A legtöbb NFL játékos úgy nő fel, hogy már gyerekkorában megszereti ezt a sportot, és elhatározza, ő lesz a legnagyobb irányító/futó/védő stb. Vannak azonban olyanok is, akik gyerekként még nem NFL játékosnak képzelték el magukat. Azt sem tudták mi az az NFL, végül a sors furcsa fintoraként mégis ennél a sportágnál kötöttek ki. Ilyen volt Christian Okoye is, a Nigériai Rémálom.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Egy összetört álom
Christian Okoye 1961-ben született Enuguban, Nigériában. Okoye az igbo népcsoport tagja volt, akik 1967-ben fellázadtak a nigériai kormánnyal szemben, és elkezdődött egy 30 hónapos polgárháború, aminek az egyik színtere Enugu városa volt. A polgárháború a kormánycsapatok győzelmével zárult, és az elkövetkezendő évekre Enugu és az igbók által lakott területek ki lettek szolgáltatva a kormányerőknek.
Okoye családja szerencsésen túlélte ezt a polgárháborút, és a háború után folytathatták az életüket, ami bár nehezen ment, de próbálták kihozni a lehetőségeikből a legjobbat. Maga Okoye a sportban találta meg a lehetőségeit. Először a labdarúgást próbálta ki, de több atlétikai sporttal is szemezgetett. Aztán rövidesen megtalálta a számára legkedvesebb sportot: a diszkoszvetést.
Ezzel a sporttal a egy nigériai atlétikaedző, Patrick Anukwa ismertette meg, aki a szárnyai alá vette a fiatal tehetséget. Edzője révén pedig Okoye rövidesen megismerkedett Innocent Egbunike olimpiai futóval. Egbunike olimpiai élményei pedig olyan nagy hatást tettek Okoyéra, hogy elhatározta, az lesz az életcélja, hogy diszkoszvetésben olimpiai érmet nyerjen a következő, 1984-es olimpián.
Egbunike ekkor egy californiai egyetemen az Azusa Pacific Universityn tanult, és ott készült a ’84-es olimpiára. Mivel Okoye jóbarátja lett, ezért felajánlotta neki, hogy megpróbálja őt is eljuttatni erre az egyetemre, ahol megfelelő felkészítést fog kapni az olimpiára.
Egbunike közbenjárásának köszönhetően Okoye felvételt nyert az egyetemre, ahol megkezdhette a felkészülést az olimpiára. A felkészülés jó ütemben haladt, és az ottani edzője, Terry Franson, annyira le volt nyűgözve Okoye teljesítményétől, hogy biztosra vette, van esélye érmet szerezni az olimpián. Ezt a nigériai kormánynak is többször elmondta, akik azonban ezt kétkedéssel fogadták.
Nagyjából három hónappal a ’84-es olimpia előtt kiderült, hogy a nigériai kormány nem nevezte be Okoyét az olimpiára. Hogy miért, az igazából máig nem derült ki. Lehet, hogy azért, mert nem hittek Fransonnak, és időpocsékolásnak látták Okoye nevezését. Lehet, hogy azért, mert Okoye annak az igbo népcsoportnak a tagja volt, akik 15 éve fellázadtak ellenük. De az is lehet, hogy csak valaki a kormányban elbénázta a nevezést, és utólag már nem lehetett korrigálni.
Akárhogyis, Okoye nem lett nevezve, és ez a teljesen összetörte őt. Franson próbálta őt vigasztalni, hogy majd a ’88-as olimpián megpróbálják újra, ám Okoye eddigre teljesen feladta. Úgy gondolta, politikai okok miatt nem nevezte őt a kormánya, és ha ’84-ben megtehették ezt, akkor ’88-ban is meg fogják. Nem volt mit tenni, el kellett fogadnia, hogy az álmát végérvényesen eltiporták.
Új cél
Okoye az olimpiai fiaskó idején még csak 23 éves volt, és bár nagyon szíven ütötték őt a történtek, tudta, hogy ezzel nem ért véget az élete. Ha a diszkoszvetésben nem tudja megmutatni a tehetségét, akkor majd talál valami más sportot. A kérdés csak az volt, mi legyen az.
Mivel Amerikában végezte az egyetemet, ezért rengeteg választási lehetősége volt. Elmondása szerint a TV-t kapcsolgatva fennakadt a szeme egy furcsa sporton. Semmit nem értett abból, ami a TV-ben ment, csak annyit látott, hogy „páncélba” öltözött emberek csinálnak valamit. Aztán az egyik „sötét páncélú” ember a meccs egy pontján csinált egy „visszafordulós” mozdulatot, amivel lerázta az őt szerelni akaró ellenfeleket, és egy hosszú futás után pontot szerzett.
Akkor még nem tudta mi ez, de nagyon megtetszett neki, és elhatározta, ez a neki való sport. Az említett jelenet egyébként a XVIII. Super Bowlon történt, mikor a Raiders futója Marcus Allen 74 yardos TD-t szerzett, miután ezzel a csellel átjutott a Redskins védőin.
