A szokásokhoz híven ezúttal is összehasonlítjuk a két döntős csapat támadó- és védősorát is. A támadók összehasonlítását balentin tollából olvashattátok, a védelmet pedig jómagam hozom terítékre.
Ahogy a támadóknál, úgy a védőknél is igaz az, hogy kevés az egyenlőségjel a posztok között, de ez egy ilyen Super Bowl úgy tűnik. Egységenként szedtem szét a védelmeket, ahogy azt már az All-Próhoz hasonló összeállításainkból is megszokhattátok.
Belső védőfalemberek
[quote]Eagles: Fletcher Cox, Timmy Jernigan, Beau Allen
Patriots: Malcolm Brown, Adam Butler, Ricky Jean-Francois[/quote]
A mai NFL-ben sok minden változott akár már a 4-5 évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. Manapság már egy jó védelem megköveteli, hogy a védőfal közepéből is olyan passzsiettetés legyen a támadófalra, mintha a szélről érkezne a nyomás. Így történhet meg, hogy a J.J. Wattok, Aaron Donaldok, Geno Atkinsek, Ndamukong Suh-k korát éljük, akiknek értéke megnövekedett. A felsorolt nevek mellé Fletcher Cox is felsorolható, aki a rájátszásban egy teljesen más szinten játszik poszttársainál, míg a túloldali húzónév, Brown inkább a futások ellen hatékonyabb. Jernigan és Allen is jobb erőt képvisel a Butler – RJF kettősnél, és ezen még az se ment, ha Trey Flowers behúzódik a fal belsejére, mert Brandon Graham ugyanezt megteszi a túloldalon.
Eagles 1 – 0 Patriots
Passzsiettetők
[quote]Eagles: Brandon Graham, Vinny Curry, Chris Long, Derek Barnett
Patriots: Trey Flowers, Lawrence Guy, James Harrison, Deatrich Wise[/quote]
A nyomásgyakorlás az egyik alap egy jó védelem összerakásában, és ma már olyan merítési lehetőségekkel kell dolgoznia a csapatoknak, hogy megfelelően tudjanak rotálni meccsen belül. Philadelphiában ezzel nincs gond, nem csak az egyik leghatékonyabb, de az egyik legmélyebb felhozatal is hozzájuk köthető. Ahol egy első körös újonc csak negyedik számú játékos, aki ráadásul nem is rossz, az sokat elmond az egység erősségéről. New Englandben viszont egész évben szenvedtek a passzsiettetéssel, és kipróbáltak számtalan variációt. James Harrison sokat dobott a megítélésen a rutinjával és teljesítményével is, ahogy Wise is egy viszonylag korrekt újonc éven van túl, de még így sem érnek fel az Eagles magasságába.
Eagles 2 – 0 Patriots
Linebackerek
[quote]Eagles: Mychal Kendricks, Nigel Bradham, Dannell Ellerbe
Patriots: Kyle Van Noy, Elandon Roberts, Marquis Flowers[/quote]
Sajnos mindkét egység legjobb játékosa kiesett sérülés miatt már az alapszakasz elején, így a „next man upnak” kell elvégeznie a piszkos munkát. Valószínűleg minden védőposzton meg lesznek említve az NFL-ben végbemenő változások, ahogy itt is. Hiába 4-3-as az alapséma mindkét csapatnál, gyakorlatilag csak két linebacker játszik mindkét csapatban a meccsek nagy részében, de a „hűség” kedvéért a két szituációs játékost is felsoroltam a legvégén. Igazából egyik egység sem ligaelit ebben a formában, de az Eagles párosa itt is jobb erőt képvisel érzésem szerint, mint a kollégáik. Kendricks és Bradham remekül egészítik ki egymás hiányosságait a futás és passzok levédekezése ellen, míg a Patsnél csak Van Noy érdemelne dicséretet, mint mindenes.
Eagles 3 – 0 Patriots
Cornerbackek
[quote]Eagles: Jalen Mills, Ronald Darby, Patrick Robinson, Rasul Douglas
Patriots: Stephon Gilmore, Malcolm Butler, Eric Rowe, Jonathan Jones[/quote]
Mennyit fordul a világ egy szezonon belül… Mind Mills, mind Gilmore borzasztóan kezdte az évet, de a szezon második felére elkezdtek javuló tendenciát mutatni. Mills konkrétan két elkapást engedett 19 yardért a két PO meccse során, míg a csuklásig szidott Gilmore nevéhez fűződik az a bizonyos leütött passz a Jaguars ellen, de amúgy is remekül játszik a szezon második felében. Partneréről, Malcolm Butlerről ez nem mondható el, és saját szobrát döntögeti meccsről meccsre, ami a szerződése lejárta előtt nem túl szerencsés. Az Eagles cornerbackjei viszont nem engedtek TD-t sem a Matt Ryan, sem a Case Keenum vezette offense-eknek, a három kezdő CB annyi passer ratinget engedett összesen, mint Butler egymaga. Gilmore szenzációs, bármennyire sem hittem volna nyáron, hogy ezt januárban leírom, de egy leheletnyivel jobbnak érzem az Eagles egységét. Eddig abszolút ez volt a legszorosabb a két csapat összevetésében.
