Az elkapó poszt – sok más pozícióhoz hasonlóan – elég gyér kínálatot ajánl idén a szabadügynökpiacon. Ennek pedig az a hozadéka, hogy annak a pár darab, tényleg jó játékosnak elég magas ára lesz. A leendő szabadügynököknek az is a kezére játszik, hogy viszonylag sok elkapóhiányos csapat van, akiknek így mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha a legjobbakat akarják.
10. Paul Richardson
Richardson rögtön egy olyan játékos, aki igazi boom or bust lesz következő csapatában, ugyanis eddig nagyon keveset láttunk tőle, de azok egytől- egyik elég látványos dolgok voltak. Ez a legnagyobb hibája, hogy hajlamos mérkőzésekre eltűnni, majd egy akrobatikus elkapással jóvá tenni az addig hasznavehetetlen játékát. Nagy pénzt nem ér, de egy csapat, akinek akad pár fölösleges milliója, bepróbálkozhat nála.
9. Mike Wallace
A veterán játékos igazi túlélő, mert annak ellenére, hogy rettentően inkonzisztens a játéka, még mindig lehet piaca. Megbízható kezdőnek már sehol nem tudom elképzelni, de egy olyan helyen, ahol van két jó célpont, egy harmadik mélységi targetnek még simán elfér. 2017-ben az összes elkapható 20 yardnál hosszabb labdáját lehúzta, így értékes lehet olyan helyen, ahol meg akarják vertikálisan nyitni a pályát a segítségével. Nehéz megmondani hol lehet igény erre, de talán Chicagóban vagy Jacksonville-ben mélységi, harmadik opciónak láthatnak benne fantáziát.
8. Eric Decker
A Titans csalódást keltő passzjátékának egyik felelőse Eric Decker. Manning mellett láttuk, hogy képes fellépni, ha kell, az más kérdés, hogy már ő sem fiatal. Egy utolsó esélyt adnék neki valahol, mondjuk veterán minimum közeli összegért, aztán ha befuccsol, akkor vége. A Bills vagy a Panthers lehet például végállomás számára.
7. Cameron Meredith (RFA)
Meredith RFA, így egyáltalán nem biztos, hogy kikerül a piacra, főleg annak tudatában, hogy milyen az elkapóhelyzet Chicagóban. Meredith 2015-ben mutatott életjeleket, főleg mély célpontként volt kiváló, de aztán egy szörnyű sérülés miatt jelentős időt hagyott ki. Értéke várhatóan nem lesz túl magas, pedig ha jobb helyre kerül, akkor benne van egy breakout év is a lábaiban.
6. Donte Moncrief
Nem tudom, hogy a gyászos QB-helyzet vagy más miatt futott ilyen szezont Moncrief, de az biztos, hogy ennél több van benne. Nagyon keveset vették célba, aminek egyrészt ő maga is az oka, másrészt a Colts játéka is. Az viszont biztos, hogy az ő lelkén szárad, hogy az elkapható labdáinak majdnem 15%-át elejtette és hogy útvonalanként alig 1 yardot termelt. Ezek ellenére lehet még potenciál a játékában és gyengébb utolsó éve miatt nem gondolom hogy drága lenne. Egy olyan csapatban lehet helye, ahol mélységi célpont kell, vagy ahol nem kimondottan WR1-2-t keresnek.
5. Danny Amendola
Igen, Danny Amendola. Tudom, hogy 32 éves és a legjobb időszakát valószínűleg maga mögött hagyta, de olyan gyér a felhozatal, hogy így is top5-ben van nálam idén. Bárki igazolja le, 1-2 évnél hosszabb távú szerződést nem fog kapni, de akinek egy megbízható elkapóra van szüksége, főleg a slotban, az biztos elgondolkozik a szerződtetésén. Szerintem a legjobb kombináció akkor jön létre, ha marad, mert az Amendolának is jó és a Patriots az egyik legjobb hely, ha képességeit kamatoztatni akarja.
4. Josh Gordon (RFA)
Az nem kérdés szerintem, hogy a lista legtehetségesebb tagja Gordon. Miután idén beszállt, megmutatta, hogy micsoda elsöprő tudás lakozik benne. Ami miatt nem tudom feljebb tolni a listán, az a múltja és bármennyire is akarunk hinni benne, nem lehet elfelejteni az elmúlt éveket. Ráadásul ő csak RFA, így a Browns könnyedebben meg tudja tartani, ha akarja.
3. Sammy Watkins
Watkins harmadik helye nem a tavalyi évnek szól, hanem még 2015-nek és annak, hogy továbbra is a fiatal és tehetséges elkapók között kell számon tartani. Egy olyan csapat licitálhat érte, aki el tudja felejteni az utolsó évét, ahol egy rekordokat halmozó offense-ben csak epizódszereplő volt. Mindössze 593 yardot termelt, de nyolc touchdownja mutatja, hogy azért a red zone közelében elővették, amikor lehetett. Szintén mellette szól, hogy elég biztos kezű, ugyanis nem volt elejtett labdája idén. Nálam már nem igazán van komoly értéke, de egy 2-3 éves szerződésre jó lehet több helyen is.
