Mike Mularkey számára egy hatalmas érzelmi hullámvasút volt a hétvége. A Titans főedzője úgy kezdte meg a felkészülést a Chiefs elleni wild card meccsre, hogy bizonytalan a jövője a csapat élén.
Ezen az sem változtatott, hogy csapata győzelemmel távozott az Arrowhead Stadiumból, hiszen nem nyújtottak szemkápráztató játékot. Viszont szinte esélytelenként nyertek idegenben, ami a csapat szekerén is hatalmasat lökött, innentől meg nem érezték volna jó lépésnek a menesztését. Már csak azért sem, mert két 9-7-es szezon után azért viccesen hatott volna, mikor más főedzők rosszabb mérleggel is megtarthatták állásukat. Nos, Mularkey-nak ezzel nem kell aggódnia, hiszen hivatalos közleményt adott ki a franchise arról, hogy 2018-ban is ő irányítja a csapatot.
Senki nem rajong jobban Mike munkájáért mint én. Az elmúlt két szezon csodálatos volt, megváltoztatták a franchise minden alkalmazottjának hozzáállását, és egy sikercsapatot kovácsolt a Titansből. 19 győzelmet szereztünk vele, közte egy rájátszás meccset is, amire 9 éve várunk. Emiatt biztosítok mindenkit, hogy Mike vissza fog térni, és már alig várom, hogy a közös utunk hol ér majd véget.
– mondta Amy Adams Strunk, a Titans tulajdonosa.
Mularkey ezzel kitöltheti szerződését, hiszen az a jövő szezon végéig érvényes, de a hosszabbításért még meg kell dolgoznia. Pedig utoljára 2007-ben és 2008-ban volt példa arra, hogy egymás után két pozitív mérlegű szezont hozott a csapat. Mondjuk ha megverik a Patriotsot, akkor szvsz azonnal hosszabbítanak majd vele, örökre.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
…jajj, csak az az utolsó mondat nehogy prófécia legyen. :) Szimpatikus a Titans, de eleddig sokszor unalmas és kiszámítható game playjel, semmi extrával, mindenképpen át kell lépni rajtuk.
Ambivalens érzéseim vannak Mularkey hosszabbításával kapcsolatban. Tényleg furcsa lenne két pozitív mérlegű szezon után elküldeni egy főedzőt, mégis, aki követte a csapat meccseit az alapszakaszban (tudom, kevesen vagyunk ezzel így :D) az láthatta, hogy az offense-nek gyakorlatilag nem volt jó meccse, nettó vergődésként éltem meg szinte minden percet. Izgalmasnak is leginkább csak a Chiefs elleni második félidőt mondanám. A pozitív szezonhoz szerintem az is nagyban hozzájárult, hogy – NFL mércével – relatíve könnyű sorsolásunk volt idén, ami jövőre pont nem lesz adott, szóval nem tudom… Gondolom Mularkey maradása előrevetíti Robiskie maradását is, ami szerintem a nagyobb gond, mert vele az offense pont olyan semmilyen lesz, mint amilyen most (kiszámítható, konzervatív, Mariotának nem alkalmas). Ettől függetlenül nagyon várom, hogy mire megyünk a bombaerős Pats ellen, hátha csoda történik :) Titan Up!
“és már alig várom, hogy a közös utunk hol ér majd véget.” Ez mit jelent? :-)