Okoye azonnal felkereste az egyetem football edzőjét, Jim Milhont, és jelentkezett a csapatba. Milhon első kérdése hozzá az volt, hogy milyen pozícióban szeretne játszani. Okoye semmit nem tudott erről a sportról, így csak azt tudta elmondani, hogy azt a pozíciót akarja magának, amiben az az Allen is játszik. Milhon ebből kitalálta, hogy a RB pozícióra gondol, ami meglepte őt. Okoye ugyanis 185 cm magas és 120 kg volt. Nem éppen egy tipikus futóméretek. De úgy volt vele, próbáljuk meg, fusson 40 yardot, és majd meglátja mit tud kihozni belőle.
Okoye legelső futása 4,38 volt, ami azonnal gondolkodóba ejtette Milhont. Adott volt egy játékos, aki egy falember méreteivel és egy futó sebességével rendelkezett. Úgy látta megérné kipróbálni RB poszton. Így is lett, Okoye azonnal benne találta magát az egyetem csapatában az általa kiválasztott poszton. Csakhogy nem volt minden olyan egyszerű, mint ahogyan ezt eredetileg elképzelte.
A fizikai adottságai megvoltak, de a sport alapjait semennyire nem ismerte. Mivel semmit nem tudott a játékról ezért kisebb sokként érték őt a bonyolultabbnál bonyolultabb kifejezések. Playbook? Mi az hogy 33 dive? Milyen útvonalak? Áthívás? De mit mire? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések játszódtak le a fejében, valahányszor a sport mentális részével találkozott. Számára minden ilyen fogalom egy új rejtély volt, és képtelen volt megérteni az ezek mögött rejlő logikai kapcsolatot.
Ez a hiányossága eleinte a pályán is gondot jelentett. A huddle-ben az irányító szavaiból konkrétan semmit nem értett. Illetve egy dolgot igen. Megkapja-e a labdát vagy sem. De ha meg is kapta, az utána következő résszel nem volt tisztában. Számtalanszor előfordult, hogy jobbra volt behívva a futás, és mindenki jobbra blokkolt, de ő balra futott. Vagy fordítva.
Ez a hiányossága problémát okozott, de még így is jól jöttek ki belőle. Okoye olyan méretekkel rendelkezett, hogy képtelenség volt negatív yardon földre vinni, hiába ütközték le őt azonnal. Még a rossz irányú futásai is pozitív yarddal végződtek. Idővel pedig azért már megtanulta a legalapabb kifejezéseket, és már kevesebbet hibázott. Ez pedig meghozta a várt eredményt.
A sleeper pick
Okoye sokat fejlődött az évek előrehaladtával, és bár még mindig nem értette teljesen a játékot, de a legtöbb hiányosságát le tudta küzdeni. Az Azusa Pacific egyetemen hamarosan végzett, és részt vehetett az 1987-es Senior Bowl-on, ahol 4 TD-t is futott. Ez pedig megadta neki a belépőt az NFL-be.
Bár a képességei, és a teljesítménye is lehengerlő volt, az 1987-es drafton mégsem gondolta senki, hogy korán kiválasztanák. Ennek pedig egy oka volt, a kora. Okoye eddigre már majdnem 26 éves volt, ami futóknál már nagy tényező. A csapatok emiatt el is mentek mellette, ám váratlanul a draft második körében megcsörrent a telefon, azzal az üzenettel, hogy a Kansas City Chiefs a második kör 35. pickjével megszerezték a játékjogát. A Chiefs hatalmas kockázatot vállalt ezzel a drafttal, ilyen magasan egy korosodó futót kihúzni nem volt a legjobb ötlet. De úgy gondolták, vállalják ezt a kockázatot.
Okoye gyorsan felvette a ritmust, és bár még mindig voltak hiányosságai, többnyire el tudott végezni mindent az edzéseken, amit az edzője kért tőle. A csapattársakkal is remekül kijött, és bár furcsa volt elsőre az új légkör, de megtalálta a saját számításait ott. Aztán jött a szezon első meccse a Chargers ellen, ahol az egyik futásával megcsinálta magának a hírnevét.
A play során Okoye átjutott a Chargers védőin, és meg sem állt a célterületig. Ebben a 43 yardos futásban pedig az volt az igazán különleges, hogy Okoye érintetlenül jutott el az end zone-ig. Pedig lett volna védő, aki leütközi őt, a csapattársak csak első sort blokkolták ki. Ám a hátsó védők szinte mind félreálltak az útból. Egyikük sem mert ütközni a 185 cm 120 kg-os futóval, így szabadon futhatott be a célterületre.
Ezt meglátván a csapattársak mind Okoye nyakába ugrottak, és a csereirányító Bill Kenney azt kiáltotta neki:
Hé Okoye, te vagy minden defensive back legrosszabb rémálma!
