Connect with us

Rövidhírek

GOAT SB – Elődöntő 4. párharc eredmény

Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk utolsó elődöntőjében a Leghosszabb Yard mérkőzött meg Elway első gyűrűjével. Ebben a párharcban mind a szerkesztők, mind az olvasók részt vettek egy szavazás formájában. A párharc véget ért, lássuk ki lett az utolsó döntős.


 

Jarred: És akkor elérkeztünk a számomra legnehezebb pároshoz. Mind a 32. mind a 34. olyan Super Bowlok voltak, amiknek szerintem helyük van a legjobb négy között. Mindkettő a végletekig izgalmas volt, és mindkettő adott egy-egy érdekes történetet az utókornak. Csak sajnos olyan ügyes voltam, hogy egymással sorsoltam őket össze, így pedig le kell vágnom az egyik kezemet. Hát hajrá…
Izgalmi faktor alapján nem érdemes megvizsgálnom őket. Mindkettő az utolsó pillanatig körömrágós volt, és mindkettő egy nagyszerű védőjátékkal ért véget. Szóval e szempontból lehetetlen döteni. Maradt a történet.A 34.-ben ugye ott van Warner Hollywoodba illő befejezése, Vermeil visszatérése, és persze Jeff Fishert sem szabad elfelejtenünk. A 32.-ben  ezzel szemben ott van az a tény, hogy az irányító, aki egész karrierjében legyőzte az órát, végül az utolsó pillanatban szerzi meg a hőn áhított gyűrűt. Ez egy tökéletes lezárás volt, és akkor még meg lehet fejelni ezt azal, hogy ezt a győzelmet Brett Favre ellen vívta ki. Egy olyan csapattal, amelyik korábban négyből négyszer bukott a nagydöntőn. Egy olyan csapat ellen, ami korábban háromból háromszor nyert. Tökéletes forgatókönyv.
Szóval a helyzet az, hogy a 32. döntőnek szerintem egy fokkal jobb a története. Emiatt pedig neki adom a szavazatom.

KGYM: Különleges helyet tölt be a szívemben a Titans veresége, ugyanis nem csupán a Rams szezonját véglegesítette örök etalonként, de komoly hatásai voltak a coaching tree-re is. Ahogy már kifejtettem korábban is, itt egy fordított eredmény egészen páratlan, gyökeres változást vitt volna végbe a ligában az edzők részéről, és ma talán a csapatok felében mások ülnének a HC-felirattal jelzett irodában. Titans-Rams, nincs vita.

Olvasók: Számotokra az a bizonyos 1 yard volt a nyerő. 60-40 arányban azt szavaztátok meg győztesnek, így az kapja a ti pontotokat.

Renningan: Nagyon epikus az, ahogy John Elway legyőzi Brett Favre-t és feljut a csúcsra, de igazából ennyi az annyi, ennél tovább szerintem nem juthat, annyira nem volt felejthetetlen döntő. Ellenben a Titans-Rams és a longest yard az minden idők egyik legnagyszerűbb és legemlékezetesebb jelenete: Kurt Warner felemelkedése, a The Greatest Show on Turf, és ne feledjük, hogy a Titans mestere ekkor egy bizonyos Jeff Fisher volt. Nálam egyértelműen top5-ös SB, nem kérdés, hogy ennek kell továbbjutni.

Kronikk: Talán itt gondolkodtam a legkevesebbet. Az egyik döntőn bár ott van Elway első győzelme és egy izgalmas mérkőzés, de a másik oldalon az egy yard az azért “menőbb”. Ott több fordulat is volt egy mérkőzésen belül, először dominál a Rams, utána a Titans egyenlít és ilyenkor szokott az előnyt leadó csapat összeomlani. De nem ez történt, hanem Warner végig vitt egy drive-ot. A vége pedig, hogy csak egy yardon múlik egy franchise első SB győzelme, nálam ez most jobbnak számít, így a Rams győzelmét választottam az utolsó párharcra.

A párharcot tehát 4-1 arányban a 34. Super Bowl nyerte. Ezzel a párharccal pedig véget ért az elődöntő, kés kirajzolódott a döntő mezőnye. A végső döntéssel kapcsolatos információkkal hamarosan fogunk jelentkezni, addig mindenki gondolja át lelkiekben, hogy az általunk legjobb négy közé juttatott döntőkről mi a véleménye. 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!