Connect with us

Szabadügynök

A rendszer mindenek felett – Patriots FA-értékelő

Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a Patriots minden évben a piac nagy nyertesei közé kerül. Idén azonban minden megváltozott, úgy tűnik New Englandben az elvesztett Super Bowlok után távozik a csapat jelentős része, nem a győztesek után. De a rendszer működik és amíg Belichick irányít, addig ez nem is fog változni. Nem meglepő, hogy minden piaci tevékenység a Belichick-waynek lett alárendelve ezúttal is.

 

 

Rég távozott ennyi kulcsjátékos egyszerre a Patriotsból, mint a mostani piac idején. A nagy jövés-menést leginkább a támadósort érintette. A kezdő bal oldali tackle Nate Solder és a szezon végére a kezdő jobb oldali tackle-lé fellépő Cameron Fleming, a kezdő running back Dion Lewis, valamint Brady legbiztosabb kezű elkapója, Danny Amendola is új csapatnál kezdi meg a 2018-as szezont. Ehhez még hozzá jön Brandin Cooks elcserélése Los Angelesbe és Martellus Bennett kivágása.

Sikerült azonban maradásra bírni több fontos játékost is, akik ugyan a tavalyi év során nem voltak különösebben fontos láncszemei a csapatnak, de a rendszer hasznos tagjaivá váltak. LaAdrian Waddle megtartása egyértelműen prioritás volt azt követően, hogy két tackle-t is elvesztett a csapat a piacon, így legitim opciónak csak ő maradt. A tavalyi szezonban Marcus Cannon helyett szerepelt a fal jobb szélén, azonban az új összetételű falban nem lehet előre tudni, hogy mi is lesz a sorsa. A csapatnak összesen négy LT-je van jelenleg: Waddle-ön kívül Cole Croston, Anthony Garcia és egy idei szerzemény, Matt Tobin. Választék tehát van. Ha pedig idevesszük még azt a lehetőséget is, hogy Marcus Cannon kerül át a baloldalra, akkor ez még inkább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetet. A játékosoktól látott teljesítmény alapján viszont egyértelmű, hogy Waddle személyében a kezdő posztot fixálta a vezetőség, a többiek pedig a backup posztokért versenghetnek majd egymással.

A Patriots minden évben rengeteg running backkel vág neki a szezonnak, ez idén sem lesz másként. Rex Burkheadet sikerült újraigazolni, továbbá megszerezték Jeremy Hillt, aki a csapat legfizikálisabb futója lesz és a kegyvesztett Mike Gillislee-vel küzdhet meg az első számú power back posztért. Hill-lel kapcsolatban az egyetlen komoly rizikó a rengeteg fumble, amit jól tudunk, hogy mennyire nem tolerálnak New Englandben. Ha ezen nem változtat, hamar a pad legszélére kerülhet.

Elkapó posztra hivatalosan két játékos érkezett. Cordarrelle Pattersonért egy hátsó körös picket adott a csapat, de őt szinte csak a visszahordásoknál láthatjuk majd pályán. Jordan Matthewsszal már többször találkozhatunk majd a támadósor tagjaként harmadik számú elkapóként. Továbbá a csapat újraigazolta a special teamer Matt Slatert.

 

 

Összességében azt kell mondani, hogy a New England Patriots védelme tavaly borzalmas volt. Fellángolások ugyan voltak, de összességében csalódás volt, különösen a futás elleni védekezés miatt. Ráadásul biztosan kijelenthető, hogy a passz elleni védekezés sem lesz rosszabb a hitvány szezont futó Malcolm Butler nélkül, akit alaposan túláraztak az idei piacon. Az ő helyére érkezett Jason McCourty, aki tavaly elég decens évet zárt, a testvére által vezetett Patriots secondarybe pedig nem lesz nehéz beilleszkednie.

Ennek megfelelően az idei piacon a front seven erősítésére ment rá a csapat. Előtte azonban még felszabadítottak egy kevés pénzt Shea McClellin kivágásával, hogy aztán újraigazolhassák Marquis Flowerst, aki folyamatosan kapott egyre több szerepet a tavalyi szezon előre haladtával a csapatnál – ebben persze a sérülések is közrejátszottak, de alapvetően helyt állt. Flowers ráadásul hasznos tagja a special teamnek is, a Patriotsnál pedig ragaszkodnak a több helyen is bevethető játékoskhoz.

A futás elleni védekezést Danny Sheltonnal szeretné stabilizálni a csapat, akit a Brownstól szereztek meg csere útján, a pass rusht pedig az Atlantából szabadon igazolhatóként érkező Adrian Claybornnal erősítették. Vele kapcsolatban az átállás a legnagyobb kérdés. Ugyan a Falcons is 4-3-as base defense-szel áll fel, teljesen más az ő rendszerünk, mint a Patriotsé. Emlékeztetésképp pont ugyanez volt a probléma tavaly Kony Ealyvel, neki nem is sikerült az átállás.

A sztárok és a nagy igazolások ezúttal elmaradtak, így a nagy durranást a draftról kell várnia a csapat szimpatizánsainak. A Patriotsnak idén rengeteg draftpickje van a cserékből, az elmúlt évekhez képest ráadásul még magasak is. Az első két körben négy választásuk is van, ezeket mind fel lehet használni a csapat építésére. Az is biztos, hogy a tavalyi évben látott pick-rutinosabb játékos cserét idén elfelejthetjük, ugyanis 2017-ben nagyon befürdött a csapat ezekkel, még egyszer nem fogja így elkótyavetyélni Belichick a cetliket.

A linebacker poszt jelenleg a legégetőbb, hiszen ki tudja, hogy Hightower éppen a szezon harmadik vagy negyedik meccsén mondja be egész évre az unalmast. Hosszú távú csereirányítóra is szüksége lehet a csapatnak, de egy kezdő szintű offensive tackle-nek jelenleg több hasznát venné a csapat. A védelem a piaci igazolásokat követően nem lett rosszabb, mint tavaly volt sőt, nekem kifejezetten tetszik az itteni tevékenység és az a rendszerszintű gondolkodás, amivel a tavalyi borzalmat igyekeznek feledtetni. A támadóknál viszont rengeteg kulcsember távozott, miközben Dwayne Allen 5 millióért még itt rohad a csapatnál – ez pedig megbocsáthatatlan. C+.

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Andras Daroczy
Andras Daroczy
2018-04-10 16:42

Én nem értek egyet az utolsó mondatoddal.Ligaszinten is kiemelkedően blockol te létére, elkapásokban nem jeleskedik, de szürke eminenciásként végzi a dolgát.Ha annyira rossz lenne, mint ahogy érzed, akkor nem játszana ennyit.

sgtGiggsy
Reply to  Andras Daroczy
2018-04-10 21:41

Amit te elmondtál, azt a piacon nem 5 millióért hozzák mások.

Kacsa
Kacsa
Reply to  Andras Daroczy
2018-04-10 21:44

Az oke, csak blokkolo TE-t lehet szerezni joval olcsobban is, lsd Niklas Patses szerzodese.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2018-04-10 20:50

Amennyi pénz volt a sapka alatt szerintem teljesen korrekt volt ez az FA. Sőt a védelem abszolút nem néz ki rosszul, a LB posztot leszámítva mindenhova került azért minőségben is ember.

A támadó oldalon szerintem Soldert leszámítva nem volt nagy veszteség. A draftot is végre jó pickekkel várjuk. Ezt a C+ nem tudom hova tenni… szerintem sima B+.

Csabesz20
Csabesz20
2018-04-10 21:42

Szerintem Gilislee rosteren rohadása klasszisokkal érthetetlenebb, mint Allen-é. Ő sem ér ennyit, de ő legalább blokkolásban hasznos, míg Gilislee, ha a tavalyi év végéből indulunk ki, csak foglalja azt a több, mint 2 millót. Szerintem az ő számait simán hozná egy hátsó körös újonc is, negyedennyi pénzért.

Kacsa
Kacsa
2018-04-10 22:03

Nem volt rossz, penz nem volt, lejaro szerzodes viszont jo sok. Az mar elore boritekolhato volt h Butler tavozik es h Lewist sem fogja tudni /akarja majd kifizetni a Pats. A fo kerdes Solder volt, de o annyit kapott a Giantstol h azt eselytelen volt uberelni. Cooksnak jovore kellett volna sok penzt fizetni, igy meg legalabb kaptunk erte a szezon elott valamit.
A defenseben szepen tomkodtek a lyukakat, az O is jo lehet jovore is, van lehetoseg az erkezokben.
A kerdes h BB mit tervez az elso 4 pickel, mert ha pl LB nem jon akkor az eleg nagy hiba, de ez mar gondolom egy masik ertekeles resze. :)

LasDen
LasDen
2018-04-10 22:07

Waddle, mint kezdő tackle fantasztikusan hangzik…

Andras Daroczy
Andras Daroczy
2018-04-11 05:19

De azért a tackle-ök sem 5 m fizetést kapnak, ugye?

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x