Connect with us

Hír

BREAKING: Landry gigaszerződést kapott a Brownstól!

Jarvis Landry megnyerte a lottó ötöst. Az elkapó ugyanis egy öt évre szóló, 75.5 millió dollárt tartalmazó szerződést írt alá a Cleveland Brownsszal, melyből 47 millió garantált.

 

Landry mindössze 2014-ben került a ligába, de már átlépte a 4000 elkapott yardot, valamint ő az első elkapó, aki az első négy szezonját követően elérte a 400 elkapást is.

Átlagban 15.1 millió dollárt kereshet évente, ez a jelenlegi mezőnyben az ötödik legnagyobb szerződés.  A 47 milliós garantált tartalom is nagyon mutatós, bár nem tudni még, hogy az egész teljesen garantált-e, vagy pedig csak részben. Amennyiben előbbi, akkor az nyilvánvalóan a legnagyobb lenne, majdnem egy 10-est verne Mike Evansre, aki 38 millió 258 ezer dolláros garantált összeget tartalmazó kontraktust írt alá a tavasz folyamán a Tampa Bay-jel.

Ha nem is lenne rekord a tejesen garantált rész, akkor is jó eséllyel 30 millió fölött lesz, hisz a jelenlegi tendencia azt mutatja, hogy az elkapók mostanában nem írnak alá 30 milliónál kevesebb garantált összegről szóló szerződést (lsd: Sammy Watkins, DeAndre Hopkins vagy a már említett Evans kontraktusát). Felkészül Odell Beckham?

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x