Eagles 4 – 0 Patriots
Safetyk
[quote]Eagles: Malcolm Jenkins, Rodney McLeod, Corey Graham
Patriots: Devin McCourty, Patrick Chung, Duron Harmon[/quote]
Első gondolatra szorosnak gondoltam a versenyt, de aztán aludva rá egyet rájöttem, hogy ez sima Patriots lesz. McCourty a liga egyik legalulértékeltebb safetyje, mikor elképesztő munkát végez a védelemben. Patrick Chung ismét visszatalált a két évvel ezelőtti formájához, Duron Harmon pedig a dime felállásoknak köszönhetően nagyon sok és fontos szerepet kap. Az Eagles egységére sem lehet panasz, bár Graham elég lefelé lóg társai mellett, de a 2 vs 3 jó játékos miatt ezt a kört a Patriots viszi.
Eagles 4 – 1 Patiots
Koordinátorok
[quote]Eagles: Jim Schwartz
Patriots: Matt Patricia[/quote]
A cornerbackeknél volt a legszorosabb az összehasonlítás? Hazudtam, mert itt, ugyanis két géniuszról kell eldönteni, hogy melyik a jobb. Schwartz, akinek több tehetség áll a rendelkezésére, de cserébe sokkal jobb védelmet rakott össze belőlük, vagy Patricia, aki sosem egy rendszerben hisz, hanem a lehetőségeihez mérten alakítja a taktikát az ellenfélhez igazodva? Bár imádom a szakállas Fred Durstöt, ha ezt a szezon közepén kérdezik, kapásból vágtam volna rá Schwartz nevét. A Pats védelme viszont olyan pálforduláson ment keresztül a szezon közben, ami egyértelműen Patricia érdeme. Döntetlent nem akarok hirdetni, de ez abszolút szubjektív döntésen fog alapulni a többivel ellentétben. Én pedig azt mondom, hogy többre értékelem, ha valaki a gyengéből csinál jót, mint aki a jóból nagyon jót.
VÉGEREDMÉNY
Eagles 4 – 2 Patriots
Nem a levegőbe beszélnek azok, akik a Sasok védelmét az egekig magasztalják, hiszen van is miért. Rettentő jó játékosokból egy igazi stratéga mesterművének lehetünk szemtanúi, aki a szezon elején feltételezett hiányosságokat is képes volt semmissé tenni akkor, amikor igazán számít. A Patriots egysége hiába maradt alul, néhol elég simán, a Super Bowl Belichick stábjának igazi vadászmezője, ahol akkor is képes lehet egy győzelemhez segítő védelmet kihozni, ha az csak a szerkesztőség tagjaiból állna az.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Érdekes ez a dolog. Nyilván az Eagles védelme jobb, mint a Patriotsé. Szerencsére ez nem sokat számít, mert tavaly egy nem olyan rossz Falcons ellen dobott rekord yardot Brady, és egy elit támadósort nullázott le hosszú ideig a Pats-védelem, és hát 3 éve volt egy Seattle elleni comeback is… Ami kicsit vicces, hogy a PO előtt mindenki temette az Eaglest, pedig valahogy csak az övék lett az első kiemelés, volt két remek faluk, futójátékuk, jó védelmük, elkapóik is, ráadásul Foles sem tegnap látott először labdát. Ehhez képest hazai pályán gyakorlatilag esélytelennek (pontosabban kevésbé esélyesnek) kiáltották ki őket a Falcons ellen, majd a Vikings ellen is. Most pedig ugyanez a csapat – szigorúan a számok alapján – egyszerre már szinte nem is underdog a regnáló bajnok ellen.
Remélem, nagy meccs lesz!
szerintem ha posztonként hasonlítjuk össze, akkor nyert volna előző két fordulóban is az eagles. Vikings mondjuk necces. de inkább foles miatt volt a nagy lenézés
Egyetértek. És ez a PO be is bizonyította, hogy Foles és Pederson tökéletes pókerjátékos volt az alapszakasz végén. Még a saját szurkolók se hitték el (vagy is hát te azt írtad és ez alapján következtetek :) ), hogy Foles szándékosan nem mutatja meg amit tud és a PO-ra tartalékol. Emiatt mindenki lenézte a csapatot és tökéletes kihasználva az underdog szerepet pofára ejtettek mindenkit. Volt benne kockázat, de bejött.
Azt azért nem gondolnám, hogy szándékosan altattak. Nem tudom elképzelni, hogy “figyelj Nick, most 2-3 meccs erejéig legyél szar, hogy megtévesszük az ellent, majd ha jön a Po akkor meg megmutatod mekkora ász is vagy.”
Szerintem Foles ilyen hullámzó, volt neki már 27/2 Td/Int-es alapszakasza is utána meg összeomlott és lett belőle backup irányító.
Szerintem, meg hát gyakorlatilag mindenki szerint Ő az a láncszem aki eldönti nyer e az Eagles gyűrűt.
Ha szarul játszik elveszthetik a nagy döntőt, ha jól megy neki és lemásolja a Vikings elleni teljesítményét, akkor nem hiszem, hogy a Pats meg fogja tudni őket verni.
Hát de miért ne lehetett volna így? Mit veszíthetett vele az Eagles? Semmit. Így legalább a meglepetés ereje náluk volt. Lehet azt a helyesebb megfogalmazás, hogy telibeszarták a felkészülést, mint a Pats a Dolphins elleni meccset. Amúgy nyilván fontos lesz Foles, de a Falcons ellen se rajta múlott a dolog. A ST, a futók hozták hátrányba a csapatot. Szerintem ha az Eagles veszít, akkor az más csapatrészen fog múlni.
Abban egyetértek veled, hogy a Dolphins elleni meccsre nem készültünk és megpróbáltuk lehozni rutinból. mert fontosabb volt a Steelers elleni felkészülés. De a Dolphins elleni meccsre egy megfelelő játékrutinnal rendelkező irányító és csapat ment neki, ami még így sem jött be.
Én nem gondolnám, hogy egy csereirányítónak -akinek minden másodperc meccsrutin sokat számít a Po előtt- azt mondják, hogy mindegy mit csinálsz a pályán mert nekünk majd a rájátszásra kell kész lennünk.
De ezen nem fogunk összeveszni.
Remek összehasonlítás ez is, az eredményén sem nagyon lehet vitatkozni sztem, nagy köszi. Viszont (!) így a Pats lett az underdog, s ez pedig az idei PO-ban előny. ?
Komolyabban, döntő tényező lehet Patricia 2. félidei teljesítménye, azaz, hogy ismét felül fog-e tudni kerekedni az Eagles offense addigi mutatványain.
Hát ez elég egyértelmű sajnos. Az Eagles védelme, nemcsak emberenként erős, hanem egységként is kemény dió. Maximális játék esetén is 4 TD lehet a plafon a Patriotsnak – és ez már egy mestermunka lenne. Ugye ennyi elég volt egy szoros győzelemhez, meg egy hosszabbításhoz az elmúlt két SB-on.
Most nem vagyok erről meggyőződve, hogy még ha a 28 pont összejön is, ez elég lesz idén. Foles függő természetesen. De a Pats védelme egyértelműen gyengébb, mint tavaly. Gilmore és a safety sor nagyon jó, és Jonathan Jones is szépen előrelépett, de Butler teljesen összeomlott idén, eddig nem igazán lehetett rá számítani. Rá fognak játszani többnyire. Rowe ingadozó teljesítménye sem garancia semmire. Az LB sor ebben az összeállításban bravúros teljesítménnyel is csak közepes szintű játékra képes, itt tényleg edzői remeklések sorozatára volt szükség, hogy egyáltalán versenyképes maradjon. És az első sor ezzel az O fallal szemben szintén nagyon komoly kihívást kap. Nem rosszak, sőt jobbak az általános megítélésüknél, de most egy elit egység lesz a másik oldalon, nem vagyok nyugodt e párharc tekintetében sem.
A védelem edzői kara persze kiváló, de csodákra azért aligha képesek.Érdekes, hogy Patricia védelmeire meccsen belül is jellemző a hullámzó teljesítmény. A két utóbbi SB-on, de sok más meccsen is, képesek hosszú időszakokra megállítani az ellenfelet, aztán egy-egy negyednyi időre összeomlani. Ezek a rossz időszakok 2014-es és 2016-os SB-on 24 illetve 21 pont beszedését jelentették, előtte-utána 0. Ha idén is sikerülne az 1. és a 4. negyedben kinullázni az ellenfelet, az most is komoly esélyt adna. Hát nem lesz könnyű.