És ezzel a felkiáltással megszületett a Nigériai Rémálom. Ezután a jelenet után mindenki megismerte Christian Okoye nevét, és mindenki tudta, ő az akitől félnek a védők. És valóban féltek, főleg a DB-k. Több akkori védőjátékos is elismerte, hogy ha meglátták, hogy Okoye jön velük szemben, akkor nagyon megijedtek. Volt aki félre is állt, mondván ő ezt nem vállalja. Volt aki megpróbálta szerelni, de ő jött ki belőle rosszabbul. És volt, aki csak úgy tett mintha megpróbálná szerelni, és végig abban reménykedett, jön valaki más, aki megcsinálja ezt helyette.
A Chiefs merész húzása bevált. Okoye személyében megtalálták a franchise arcát, és egy olyan futót, akitől féltek az ellenfél védői, akit képtelenség volt negatív yardon levinni, és akit a közönség is imádott. Igaz sokszor futott rossz irányba, de a lényeg az volt, hogy haladtak-e előre. És ha Okoye futott, akkor mindig haladtak előre.
Az első számú levélhordozó
Okoye már újonc évében is berobbant a köztudatba, de az igazi áttörés 1989-ben jött el, mikor Marty Schottenheimer lett a Chiefs vezetőedzője. Az új edző a masszív futójáték híve volt, és már az első napon világossá tette Okoyénak, készüljön fel, mert rengeteget fogja futtatni vele a labdát. Okoye pedig állt elébe a kihívásnak.
Volt egy üzenetünk amit kézbesíteni kellett, és ő volt az elsőszámú levélhordónk.
Így jellemezte Schottenheimer az akkori felfogását. Az edző megtartotta az ígéretét, és annyi futás hívott Okoyéra, amennyit csak nem szégyellt. A ’89-es szezonban Okoye 370-szer kapta meg a labdát, amiből 1480 yardot és 12 TD-t futott. Ezzel a teljesítményével ő volt a legjobb futó abban a szezonban, és az AFC év támadójátékosa díjat is megnyerte.
A ’89-es szezon volt Okoye legjobbja, amivel beírta magát az NFL történelembe. Az utána következő években pedig minden csapat számára az volt a legnagyobb kérdés, hogyan tudják megállítani ezt a Rémálmot. A válasz pedig szinte minden esetben ugyanaz volt: sehogy. Okoye minden alkalommal áttört a védőkön, és a csapat legeredményesebb futója lett. 1992-ben a Seahawks ellen meg is döntötte a korábbi rekordot, és ő lett a Chiefs legtöbb yardot szerző futója.
Ez a rekord azonban egy búcsú is volt. Bár Okoye kívülről sebezhetetlennek tűnt, valójában nem volt az. A kor előrehaladtával úrrá lettek rajta a sérülések, és mint azt ő is elismerte, nem élvezte igazán a játékot. Szerette a Chiefst, szerette a szurkolókat, szerette a csapattársait, de magát a játékot, azt nem. Bár mindig ő jött ki belőlük győztesen, de egyáltalán nem élvezte az ütközéseket.
Ez az érzése talán abból is fakadhatott, hogy számára a diszkoszvetés maradt meg az örök kedvencnek, és az NFL csak egy pótlék volt, ami segített enyhíteni a fájdalmat. És ez az érzés a sérülések miatt csak erősebb lett. Nem sokkal a rekorddöntés után egy újabb sérülést szedett össze, ami a karrierje végét jelentette, és 1993 augusztusában bejelentette a visszavonulását.
Christian Okoye csupán 6 évig volt az NFL-ben, ám ezalatt a hat év alatt is sikerült letennie a névjegyét, és hatalmas változást hozni sok gyerek életébe. Mielőtt Okoye feltűnt volna a színen, Nigériában ismeretlen volt az NFL. Senki nem tudta mi az, és nem is értette ezt a sportot. Okoye megjelenése azonban megváltoztatta ezt a helyzetet. Míg játékos volt, sokszor tért haza, és az ottani gyerekeknek mutatta meg, milyen is ez a sport. Ezzel pedig szélesre tárta a kapukat.
Rengeteg ottani gyerek nőtt fel úgy, hogy a Nigériai Rémálom meccseit nézte, és elhatározták, olyanok szeretnének lenni, mint ő volt. Ma már több nigériai, vagy nigériai származású játékos található meg a ligában, akik mind Okoyénak köszönhetik, hogy idáig eljutottak. Az ő története adott nekik erőt ahhoz, hogy kipróbálják ezt a sportot, és megvalósítsák az álmukat.
Christian Okoye nem tervezte, hogy NFL játékos legyen. Nem is tudta, hogy létezik ilyen sport. Nem akart ő a Nigériai Rémálom lenni, végül mégis az lett, és bár nem élvezte minden percét, mégis boldogan tud visszatekinteni erre a karrierre. Számos boldog pillanatot hozott a Chiefs szurkolóknak, felrakta Nigériát az NFL térképére, és megismertette a nevét a világgal. Ennél többet nem is nagyon kívánhatott volna.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások