Nem csak Earl Thomas szeretne új szerződést, aminek kiharcolásáért edzéseket is hajlandó kihagyni, hanem a Falcons elkapója, Julio Jones, illetve a Raiders pass rushere, Khalil Mack is. Egyikük sem fog ugyanis részt venni a csapata kötelező minicampjén.
Khalil Mack esetében sokkal érthetőbb a helyzet, hiszen ő még újoncszerződését tapossa, ötödik éves opciójába lép idén, tehát még nem volt lehetősége saját szerződést kialakítania. Karrierje során eddig körülbelül $18,5 milliót keresett, ennyit akár évente is kaphat egy új kontraktussal. Nem tudni pontosan mennyit szeretne Mack, de jelenleg Von Miller a csúcstartó kicsivel több, mint évi $19 milliós fizetéssel – Macknek is ez lehet a célja, vagy akár a $20 milliós határt is megcélozhatja. Feltehetőleg mindkét félnek az lenne az előnyös, ha még a nyáron meg tudnának egyezni egy hosszú távú szerződésben.
Julio Jones esete kicsit fejvakarós. Évi $14,5 millót keres átlagban, ami a 8. legtöbb az elkapók között, viszont van még hátra 3 év a szerződéséből, ami ráadásul nem előre kialakított, tárgyalásmentes újoncszerződés. Valószínűleg látta, milyen pénzeket kapott Sammy Watkins, Jarvis Landry vagy Allen Robinson és látta, hogy ugrott egy nagyot az elkapópiac, ő pedig részesülni szeretne ebből. Illetve mivel a Falcons “frontloadolta” a szerződését, így a következő évekre csak átlag $11 milliót keres majd. Azt persze tegyük hozzá, hogy ezt nem épp fair így nézni, hiszen a szerződése első három évében ennél bőven többet kapott kézhez. A Falcons egyébként nem hajlik arra, hogy új kontraktussal jutalmazza Jonest, úgyhogy ez egy érdekes helyzetet is előteremthet a felek közt.
Legfrissebb cikkeink
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on FK! Díjkiosztó
- Hurrá Torpedó on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- atis123juve on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
Vicces… amikor a játékosok egyik oldalról hosszú távú, biztonságot nyújtó szerződést akarnak a rövid távú esetleg magasabb éves összegű helyett, aztán amikor megkapják, majd látják, hogy a fizetési sapka miatt (egyfelől az emelkedése, másfelől, hogy nem fér be mindenki a sapka alá az FA alatt) a nagyobb cap space-szel és need-del rendelkező csapatok kinyitják a pénzeszsákot, hirtelen elégedetlenek lesznek az általuk 1-3(!!!!) évvel kötött szerződéssel. Igazaból nem is vicces, hanem szánalmas.
Egyetértek!
Ez azért nem hinném, hogy így van. Ott vannak az ügynökeik, egy szerződés kialakításakor biztos, hogy nem csak az aktuális helyzetet mérik fel, hanem azt is, hogy a jövőben mennyire növekedhet a sapka ill. a fizetések is. 2015-ben övé volt a legnagyobb szerződés, jelenleg úgy a 4. a WR top listán, hogy 3 szerződést ’17-18-ban kötöttek. ’15 óta a Cap Space meg emelkedett 34 millióval.
Szerintem a csapatok is tisztában vannak vele, hogy ezek a játékosok valamikor a szerződésük közepe-vége fele elkezdik pedzegetni a szerződésmódosítást.
Ahogy egyébként Rennigan is írta, valószínű jövőre lesz valami, mert nem nagyon van helyük, főleg Ryan szerződése miatt.
Azért ha TOP3-ban vagy a posztodon (most csak mondtam valamit), akkor te se akarsz a szerződésed közepe vége fele a TOP10-15 alján lenni fizetésben.
Egyébként meg fog kapni új szerződést, máshol szívesen megfizetnének egy ilyen játékost.
Na ezert kosson egy ket eves szerzodest az ilyen. Aztan ha megint top, akkor jartassa a lepenylesojet, hogy aztan betomjek dollarkaval.
Persze biztos keszulnek a tulajok, GMek ra, hogy idovel aktualizalni kell egy sxerzodest bizonyos esetekben, de ez a holdoutolos romankodas szerintem gusztustalan.
persze, de amikor megkötötte az 5-6 éves szerződést, akkor jól jött, hogy ha ne adj isten olyan sérülést szed össze, hogy vége a karrierjének, akkor 5-6 éves szerződés alapján kapta a garantált részt..
