Matt Ryant a tavalyi MVP szezonja ellenére, legtöbben úgy emlegetik, mint choker és arra emlékeznek vele kapcsolatban, hogy fontos pillanatokban, game-winning drive-okban rosszul teljesít. Ez azonban az utóbbi éveket tekintve egy elég nagy tévedés. Ryan ugyanis jól teljesít. Nem csak az alapszakaszban, de a playoffban is.
A Falcons irányítója ugyanis elmúlt öt rájátszás mérkőzésén magasabb, mint 100-as passer ratinggel zárt, ami holtversenyben a második leghosszabb ilyen sorozat. Az egyetlen játékos, akinek ennél több van, Joe Montana, aki nyolc egyhuzamban lejátszott rájátszás mérkőzést is jobb, mint 100-as mutatóval hozott le.
Ryan tehát már nem az a reszkető lábú, nyeretlen kétéves, akivel sokan azonosítani akarják az utóbbi időben. Ha hozzávesszük, hogy tavaly alapszakasz MVP lett, idén pedig szinten a top5 irányító között volt, akkor láthatjuk, hogy lassan úgy kell emlegetnünk mint a közelmúlt egyik legjobbját. Idén például a 12 interceptionje ellenére ő volt a legbiztosabb kezű quarterback, ugyanis a dobásainak mindössze fél százaléka ért interceptiont. Az már a sors fura fintora, hogy ezek nagy részét le is szedték. Ha azonban ezen túllépünk, a Falcons pedig netalán Super Bowlba jut, akkor senki nem fogja megkérdőjelezni, hogy a jelennek egy újabb királya van.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Melting Ice. Nem sokra tartom a jatekat. Latom a szamokat meg fantasyban jo is de, bleeeee
fantasyben idén konkrétan szar volt :)
Idén 158-szor szerzett egy QB 18,5 pontot legalább fantasyban, Ryan nem volt egyszer sem köztük
Nekem eddig ketszer nyert bajnoksagot, de nem iden az teny. Iden mar nem is neztem fantasy szamokat.
Gondolom jovore megint osszeszedi magat, hogy aztan egy remekul idozitett pillanatban osszedoljon mint egy kartyavar. Klasszik Matt.
Mondjuk az “összedőljön, mint a kártyavár” kifejezést nem nagyon tudom hová tenni. Ha kikap az Atlanta, az nem rajta szokott múlni….
Végre egy ilyen is. ?
“Ryan ugyanis jól telkesít” na most mär tudom, hha talajproblemäim lesznek, akkor kihez fordulhatok.
Háromszor olvastam át, de képtelen voltam észrevenni :D Egyébként még lehet igaz is :D
az első 3 rájátszásévében 0/3 győzelem, 73, 69, 71 a passer rating, 2010-ben első, 2012-ben második kiemeltek voltak, és mindkétszer a legmagasabban sorolt NFC-s csapatként zúgtak ki. 2008 és 2012 között négyszer jutott playoffba, egy győzelmet sikerült összehoznia, 9 TD, 7 INT, 3 lost fumble volt a mérlege (pedig 2012-ben már a passer ratingje 100 fölé ment).
aztán 2013-2015 között már a playoff se jött össze. aztán tavaly sikerült második kiemeltként, de megint 2x hazai pályán nyerni, de jött a SB, ahol hiába a magas rating, mire ment. összesen a múlt hetivel együtt van 9 meccse, 4/5 a mérlege. idegenben múlt héten volt az első győzelme, és idén hazai pályán nemigen játszanak már
ebből ki lehet emelni az utolsó 5 meccset, de összességében Ryan playoff-statisztikái elég siramasak. (nem baj ez, Peyton Manning és Rodgers se a playoff-statjára a legbüszkébb)
Ryan top5 irányító volt idén??? Csak az NFC-ben volt öt jobb nála, úgy, hogy az egyiket nem is Rodgersnek hívják…
melyik az az öt? Wentz, Brees és Wilson, akik szóba jöhetnek. AFCből Brady, Ben, Smith.
Szóval még ha mindegyiket is elé rakjuk, akkor is top7, de bőven lehet vitatkozni 2-3 irányítón.
Messze neki volt a legkevesebb turnover-worthy dobása, ő volt a harmadik legpontosabb QB. Erre mondhatnánk, hogy tele volt rövid, biztonsági dobásokkal, de 8. legjobb volt a yards/attackje is.
A Keenum, Goff, Stafford hármasból szerintem esélyes, hogy legalább ketten is jobban teljesítettek idén. Azt a PFF-grafikont én is láttam, amire hivatkozol a turnover-worthy dobásoknál. Ezzel Ryan a “SAFE” kategóriába esett, amiben valóban a legjobb. Ugyanakkor a cikkben ez is szerepel: “Falcons QB Matt Ryan fell into the safe category with the lowest
percentage of turnover-worthy throws but he ranked only 25th in big-time
throw percentage.”
Én azt gondolom, hogy ilyen minőségi elkapósorral, jó futótandemmel még úgy is lényegesen jobb számokat kellett volna hoznia Ryannek, hogy már Shanahan felel a támadójátékért. A fenti táblázat alapján egyébként esetleg Wilsont is ki lehetne a fenti felsorolásból – talán – kiszedni, de ugye ki lenne az a barom, aki egy olyan nulla fal mögött játszó Wilsonra azt mondaná, hogy rossz QB?
A lényeg, nálam Ryan idén minden volt, csak nem top5 irányító.