2. Allen Robinson
Robinson könnyedén lehetne első is a listán, de súlyos sérülése – amely miatt kihagyta majdnem a teljes tavalyi évet – óvatosságra int engem. 2015-ben 1400 yardig és 14 touchdownig jutott és nem kell ecsetelnem, mennyire hiányzott néha a Jaguars offense-ből. 2016-ban ugyan gyengébb éve volt, de ez Bortles lelkén is szárad, így nehéz megítélni melyik is az igazi arca. A lista első helyezettjéhez hasonlóan ő is nagyon fiatal, így hatalmas a potenciál benne, de én az összes csapat helyében óvatosan bánnék a garantált pénzekkel az esetében. Robinson képes igazi WR1-ként viselkedni, az 50-50 labdákat is magabiztosan húzhatja le. Talán a 49ers és Bears lehet a legnagyobb kérője, de nem kizárt, hogy a Jaguars meg akarja tartani.
1. Jarvis Landry
Landry nem egy felkapott név a szakmában, de ennek két legnagyobb okáról nem ő tehet. Az egyik, hogy a Dolphinsban játszott, ahol rosszabbnál-rosszabb irányítók kezében volt a sorsa, a másik pedig a termete. Landry nem tipikus WR1 alkat, inkább egy elsőrangú slot elkapó. Nem kell nagyobb bizonyító erő erre, mint hogy slotban csak Fitzgerald látott több targetet nála, de neki van a legtöbb elkapása és a hatodik legtöbb yardja is a slotból. Ha pedig összességében nézzük a teljesítményét, akkor csak Hopkins látott nála több targetet, tehát egy nagyon terhelhető elkapóról van szó, aki könnyedén szakad el az emberétől. A legvonzóbb tulajdonsága azonban a kora. Landry még mindig csak 26 éves, így fényes jövő állhat előtte. Olyan csapatok, akik egy tipikus WR1-et keresnek, nem fognak érte sokat adni, de ahol sokat érnek a ball skillek, ott értékes lehet. Talán a Panthers, a Broncos és a 49ers lehet versenyben érte.
+1 Emmanuel Sanders
Sanders elvileg nem lesz szabadügynök, de a Broncos a két sokat kereső wide receiverének egyikétől meg akar várni. A legújabb hírek szerint ez Sanders lesz, akit ha nem tudnak elcserélni, ki fogják vágni. Szerintem nem kérdés, hogy amennyiben FA lesz, rögtön ennek a listának az elejére is ugrana, mert képességekben veri az összes jelentkezőt. Ellene szól, hogy a pénzigénye nem lesz alacsony, valamint már nem olyan fiatal, de 3-4 év még simán van benne.
+2 Dez Bryant
Kivágásának vagy elcserélésének esélye jóval alacsonyabb, mint Sandersének, de év közben is hallottunk hangokat, hogy a sokszor primadonna elkapó távozhat a csapatból. Bryant egy prototípus WR1, akinek minden tudása megvan, hogy top5 elkapó legyen. Az egyetlen kérdés, hogy a hozzáállásán tud-e változtatni, mert így nem jósolok neki hatalmas jövőt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Hát nagyon örömteli lenne Landryt 9ers mezben látni, Garoppolonak szüksége lenne sztem egy hozzá hasonló játékosra, akit simán lehet tömni szezononként akár 100 labdával is!!
Browns tartsa meg Gordon-t, és igazolja le Landry-t a slot-ba! Aztán jöhet Cousins! :D
Plusz Barkley a draft-ról, és készen is van egy szuper offense.
Annak szerintetek lenne értelme, ha a Green Bay kivágná Cobb-ot, és helyette leigazolná Amendolát?
Richardson tökjó fit lenne a Panthers-ba pl.
Pryor-hoz nem fűztök már sok reményt? Meg Jordan Matthewsra még kíváncsi leszek, ő is csak a Billsben volt ennyire homály.
Én személy szerint semmi fantáziát nemn látom Pryorbam és Matthewben Sem. Aztán lehet rámcáfolnak de mindkettőnek egy rövid jó időszaka votl és ennyi
Denverbe melyik elkapót, elkapókat nézzétek meg
Esetleg Sanders kivágása a sok misi miatt érné meg, és helyette esetleg olcsóbban lehozható lenne a Richardson Matthews duó?
Mert Denverbe nem lenne rossz ez a duó + Thomas és egy jó qb, mert sokat dobna ezen az offensen + a fal amit most nem jegyzek meg itt
Én nem vagnam ki egyik elkapot se Denverben. És a legujabb hirek szerint a vezetoseg sem. A fizetesek 5-6 millional kezdodhetnek sajnos itt a top10 barmeik tagjanal szoval kettot nehezen tudok elkepzelni denverbe ha sanders megy.
Richardson és Pryor 9 misért???
Na az beleférne talán, de én se Richardsonnak se Pryorbak nem orulnek nagyon. Pryornak volt egy fellángolasa, de tavaly nagyon besult, Richardsonnak meg egy egy latvanyos elkapasa van de nem egy konzisztens elkapo