lehetett rá panasz.
Ezek az előzményei annak, hogy jelenleg a Saintsé a liga legjobb passzblokkoló támadófala, és a védők így csak feketeséget látnak a fal mögötti területből. Ezt most Griffenék is meg fogják tapasztalni, elég alaposan!
Maradva az offense-nél, azzal, hogy a “nagytesók” lehetővé teszik a nyugodt életet Breesnek, lehet körbenézni, hogy kinek is passzolja a labdát. Az nem nagy titok, hogy emberünk szerintem bármelykőnkből csinálna egy életképes elkapót, olyan szinten képes felhúzni társait. Így történhetett meg az is, hogy az eddig dropjairól elhíresült Ted Ginn Jr. élete formájában játszik, és a targetjei több, mint 75%-át elkapja. Ráadásul remekül pótolta Brandin Cookst a hosszú passzoknál, az összes elkapható labdáját behúzta, és 3 TD-t is szerzett így.
Az igazi szörneteg azonban nem ő, hanem a méltatlanul keveset megénekelt Michael Thomas. Az eltűnés talán nem véletlen, hiszen a korábbiakhoz képest módosult kicsit az offense séma, így kevésbé lehet észrevenni Thomast – már ha kevésbé lehet észrevenni egy 1200+ yardos elkapót. A TD-inek száma megsínylette a módosításokat, de ettől még nem csak Brees, de a liga egyik legbiztosabb célpontja is egyben, aki bármilyen labdát képes lassan elkapni.
A legizgalmasabb része a Saintsnek az újjáalakult futójáték. Mark Ingram túlszárnyalta tavalyi futott yardjait, és bár a kisebb balhék idén sem maradtak el, a 12 futott TD-re és a 4,9-es yard/carry átlagára büszke lehet. És hogy miért van idén könnyebb dolga? Alvin Kamara miatt, aki egyszerre három posztra is megoldást jelentett a Saints offense-ben. Ha kellett, akkor futásoknál is a kezébe nyomták a zsugát, akár meccset eldöntő carrynél is, pedig egy újoncról beszélünk, aki nem mellesleg 6,1-es(!!!) yard/carry átlaggal futott idén. Ha kellett, akkor szimplán kirakták szélső elkapónak, ezzel egyrészt összezavarva az ellenfelet (főleg, ha Ingram is a pályán volt), de ha felé szállt a labda, azt is hibátlanul megoldotta. Illetve ha kellett, és ez az előzővel is szoros kapcsolatot ápol, akkor a tight end funkciót is betöltötte, ami az elkapásokat illeti. Szinte WR számokat hozott futóként, 81 elkapás és 826 yard, amiből 683 elkapás után (YAC) született. Mára ott tartunk, hogy ők az offense akkumulátorai, akiknek a játéka meghatározza a támadósor sikerességét.
Személyes kedvencem, akárcsak Drew Brees, aki betölti ezt a szerepet az offense-ben. Bábmestereket megszégyenítő módon játszik az ellenfél védőivel, az átalakult séma pedig rettentő jól áll neki, de részben miatta is történtek a változtatások. Mert bizony Brees sem lesz fiatalabb, így a teljes csapat gőzerővel szeretne egy újabb Super Bowl gyűrűt az ujjára húzni. Idén nem az 5k-s passzolt yardos idényéről híresült el, sokkal inkább attól, hogy a valaha volt legpontosabb szezont hozta le, köszönhetően a remek kisegítő személyzetének, akik asszisztáltak ehhez a sikerhez. Brees törekszik arra, hogy ez a Vikings ellen se legyen másképp, és bár nem passzol annyit mint régebben, ha kell, akkor bármikor odavágja a labdát a leglehetetlenebb helyzetben is.
Erős párossal támadnak a srácok a színpadon, de a Saints is itt éri el a katarzist a meccsein: a félidőt követően. Az egyik legismertebbé vált számmal kezdjük meg a koncert második felét, ami a Saints sajátossága lett. Az álommanó ilyenkor gyakran eluralkodik az ellenfél fölött, de Breesék ilyenkor vannak csak igazán elemükben! Ugyanis idén csak a Wentzcel felálló Eagles szerzett több pontot idegenben a második félidőben, mint a Saints, és összességében a 4. legtöbb átlagpont az övék a fordulást követően.
Térjünk is át a védelemre, ami legalább akkora zúzda, mint a támadósor! Cam Jordanék idén kegyelmet nem tűrően mérik be az ellenfél irányítóját, és pusztitítják el őt 60 percen át. Sajnos a folyamatos sérülések megnehezítik azt, hogy méltó partnere legyen a túloldalon, de ilyen egyoldalú falból is képes volt lehozni egy All-Pro szezont a maga 74 nyomásgyakorlásával. A belső nyomásgyakorlás nem olyan hatékony, Sheldon Rankins még nem igazán hozza azt a potenciált, amit elvártunk a tavalyi első körös védőtől. Ennek ellenére Case Keenum nem dőlhet hátra, hiszen a safety blitzeknek és a linebackerek passzsiettetésének hála bármikor képesek az életére törni.
Vonn Bell NFL-es karrierje érdekes ívben alakul. Tavaly elnyerte magának a kezdőt, idén azonban el is vesztette azt, és a Kenny Vaccaro – Marcus Williams safety páros kezdte meg a szezont. Ám Vaccaro egyre rosszabbul játszott, majd sérülés miatt IR-ra is tették, így eljött a másodéves Bell ideje – és nem volt irgalom. A múlt heti meccset ő zárta le, amikor sackelte Cam Newtont, de ligaszinten is jó passzsiettetőnek számít a safetyk között. Bár a coverage képességei nem a legjobbak, de arra ott van Williams ellenpólusnak.
A két safetyt a szintén első és másodéves cornerback páros öleli körül, egyben ad minden Saints szurkoló számára reggeli merevedést, ha a csapat védelmének jövőjére gondolnak. A Frantic egy elképesztően pörgős szám, és az őrült jelző Marshon Lattimore-ra is abszolút ráhúzható. Már a draft napján is nagy stealnek tartották, hiszen a class legjobb cornerbackjeként várta azt a csapatot, aki kiválassza, csakhogy sérülésre hajlamosként a Saints 11. pickjéig csúszott. A sérülések nem kerülték el, de szerencsére komolyabb kihagyásra nem kényszerítették. Így eshetett meg, hogy Lattimore nemes egyszerűséggel nem engedett TD-t. Egy darabot sem. Pedig 68-szor dobtak felé labdát idén. Nehéz erre szavakat találni. Most a Diggs & Thielen párossal meg fog gyűlni a bajuk Crawley-val rendesen.
A meccs rendkívül szoros lesz, hiszen a minnesotai legények sem a falvédőről jöttek, ráadásul a hazai pályán játszott Super Bowl alaposan feltüzeli őket. Ennek ellenére a Saints számára lesz egy drive, ami le fogja zárni a meccset, a leges legvégén. Az az egy lesz az, ami keretbe foglalja az idei mesés szezont. Az az egy lesz az, ami beröpíti a csapatot a Super Bowl kapujába. Az az egy lesz az, ami a sok fiatal játékosból férfit csinál. Az az egy drive lesz az, ami idén bekerül a legszebb jelenetek közé.
Végül a koncert a végéhez ért, ahol a Saints ismét igazságot szolgáltat, és egy heroikus küzdelemben legyőzik a Vikingst idegenben. Nem volt rövid, a pogózásban sokan összeszedtek kisebb sérüléseket, de izzadtságban tocsogva ölelkeznek majd össze a pályán, és csak új röpködni fognak a műanyag söröspoharak – pont úgy, mint egy Metallica koncerten.
[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszásmeccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az direkt van.
Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]
Nagyszerű írás, a kreatív beharangozók mestere vagy!
Bíztam benne, hogy a One-t berakod, a Vikings vesztes meccs utáni hangulatára is megfelelő.
Király lett! Külön pirospont, hogy a Nothing else matters-t kihagytad, meg hogy a Battery bekerült. Mondjuk az új albumról is befért volna ez az, jól sikerült darab lett. :)
A Saints meccs utáni hangulata lehetett volna Whiskey in the jar, de sajna így inkább Unforgiven lett.