én nem vagyok szentimentális típus, egy játékos próbálja meg a legjobb szerződést megkötni, amikor az ideje van, de az utólagos picsogást, reklamálást nem értem (újonc szerződés más tészta..)
pl teljesen megértem Cousins esetét, 3x28m garantált,teljesen korrekt..
a rövid és a hosszú szerződés is lehet jó és rossz is a csapatnak is és a játékosnak is, ezzel nincs is baj, mindkettő kockáztat, a probléma a garantált tartalommal van.. mivel ez egyértelműen a csapat számára előnyös (mármint, hogy a szerződés vége felé elküldhető, mivel már csak nem garantált rész marad)
szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha csak garantált rész lenne, és ennek max 20-25% a szezononkénti ösztönző, így a csapat is és a játékos is felelősen kötne szerződést, nem lenne /kevesebb lenne a kivágás és a holdout is
az újonc szerződések is furák ahogy vannak.. simán lehetne egy olyan verzió, hogy 1 v 2 éves szerződés van csak, és utána van 3. és 4. éves opció, de az már “piaci áron” mondjuk a 3. éves opció a poszt Top20 átlaga a 4. éves meg poszt top10 átlaga 5. éves poszt top5 átlaga.. ennyi.. ha nem olyan az újonc, akkor a piac majd eldönti ha mennyit ér, ha meg jó akkor kapja meg az elején a pénzét, de így a csapat is be van védve, hogy ha tényleg klasszis akkor 5 évig fixen le van kötve
Sestertius, pritek:Természetesen, jogos a felvetés. Ugye itt az FK-n is írtak már a szerződések igazságosságáról/igazságtalanságáról.
Másrészt a jelenlegi helyzetben, ahogy látjuk Cousins kivételével, semelyik csapat sem köt 1-2 éves szerződéseket ilyen kaliberű emberekkel, mert utána viszont iszonyatosan zsebbe kell nyúlni. Alapvetően mindenki érdeke az volt, hogy legyen egy hosszútávú szerződés, amely alapesetben bebiztosítja mindkét felet, de inkább a csapatot.
Egy Sertetius által felvázolt opcióval viszont lehet az a gond, hogy nagyon megkötheti a csapatok kezét meg szabályozni kell azt is hogyan írhatja le ezt a csapat.
Nem biztos, hogy jól járnának vele a játékosok, mert a csapatok kénytelenek lennének lentebb vinni a fizetéseket, hogy a megfelelő minőségű embereket tudják biztosítani a csapatnak.
Persze, lehet, hogy hülyeséget írok, annyira nem értek a sapkamenedzseléshez, meg a szerződésekhez sem. Utána kellene már olvasni, hogy mi mit is jelent pontosan :D
én is gondoltam rá, hogy lehet, hogy valamivel csökkennének a fizuk, de szerintem bőven jobb, ha gariban kapsz picit kevesebbet.. a legtöbb szerződés (hosszú távú) úgy kötődik, hogy mondjuk év 6 120 millió ebből 75 garantált, a csapat így backloadolhatja majdnem az összes nem garantált részt a 6. évre, amikor (hasamraütök) 30 milliós cap hitje van a játékosnak, de egy cent sem garantált… ergo a kivágásával spórolnak 30 milliót.. na ezt tuti meg is teszik..
tehát a szerződés végső soron egy csapat számára opciós 5+1 éves 90 (és itt még kirakhatják 5. évben is kevés halott pénzel) milliós szerződés
e helyett a játékosnak jobb, ha kap egy 4 éves 80 milliósat, akkor az +5 gari, és nincs probléma az 5. és 6. évben (ergo van esélye akár kötni még 1 4 éveset nagyobb pénzért
ha megnézed egy (első körös) játékos legyen mondjuk 22 éves, kijön egyetemről, kap egy rookie szerződést, ahol (ha top játékos) az 5. éves opció is kb fele a piaci árnak.. előtte meg vicc kategóriát keres.. utána 27 évesen köt egy nagy szerződést és már 32-33 éves, na ott esélye sincs nagy zsetonra (illetve nem sok, ha nem QB), e helyett mondjuk 2 éves rookie szerződés, 24 évesen nagy zsé 2-3 évre utána még egy 3-4 éves és még egy 3-4 éves, ez azt jelenti, hogy eddigi egy nagy szerződés helyett köthetne 3 Cousins szerűt ugyanazon idő alatt..
Én úgy látom, hogy a csapatok kezében van minden kártya, és a holdout az egyetlen lehetőség (ahol a játékos saját magát szivatja, mert nem kap fizetést…) a TAG is szerintem genyó dolog… főleg, hogy 2x egymás után is relatíve olcsó lehet..
ha mondjuk a TAG max 1 év lehet és a poszt top fizuval egyenértékű máris kevesebb saga lenne..
Julio megfeszülhet, akkor sem fog új szerződést kapni. Max jövőre, de idén biztos, hogy nem.
Azért kezd kicsit átmenni ez a dolog eszetlen követelőzésbe…. (Juliora gondolok)